Az én szép otthonom. Kunyhófestő nők. Egy lenyűgöző tradíció újraéledése Zimbabwében
A globalizmus és a modern technológiák következtében sok szép régi szokás megy veszendőbe a világ különböző tájain. Zimbabwe egyes részein a kunyhófestés ilyen: a nők évszázadokon át minden évben újrafestették a kunyhóikat gyönyörű motívumokkal, geometrikus mintákkal, amiket aztán szép lassan mindig lemosott az eső, de a nők a következő évben örömmel fogtak bele valami új megalkotásába. A helyi hagyományőrzők egy versennyel adtak új lendületet a tradíciónak, egyben a matoboi nők hihetetlen és a nagyvilág számára ismeretlen kreativitásának.
A matoboi nők mindig a betakarítás után fognak neki a festésnek, amikor már kevesebb a tennivaló. Erős és élénk színeket varázsoltak faszénből, hamuból, a vörös talajból és egyéb természetes, elérhető anyagokból. Az eső ezért fokozatosan mindig lemosta a színeket, de ők nem bánták. A gyönyörű hagyomány azonban eltűnőben van, ugyanis egyre több zimbabwei épít téglaházat a sárkunyhó (a vályogház egy ősibb formája) helyett, a vakolaton pedig nem maradnak meg ezek az anyagok, illetve nem is mutatnak olyan jól az egyenes felületeken, még kevésbé a belső térben, hiszen az már nem kör alaprajzú. Már az is változtatott a díszítések megjelenésén, hogy terjedőben van az ecset, korábban ugyanis évszázadokon át kézzel festettek a nők: nagyon kevés és eszköz és sok munkaóra, illetve intenzív alkotóerő áll a geometrikus minták, organikus motívumok vagy a figurális rajzok mögött.
Egy bizonyos Veronique Attala ötletéből született a verseny, amit aztán az Amagugu International Heritage Centre (Amagugu Nemzetközi Örökség Központ) vezetője, Pathisa Nyathi kultúrtörténész kezdett el szervezni több önkéntessel karöltve, először 2014-ben. A My Beautiful Home (Az én szép otthonom) 30 nevezővel indult, ám a jelentkezők száma azóta megtízszereződött és bővült a díjak köre is. Gyönyörű otthonok születnek, amelyek nemcsak a kunyhóknak kölcsönöznek különleges hangulatot, hanem az érintett településeknek is: a verseny fejleszti a helyi közösségeket, emellett fellendítette a turizmust, nem csoda, hogy bőven akad szponzor.
Eközben az alkotók is a figyelem középpontjába kerültek, nevüket, arcukat is látjuk a munkáik mellett, gyakran gyerekeiket, családjukat is. Sokan köztük egyedülálló anyák, és ahogy az egyik zsűritag, Violette KeeTui író fogalmazott egy alkalommal: erős és független nők, vagy férjes asszonyok, akiknek a párja rendkívül büszke a felesége munkájára. A verseny egyik célja, hogy elismerje és jutalmazza a nőknek az otthonukban és azon kívül, a közösségben betöltött szerepüket.
A díszítések kulturális értéke valóban egyedülálló, az alkotások különlegessége, hogy a díszítés tárgyából adódóan élhetnek a három dimenziós formákban rejlő lehetőségekkel, hiszen a kunyhóknak organikus részei a szintén sárból tapasztott bútorok, a polcok, ülőhelyek is (akárcsak a hazai vályogházakban). A belső tér kör alaprajzú, egy középponti elemmel – gyönyörű erővonalakat tudnak alkotni eköré, jól használják és szervezik a teret, harmonikus, egységes arculatot varázsolnak a kunyhók külső és belső megjelenésének, a hozzátartozó terasznak, melléképületeknek, udvarnak is. A művészetük pedig élő olyan értelemben is, hogy sok esetben csak maga a technika hagyományos, a minták nem. Így számos művészt azért jutalmaznak, mert saját, egyedi motívumokat, díszítő elemeket hoz létre, illetve egyértelműen elismerik a belsőépítészeti szempontból különleges dizájnt is. Mivel a díszítések valóban lekopnak évről évre, a zsűri azt is figyeli, hogy a visszatérő jelentkezők hogyan fejlődnek. Szinte kedvet kaptunk mi is teret formálni, kézzel és képzelettel, ősi, asszonyi erővel.
Zöld Toll-díjas újságíró, szerkesztő
Közel 20 éve dolgozom újságíróként és szerkesztőként, sokáig kulturális vonalon is tevékenykedtem, aztán megtaláltak az ökológiával, megújuló energiával, fenntartható technológiával kapcsolatos témák: ebben igazán megtaláltam önmagam, emberként, újságíróként is – a szakmai elismerések is így értek el. Elsősorban a környezettudatosság érdekel, ezt a kérdéskört olyan szempontból érdemes megközelíteni, amely a hétköznapi embert a leginkább érdekelheti: inkább a gyakorlat, mint az elmélet oldaláról, inkább a megvalósult, működő projekteket ismertetve, mint a távoli jövőbe vesző álmokat. Szeretem bemutatni az embereket, akik megalkotják vagy alkalmazzák az alternatív módszereket, ezenkívül szívesen foglalkozom a közösségeket teremtő, illetve erősítő mozgalmakkal, mint amilyenek a nagyvárosi közösségi kertek vagy a közösségi mezőgazdálkodás… Megtépázott az élet; mindig azt igyekszem átadni, hogy – bármilyen közhelyes is – a szeretet a legfontosabb. Ha azokkal lehetsz, akik szeretnek és akiket szeretsz. És ha erre figyelsz, örülni fogsz a kávénak reggel, az éppen következő évszak jeleinek az utcán, egy mosolynak egy idegentől, az alvó kisgyerekednek vagy annak, hogy jól áll a hajad reggel és nem kell beszárítani… Az élet szép. Tényleg.
