Az apám még miattam sem lett jobb ember. Milyen útravalót ad egy alkoholista apa a lányának?

Tünde csecsemőkora óta egyedüli neveli a kisfiát. Bár Dani apja, Miklós, vállalta az apaságot, fizeti a gyermektartást, és időnként látogatja is a kisfiát, de valójában kellemetlen tartozéknak tekinti Tündééket. Nem tud mit kezdeni Danival és nem is kötődik hozzá.

Mire Dani óvodás lett, Tünde elfogadta a tényt, hogy meghatározó lesz fia életében az ő általa közvetített apakép, és hogy meg kell próbálnia „megvédeni”, és a lehető legjobb színben feltüntetni majd Miklóst a fia előtt. Muszáj elfogadható és pozitív dolgokat közvetítenie róla, mert ez Dani önmagáról alkotott képének markáns része lesz. Vett tehát egy nagy levegőt, és Miklós okolása helyett ránézett arra, milyen gyermekkori tapasztalatai, és „hiedelmei” vezették őt ebbe a helyzetbe.

Hogy miért választott olyan férfit, akiről „borítékolni lehetett”, hogy soha nem fog tudni elköteleződni. Mert mikor Tünde őszintén a szívébe nézett, belátta: Miklós sosem volt jó társ. Nem voltak közös céljaik, nem beszéltek egy nyelvet, nem alakult ki köztük sem testi, sem lelki szövetség.

Tünde és két testvére egy alkoholista apával, és egy testileg-lelkileg gyenge, gyakran kórházban lévő anyával nőtt fel.

Az ünnepek rendre úgy végződtek, hogy a gyerekek vonszolták el részeg apjukat az ágyig. Volt, hogy összegyűjtöttek egy doboz bonbonra valót, hogy felköszöntsék őt, de apjuk részegen dühöngve lehúzta a gyerekek ajándékát a vécén. Amikor a kislánynak vakbélgyulladása lett, az utolsó utáni pillanatban, heveny hasi katasztrófával, kifakadt vakbéllel került kórházba, mert részeg apja azt gondolta, csak szimulál. Ha Tünde segíteni próbált a házi munkában, de kicsi volt még és suta, apja azt vetette oda neki, „látom, direkt rontod el nekem.”

Az apja szombati programként mindig korán reggel nekiindult kocsmázni. Tündének vele kellett tartania, hogy estére épségben hazavigye. Fontos volt, hogy másnap pihenjen, hétfőre talpra álljon, és dolgozni menjen. A testvérek többször maradtak magukra hetekre, amikor mindkét szülő egy időben volt kórházban. Tünde nem tudja felidézni, hogy miként élték túl ezeket az időszakokat… A nagyszülők nem vettek részt a család életében, nagynénik, nagybácsik nem voltak, és ha szüleiknek valaha voltak is barátaik, azok az évek során teljesen elmaradtak.

Bizonyos fokig minden szülő következetlen, ám Tünde apjánál az alkohol drámaian felerősítette ezt. Saját alkalmatlanságát a gyerekeire vetítette ki, sosem lehetett neki megfelelni, mivel a jelzéseket és a szabályokat gyakran és váratlanul változtatta meg. Elesett, gyenge viselkedésével a gyerek szerepét bitorolta, így kiszorította a családból a valódi gyerekeket. Tünde ebből azt tanulta, hogy akit szeret, az kiszámíthatatlan, ezért félt közel kerülni bárkihez.

Mivel anyjuk szégyellte, és lehetőség szerint titkolta is férje állapotát, a gyerekek is megtanulták a hallgatást, a közös tehercipelést, az irracionálisan túlzott felelősségvállalást, és a tűrést. Ezt a családi felállást fogadták el normálisnak. Tündének annak idején az apát egy durva, hisztériás, borszagú felnőtt jelentette, ezért az vésődött be a lelkébe, hogy a férfiak megbízhatatlanok, nem jelentenek támaszt és biztonságot. Így „sorsszerűen” az ismerős minta mentén választott: egy olyan férfit, aki soha nem fogja vágyni azt, hogy jelen legyen az életükben.

Tünde számára Miklós típusa tehát valamiképp „ismerős” volt – tudta, hogy mire számíthat. Tudattalanul újragerjesztette hát a korábbi konfliktusokat, azt remélve, hogy ezúttal más lesz a kimenetelük.

Bíró Rita

1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.

Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.