Megfényesedett percek

Nehéz megbocsátani a mai időkben, mégis van valami, amit inkább elnéző mosoly kísér még ebben a kiszáradt örömű világban is, mint düh, vagy megvetés. És ez bizony nem más, mint a boldogságos részegség. Amikor szelíden vigyorogva szemléljük az év utolsó óráiban botladozó árnyékunkat, abban a reményben, hogy a következő esztendőben majd nem lesz több botlás és szánalmas pillanat. És végre önmagunk lehetünk.

S mivel mindenkiről tudható kicsikét, hogy akad az utolsó napnak néhány megfényesedett perce, amikor csendesen magába száll, bátor döntéseket hoz, a rosszat jóra változtatja magában, éppen ezért ezen a napon minden elnézhető. Még az is, hogy az elhatározásokat követő megkönnyebbült sóhajtás ilyenkor emberes leittasodásba torkollik.

A ruhánk kicsikét csapzott lesz, a folyékony palacsinta alapanyagot bablevesnek nézzük és föltesszük melegíteni, esetleg egy szomszéd lépcsőházba csöngetünk be az egyforma panelvilágban, és az ott tartózkodó idős házaspárt az otthonuk elhagyására szólítjuk föl, mondván, hogy nem óhajtjuk őket Szilveszterkor vendégül látni, vagy egyszerűen baromságokat fecsegünk, de olyan megvidámodott szeretettel, hogy a tulajdon párunk sem talál benne kivetnivalót, inkább szelíden cirógatja a fejünket.

Esendőségünk, szeretnivalóságunk, minden jó szándékunk ott pezseg az év utolsó napjának boldog italaiban és talán nem is a fogadalmak tartalma a lényeg, hanem az érzés, a vágy, hogy jók akarunk lenni. És talán ezért bocsátható meg ilyenkor minden, a féktelen, részeg, álmodozó handabandázás, és az is, amilyenek voltunk de még az is talán, amilyenek ezután leszünk.

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

15 − kettő =

hirdetés