Anyák súlyos öröksége. Két ünnepelt díva, aki a nehéz gyerekkor után egész életében a szeretetet kereste (6.)
A legdrámaibb történeteket – valóságuknál fogva – az élet írja.
Két ünnepelt díva, aki nehéz gyerekkora után egész életében a szeretetet kereste, s bár mindketten képesek voltak emberek tömegeit elbűvölni, és ikonként vonultak be a halhatatlanok közé, a boldog élet egyiküknek sem adatott meg. Két nő, két teljesen más világ. S bár sorsukban sok párhuzam felfedezhető, a végzetes összefonódást az adja, hogy mindketten ugyanazt a férfit szerették.
A 1-5. rész itt olvasható >>

A két fotó alig tíz év különbséggel készült. A férfi Arisztotelész Onassis, a 20. század egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere. Maria és Jackie is nagy árat fizetett a görög mágnás szerelméért…
Maria a házasságában ugyanazt élte végig, amit az édesanyja mellett gyerekként; az anyja és a férje is kénye-kedve szerint használta. Mindketten hoztak áldozatot Mariáért a maguk módján – mindezért hasznot reméltek.
Ebből a házasságból eleve hiányzott a szenvedély. Meneghini is ügyesen kiszimatolta – akárcsak az anya -, hogy Maria torkában gyémánt van. Gyémánt, ami pénzzé tehető. Ha feleségül veszi Mariát, a gyémánt az övé. Jól jött Mariának eleinte a pimasz menedzserszemlélet – nem értett a pénzügyekhez. Majd, amikor sikerült a csillagos égig feltornázni Maria gázsiját, Meneghini elkezdte ugyanazt a szólamot fújni, mint Evangelia (az anya): ha ő nincs, nincs Callas! A világ voltaképpen neki lehet hálás… Egyértelmű üzenet volt ez Maria számára: senki sem azért szereti, mert olyan, amilyen; mindenkinek csak a hangja számít és az, amennyit ezzel keres.
Maria menedzser férjével
Meneghini csapnivaló férj volt, de ügyes kereskedő; a környezetének előbb tűnt fel, mint Mariának, hogy a férje csúnyán kihasználja. A 30 éves ünnepelt dívát kiskorúként kezelte -nem rendelkezhetett a bevételeivel. Nem is tudta pontosan, hogy az évek folyamán mennyit énekelt össze. Milliókat kapott (amerikai dollárban, francia frankban, olasz lírában) egy-egy fellépésért, soha előtte nem volt ilyen jól megfizetve operaénekes. S miközben Meneghini családja továbbra sem fogadta be, a família szépen gyarapodott általa.
Attól kezdve, hogy összeházasodtunk, mindent, amit kerestem, a saját nevére utalt – nyilatkozta az összetört Maria.
Mindeközben a magát kisemmizettnek beállító anya a sajtót ostromolta, kíméletlenül ostorozta Mariát, olcsó ponyvaregényként árulta diszkréciót nélkülöző emlékiratait. Mariát rendkívül megviselték anyja gonosz játékai is. Vissza akart vonulni a reflektorfényből, családra vágyott…
Bőven voltak szabad vegyértékei, amikor lecsapott rá a világ egyik leggazdagabb férfija, a nála 20 évvel idősebb Arisztotelész Onassis. Maria művészkörökben csak vidéki bugrisként emlegetett férje szinte asszisztált a románchoz – árnyékként követte nejét mindenhova, így együtt ringatózott vele a Christina nevű luxushajó fedélzetén is, miután Maria elfogadta Onassis nagyvonalú meghívását egy tengeri sétahajózásra. Maria ekkor már tisztában volt Onassis szándékaival – rendre megjelent a fellépésein, értékes ajándékokkal halmozta el -, s mivel férjes asszony volt, nem zavarta, hogy a férfihoz egy feleség, egy 12 éves fiú- és egy 8 éves lánygyermek is tartozik.
