Anyu és én. Kreatív, különleges, szórakoztató: foglalkoztatókönyv és rendhagyó napló a közös emlékeknek
Egy könyv, megjelenésében könyvszerű (keménytáblás) napló, egyben kreatív foglalkoztatókönyv, amit magad tölthetsz meg tartalommal. Helyesebb, ha azt írom, magatok, mert ezt az emlékkönyvet a gyermekeddel, gyermekeiddel együtt teheted tartalmassá. S bár minden lapján találsz különféle feladatokat, hisz ez egy jól megszerkesztett napló, garantáltan egyedi lesz, ugyanis a közös életetekről ad majd színes, informatív és izgalmas lenyomatot. Ezt az emlékkönyvet jó lesz kézbe venni később, akár az unokáknak, dédunokáknak is.
Az emlékkönyv további pozitívuma, hogy le kell mellé ülni, időt kell rá szánni. Akár fél-egy év alatt is készülhet – nincs megkötés, az is jó, ha naponta csak egy-egy lappal haladtok. Bizonyos feladatok 5 perc alatt elkészülnek, mások 25 perc alatt, ám nem feltétlenül kell sorban haladni. Adódhat a kérdés: az emlékkönyv „Apu és én” változata is elérhető? Apukáknak – egyelőre – nem készült ilyen, bár hasonló kiadványok léteznek, például az Apa, kérlek meséld el nekem! c. napló. (Halkan jegyzem meg: ez az emlékkönyv a lányos anyukákat célozza meg…a kisfiúkat nehezebb leültetni mellé, tisztelet a kivételnek.)
Az emlékkönyv eredetijét Rebecca Meldrum édesanya, feleség, vlogger álmodta és valósította meg, magyar kiadása a Partvonal Kiadó gondozásában jelent meg.
– Elsősorban 4-6 évesnél nagyobb gyerekek számára ideális – írja Rebecca. Mivel több feladatot írásban kell megoldani, ezekbe inkább a kisiskolások vonhatók be.
– Lesznek feladatok, amelyeknél többet kell majd segítenetek a gyerekeknek, de olyanok is, amelyeknek már az egészen kicsikkel is neki lehet állni. A cél az, hogy a feladatokat együtt készítsétek el a gyermeketekkel, illetve gyermekeitekkel, így a könyvecske egyfajta időkapszulaként szolgál majd a későbbiekben. Az oldalakat úgy terveztem meg, hogy a bal oldalon anyu dolgozhat, a jobb oldalon pedig a kis segítők. A lapok aljára feljegyezhetitek a dátumot, és a gyerkőc is odaírhatja az életkorát.
A könyv érdekessége, hogy anyának és gyermeknek ugyanazt a feladatot kell megoldania, ezek egymás mellett lesznek láthatók a kötetben. Nemcsak íróeszközre lesz szükség, hanem ragasztóra, ragasztószalagra, színes ceruzákra, tűfilcekre, filctollakra, de préselt virágot, levelet, újság- és/vagy csomagolópapírt, tojáshéjat (!), viaszgyertyát is igényelnek majd egyes kreatív feladványok stb. Az alkalmazott technikáknak köszönhetően látványos emlékkönyv fog összeállni.
Néhány feladat a 192 oldalas emlékkönyvből:
„Ez itt a bolygód. Nevezd el, és rajzolj rá országokat!”
„Mi lennél, ha…
állat lennél?
meseszereplő lennél?
virág lennél?
szín lennél?
gyümölcs lennél?
évszak lennél?”
„Írd ide a kedvenc könyved első sorát, és készíts hozzá rajzot!”
„Rajzold le a kedvenc ételedet!”
„Mi a legviccesebb emléked?”
„Mi a legelső emléked?”
„Vágj ki képes újságokból arcrészleteket, és készíts egy új arcot! Adj neki nevet!”
„Rajzold le az egyik szobátokat!”
Fülszöveg
Az Anyu és én nem szokványos foglalkoztatókönyv, mivel az egyik oldala anyué, a másik a kis segítőé. A rövidebb-hosszabb, ötletes és vidám feladatok megoldása jó program, ha anya és gyermeke csupán valamilyen rövid tevékenységre vágyik például lefekvés előtt, de egy-egy esős napon is előkerülhet a könyvecske, amikor a családtagok hosszú órákat szeretnének egymás társaságában eltölteni. Anya és gyermeke együtt dolgozik, rajzol, színez és ír ebben a kreatív emlékkönyvben, amely hosszú időre megőrzi a közösen megélt, boldog pillanatokat.
Kapható a könyvesboltokban vagy itt (is) megrendelhető >>
A szerző, Rebeca Meldrum YouTube csatornája >>
Weboldala: mrsmeldrum.com

Alapító-főszerkesztő
Több mint két évtizedet töltöttem az írott média világában, szinte minden klasszikus sajtóműfajban kipróbálhattam magam újságíróként, szerkesztőként. 2006-2012 között leginkább építészeti szakújságíróként, PR-szakemberként voltam aktív, szakmai kiadványok és rendezvények létrejöttében közreműködtem.
Az eletszepitok.hu weboldalt 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszakanyarodtam eredeti hivatásomhoz; gyermekjóléti alapellátás keretében általános és középiskolásokkal foglalkozom, prevenciós, edukációs, pályaorientációt támogató foglalkozásokat tartok, érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a szociális kompetenciafejlesztés és a készségfejlesztés áll. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetben szereztem mesterdiplomát, okleveles szociális munkás, felsőfokú intézményi kommunikátor, újságíró és kiadványszerkesztő képesítésekkel rendelkezem.