Az október a mellrák elleni küzdelem hónapja. Önvizsgálattal, szűréssel, időben alkalmazott terápiával sok nő élete megmenthető lenne
Magyarországon a mellrák a nők leggyakoribb daganatos betegsége, élete során minden 8-9. nőt érinthet. A Nemzeti Rákregiszter adatai szerint itthon az utóbbi években évente 8000-9000 új esetet fedeznek fel.
Az október a mellrák elleni nemzetközi küzdelem hónapja, a hamarosan induló hazai kampány célja a figyelemfelhívás, a tudatosság erősítése és a közösség építése. A kockázati tényezők ismeretével, önvizsgálattal, szűréssel, időben alkalmazott terápiával sok nő élete megmenthető lenne.
A figyelemfelhívás és információátadás évről évre azért is fontos, mert a statisztikák szerint fiatalabbakat is érinthet a mellrák, a 20-as, 30-as korosztály is veszélyeztetett lehet. Emellett a szűrésre népegészségügyi szervezésben már nem hívott – 65 év feletti – korosztályban is magas az előfordulási arány. Évente körülbelül 2000 nőt veszítünk el a mellrák miatt Magyarországon.
Több, mint húsz éve elérhető hazánkban az államilag finanszírozott népegészségügyi célú emlőszűrés, emellett egyéb szűrési lehetőségeket is igénybe vehetnek a nők. A terápiák fejlődésével a korai stádiumban felfedezett emlődaganat folyamatosan javuló esélyekkel gyógyítható, az elérhető kezelések hatékonysága nagy fejlődésen ment keresztül, így már nem kellene, hogy gyilkos kórként tekintsünk erre a betegségre.
Mit tehetünk még?
„Életbevágóan fontos, hogy a betegség a lehető legkorábbi szakaszban kiderüljön” – mondja Tóth Krisztina, az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület alelnöke. „Kiemelt szerepe van az önvizsgálatnak, illetve a szűrésre jogosultak esetében a szűrésen való részvételnek. Emellett elengedhetetlen, hogy az érintett nők a lehető leghamarabb hozzájussanak a modern terápiákhoz, amelyek még tovább javíthatják a túlélési esélyeket” – tette hozzá a betegszervezet képviselője.
Magyarországon az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület ernyőszervezetként fogja össze a mellrák elleni küzdelmet. 2023. október 8-án rendezik meg a hagyományos sétát, most először a felújított Lánchídon. A híd idén is rózsaszínbe borul, ahogyan a Szabadság-szobor és számos középület is, a küzdelem és összefogás jegyében. Országszerte több helyszínen lesznek figyelemfelhívó sport és közösségi események, séták, futások és egészségügyi fórumok ebben a hónapban.
Az érdeklődők a zenés lánchídi séta előtt október 8-án délután többet is megtudhatnak a betegség hátteréről, a legmodernebb terápiákról, gyógymódokról és a szűrésekről. Az elismert szakértők részvételével zajló ingyenes program részletei az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület honlapján érhetők el. (www.egeszseghid.hu)
***
Az egyesületről
Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen 2002 óta szervezi a figyelemfelkeltő rózsaszín Lánchídi sétákat azzal a céllal, hogy felhívja a társadalom figyelmét a betegségre. A 23 kisebb és nagyobb partnerből álló Összefogás azon dolgozik, hogy Magyarországon minél többet tudjanak a nők az emlőrák betegségről, a korai felismerés létfontosságú szerepéről, és a korai felismerés életkor és rizikófaktorok szerinti módjáról.
https://egeszseghid.hu/tevekenysegunk
Nyitókép: Anna Tarazevich/Pexels

Alapító-főszerkesztő
Több mint két évtizedet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként. 2006-2012 között leginkább építészeti szakújságíróként, PR-szakemberként voltam aktív, szakmai kiadványok és rendezvények létrejöttében közreműködtem.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz: gyermekjóléti alapellátás keretében általános és középiskolásokkal foglalkozom. Prevenciós, edukációs foglalkozásokat tartok, érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetenciafejlesztés és készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát.