A szabad szó. Göncz Árpád politikus-író örökérvényű üzenete március 15-re
Ki tudja, hányadik helyen ünnepeljük (…) 1848. március tizenötödikének emlékét. Amikor egy nyomdagépet érintő egyetlen könnyed kézmozdulat s egyetlen mondat – a nép nevében lefoglalom – egyszeriben évszázadoknak vetett véget. Amit a márciusi ifjak Landerer és Heckenast nyomdájában akkornap lefoglaltak, lelketlen nyomdagép volt. De a gép birtoka a szót tette szabaddá, s hála a szó erejének, lélekben legalább, magát a népet.
Azon az esős, hideg napon, amelyen tíz-egynéhány alig huszonéves fiatalember útnak indult a Pilvax kávéházból a nyomda felé, s vonzott maga után ezreket még, gyökerében változott meg a magyar nép történelme. S ha valaha létezett pillanat, ami igazán forradalmi, akkor Magyarország történelmében ez volt az. Idézzük Petőfit: „Logicailag a forradalom első lépése s egyszersmind fő kötelessége szabaddá tenni a sajtót. Holnap ki kell vívnunk a sajtószabadságot.” Hite szerint: a szólásszabadsággal a nép szabadságát. A nép uralmát.
Mert a 12 pont nem csupán a cenzúra eltörlését követelte – a pontok sorát a felelős minisztérium, a törvény előtti egyenlőség, a közteherviselés, a jobbágyfelszabadítás követelése tette teljessé. Csupa olyan vívmány, ami – együtt – az urak világát eszmeileg a népfelség világává alakította volna át. Még ha minden, ami aznap Pest városában történt, a szabadságharcba torkollt forradalom, 1848-49 írott történetében alig másfél oldalon elfér.
Március 15-ét – a 12 pont kinyomtatását követően – sorsformáló másfél esztendő követte: keserű politikai viták, a nemzet szabadságáért vívott véres csaták, dicsőséges győzelmek és fájdalmas vereségek, a Habsburg ház trónfosztása s mindezek végpontján Világos: a fegyverletétel a múlt végzetes túlereje előtt. Majd Arad: a mi szemünkben minden politikai elnyomás és megtorlás örökös jelképe.
Az a maroknyi fiatalember ott Pesten, aznap, ráérzett a pillanat – az évszázad – történelmi követelésére, s amit érzett, azt volt mersze kimondania. Ha kell, az élete árán. Mert az életüket mindig az öregek féltik: ők már megtanulták, hogy az élet véges és behatárolt. A fiatalok még csak azt, hogy milyennek is kéne lennie. De ettől válik a világ azzá, amivé lesz – sorsformáló forradalmak, az azokat követő hosszú hétköznapok során.
Mert a fiatalok forradalmi heve mögött mindig elöregedett eszmék, mozdulatlanná merevült társadalmak, milliók tehetetlen vágyakozása, visszafojtott haragja a háttér. Sötét fenyegetés, ami a hatalom szorongó birtokosait rémült cselekvésre kényszeríti. (…)
’48-49 követelményrendszere, ha mindmáig nem vált is teljesen valóra, mára kikristályosodott, s mindazok számára, akik Magyarországon demokráciára törekszenek, mércéül szolgál. A 12 pont közösségi lelkiismeret-vizsgálatunk eszköze: sikerült-e, s milyen mértékben átültetnünk a mindennapjainkba, nem ürült, nem ürült-e ki, nem silányult-e dagályos jelszóvá, irányt szab-e hazánk mai közéletének?
(…) ne higgyük, hogy ez nem jelent felelősséget, nem kíván újabb kemény erőfeszítést. Mindenekelőtt azt, hogy fölépítsük régi-új, magabiztos önmagunkat, erkölcsi tartalommal töltsük meg alkotmányos intézményrendszerünket, szerkesszük meg és elszántan védelmezzük hétköznapjaink emberléptékű és emberközpontú kereteit, amelyek közt egymás szabadságáért és boldogulásáért egyetemlegesen vagyunk felelősek. Mert csak így vagyunk képesek kiszellőztetni közös otthonunk, Magyarország áporodott levegőjét, kitakarítani azt a tömérdek eszmei szemetet, ami itt másfél évszázad alatt fölhalmozódott. Ez ma minden gyűlölség táptalaja.
Ne fölülről várjuk az útmutatást: a maga környezetében ki-ki maga az úr, és a hétköznapjai úgy alakulnak, ahogyan önmaga alakítja.
Emberséggel. A tisztaság és tisztesség íratlan szabályai szerint.
Hogy hazájában – végre – otthon érezze magát.
Elhangzott a március 15-i ünnepségen Biharkeresztesen, 2001. március 15-én. Megjelent: Göncz Árpád: Sodrásban – Egy politikus-író töprengései I. c. kötetben (159. oldal)
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
