Csak azért is nyílik még a sárga rózsa! Még rengeteg dolgunk van, még rengeteg mindennek kell véget vetnünk
Történt egy szörnyűség. Akkora, hogy azoknál is kiverte a biztosítékot, de még a trafóházat is, akik egyébként „ilyen az élet” sóhajjal lépnek át rengeteg más borzalom felett. Ugrásszerűen nőtt meg azok száma, akik úgy érzik, most aztán tényleg elég! A békés tüntetésen mindenféle korú, nemű, osztályú ember megjelent, jelképként sárga rózsát helyezve el a helyszínen.
A rózsák másnap reggelre eltűntek. Sokakat szúrtak ugyanis a tüskék… Úgy vélem, a rózsákat eltakaríttatók nem is tudják, mekkora plusz erőt adtak ezzel a mozgalomnak! Védekezni ugyanis azoktól szoktunk, akiktől félünk. Azoktól, akiknek erejük van. A rottweilert kötjük meg, nem a kiscicát. A hatalom birtokosai és bitorlói ezzel a „takarítással” fejezték ki, hogy érzik, nagyobb erők mozdultak meg most, mint amifélék kezeléséhez ők hozzászoktak.
Igen, továbbra is szinte minden nap meghal valaki bántalmazás miatt. Igen, ez régebben is így volt, csak épp akkor nem kapott ekkora nyilvánosságot. Már a holttestet megvizsgáló orvos és közrendőr szintjén eltussoltak rengeteg ügyet. Számos haláleset okozójaként jelöltek meg orv lépcsőt, amin jól le lehetett esni, alattomos asztalsarkot, ami fejre támadott.
A kezeletlen agresszió generációról generációra burjánzik, eszeveszett tempóban szaporodik. Amivel nem foglalkozunk, az elvadul. Szélsőséges formában kezd létezni. Vagy teljes elfojtásban, vagy kontroll nélküli kiáradásban. Nem uraljuk a minőséget, hanem az uralkodik felettünk.
Nemrég jelent meg a Szépítők Magazinon egy interjú dr. Csernus Imrével, a „kirohanásairól” elhíresült pszichológussal. Azt mondta, azért hagyott fel a (tudatosan használt) agresszív módszerrel, mert tapasztalta, hogy sokaknak gondja van az agresszióval, és ezért épp, hogy nem ért el eredményt ezen az úton.
Persze, hogy gondjaink vannak! A világ egyik felét arra dresszírozzák, hogy fojtsa el, tudomást se vegyen róla, sőt, neki olyanja ne is legyen. A világ másik fele pedig azt tanulja meg, hogy nincs határ, nincs gát, neki mindent lehet.
Voltak régebben a bonthatatlan frigyek. Sok szenvedéssel, néha kis ciánnal a kávéban. Felnőtt rengeteg gyerek azzal a mintával, amit akkor látott. Aztán jött a válás lehetősége a tömegek számára. Felnőtt rengeteg gyerek apa nélkül, vagy még rosszabb „apai” mintával. Természetesen az anyai minta is sérült, akkor is, ha az anya hős androgyn lényként egyszerre töltötte be mindkét szülő funkcióját. Hiszen ez sem normális!
Sérült, sokszorosan sérült emberek keresnek és találnak párt, szintén sérült partner személyében. A sérülések, torzulások egymásra tornyosulnak, nem összeadódnak, hanem összeszorzódnak. És bár igaz, hogy a hírek könnyebb terjedése miatt több mindenről szerzünk tudomást, mint néhány évtizeddel ezelőtt, az is tény, hogy valóban durvul a helyzet.
Viszont épp ezért növekszik azok száma, akiknek elegük van. Mit elegük! „Túlsokuk” van! Régebben is kitermelt minden kor egy-egy magányos Robin Hood-ot, gondoljunk csak Pipás Pistára, aki a saját szakállára likvidált bántalmazó férjeket (egyébként nő volt). Ma már nem elég néhány szuperhős, törvényen kívüli igazságosztó. Aki olvasott efféle képregényeket, tudja, hogy ezek az emberek azért a törvényen kívül, maszkban, inkognitóban cselekszenek, mert a törvényes út a bűnt támogatja. Létük az ember ösztönös igazságérzetének köszönhető. Mindannyian vágyunk arra, hogy tisztuljon a világunk.
A sárga rózsa újra és újra kinyílik. Mert az a bizonyos fogkrém már kibújt a tubusból, és tudjuk, ilyenkor már nem lehet visszagyömöszölni. Van, akikben ez a tény félelmet kelt, van, akikben reményt. És vannak, akik épp most jutnak el odáig, hogy maguk is a tettek mezejére lépnek.
Talán legközelebb valaki elkapja a villamoson garázdálkodó szatír taperoló mancsát. Talán legközelebb egy felkent igazságügyi dolgozó az áldozat védelmében jár el. Talán valahol egy kisgyereknek tudatosabban adnak mintát az agresszió kezeléséből. Talán egyre több ilyen kisgyerek lesz, akik – felnőve – már olyan világot építenek, ahol nyugodtan nyílhat a sárga rózsa, és maradhat a bokron, mert nem kell tüntetni vele, és nem kell a hatalom rettegő kezei által a szemétben végeznie.
Most viszont azért nyílik újra és újra a sárga rózsa, mert még rengeteg dolgunk van, még rengeteg mindennek kell véget vetnünk.
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