Arisztotelész Onassis szeretett híres nőket elcsábítani. Felesége, Tina, ezt pontosan tudta. Azt gondolta, hogy Maria csak futó kaland lesz, de hamar ráébredt, hogy a díva komoly veszélyt jelent a házasságára. Igaza lett
Három hetet töltöttek a Christina fedélzetén. Mire a hajó kikötött, Maria kész volt új életet kezdeni, készen állt arra, hogy 11 évi házasság után beadja a válókeresetet (tíz évig tartott, mire a válást kimondták).
Annyi időt töltöttem ketrecbe zárt rabként, hogy amikor találkoztam Aristóval, aki tele volt élettel, teljesen megváltoztam. Életem, amit eddig egy nálam jóval idősebb ember oldalán éltem, elviselhetetlenné vált számomra – nyilatkozta Maria. Kettejük egymásra találását a pletykalapok az évszázad románcaként emlegették, és a híres görög páros lesifotósok célpontjává vált.
Ám Meneghini nem akart megválni a gyémántjától.
Maria Callast én teremtettem, s ő mivel fizetett érte? Azzal, hogy hátba támadott. Amikor megismertem, egy kövér, rosszul öltözött bevándorló volt, egy csavargó. Nem volt egy fillérje sem, és esélye sem volt rá, hogy nagy karriert fusson be – hangoztatta.
A férfi – ígéretét megszegve – folyamatosan támadta Mariát a sajtón keresztül, pontosan úgy, ahogy az énekesnő anyja, Evangelia. Meneghini pontosan tudta, hogy ezzel tud a legnagyobbat ütni Mariára.
A megcsalt feleség, Tina Onassis, akit akkoriban a felső tízezer legszebb asszonyának tartottak és Maria
Hogy Onassisért érdemes volt-e a házasságot feladni? Nem kérdés. Maria nem volt boldog a férje oldalán, ráadásul a férfi kizsákmányolta anyagilag. Ám életének igazán nagy próbatételei még csak ezután következtek.
Onassis nem akart Maria kedvéért elválni – ez volt az első, finomabb csapás. (A válást végül Tina kezdeményezte.) Maria ekkor még nem sejtette, hogy egy megalázó, gyötrő szerelem megszállottja lesz. Nem sejthette, hogy pár év múlva valaki más kapja majd meg a számára fenntartott kabint a páratlan luxuskörülményeket nyújtó Christina fedélzetén…
***
John F. Kennedy nem akarta elengedni feleségét a földközi-tengeri sétahajózásra; nem tetszett neki, hogy Jackie egy olyan hírhedt emberrel kerül kapcsolatba, mint Onassis. Ennek ellenére 1963 október elején Jackie a Christina fedélzetén tengerre szállt. A mediterrán klíma, a környezetváltozás, s Onassis kitüntető figyelme mind-mind jó hatással volt a közérzetére, kezdett kilábalni súlyos depressziójából, és 1963. november 22-én már egy kisimult, napbarnított, életvidám Jackie mosolygott az utcára vonult tömegekre egy nyitott tetejű limuzinból az elnök oldalán. Férje kedvéért érkezett vissza, aki megkérte hogy kísérje el dallasi hivatalos útjára. Tíz éve voltak együtt – úgy tűnt, hogy Patrick fiuk elvesztése csak erősíti kettejük szövetségét. Ezrek tódultak ki az utcára, hogy láthassák őket.
***
November 22-én Maria rémülten nézte a John F. Kennedy Dallasban történt brutális meggyilkolásáról készült képeket. Még nem sejtette, hogy milyen következményei lesznek ennek a tragédiának az ő személyes sorsára nézve.
A 34 éves Jakcie a 6 éves Caroline-nal és a 3 éves Johnnal a temetésen
Onassist is meghívták a temetési szertartásra, és a Fehér Házban a Kennedy családhoz legközelebb álló családtagok részére fenntartott privát részletben kapott szállást. Maria nem tarthatott vele…
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.
Portréfotó: Eisenberger Gigi – Fotolla