Kiskertem a nagyvárosban
Bálint gazda a veteményeskertek legfontosabb és leghasznosabb terményének a paradicsomot tartja. Lehet, hogy sokan nem értenek egyet ezzel, én nagyon is. Gyerekkoromban nyaranta állandó esti program volt a veteményeskert locsolása. Nem szerettem, mert a hátsó kertet és a szemközti üres telket – amit teljes egészében veteményeskertként hasznosítottunk – nem a csapból, hanem a kútból öntöztük, vödrökben kellett cipelni a vizet.
Felnőtt fejjel sokszor rácsodálkozom, mennyi mindent megtermeltünk.
Ha az apámon múlik, valószínűsíthető, hogy paradicsommal nem a konyhakertben, hanem a helyi áfészben vagy a vásárcsarnokban találkozom először. Ő – nagyszüleimmel ellentétben – a modernizáció híve volt, a városi életformát éltette – 8 óra munka, 8 óra szórakozás, ami kell, megvesszük. Persze betyárbecsületből (vagy mert titkon mégis szeretett a kertben tenni-venni) segített az ősöknek földet túrni, cserébe morgott, duzzogott sokat. Én pedig valahogy mindig ott voltam velük ilyenkor a földön, mint a tótottó. Kisdobosként még úgy ahogy lelkesen, úttörőként már én is duzzogva; 14-16 évesen pedig rettentő kínosnak találtam, ha kapával a kezemben látott meg a szomszéd vagy egy falubeli, ezért mindent elkövettem, hogy erre ne kerülhessen sor.
Felnőtt fejjel – főleg a közeli zöldségesnél megejtett vásárlások alkalmával – elmélázok egy-egy idilli jeleneten. Nyár, vakáció, későn kelés. Mire kikecmeregtem az ágyból, a nagyanyám kitalálta, mi lesz aznap az ebéd, volt, hogy addigra el is készítette. Idény kedvencem a borsóleves volt. Kell hozzá zsenge borsó, petrezselyemgyökér, sárgarépa, hagyma, krumpli. Mehet bele karfiol, karalábé is, de enélkül is kiváló csipetkével, esetleg csirkehússal. Nem előző nap szereztük be a hozzávalókat, hanem fél-egy órával a főzés előtt. Kiballagtunk a konyhakertbe – elérhető közelségben volt, a baromfiudvaron elkerítve, kihúztunk pár szál fehér- és sárgarépát a földből zöldjével együtt, leszüreteltünk egy vájling cukorborsót, felnyaláboltunk néhány szem krumplit, vöröshagymát a kamrából, és megvolt a levesnek való. A csirkehús is a baromfiudvarból származott, ahogy a csipetkéhez szükséges tojás is. Talán csak a lisztet, a sót, meg a pirospaprikát vettük boltban. A cukorborsót nekem kellett kifejteni, a művelet közben szépen fogyatkozott – jó munkához kell a vitamin…
Hogyan készül most ugyanez a borsóleves? Először is nem ugyanaz, hiába a bevált recept. Teljesen más; a fíling is. Zavar, hogy a sarki zöldséges a cukorborsót horroráron adja. Bánt, hogy nem tudom, mikor, milyen kemikáliával hintették tele az adott árut. Sajnálom, hogy a kisfiam még nem tapasztalta meg: a cukorborsó nem a hipermarket hűtőjében, konyhakészre fagyasztva terem.
Apukám – ha figyelsz fentről -, nem annyira jó buli ez a modernizáció. Engem is beszippantott. Nem túrom a földet, nem kapálok, ellenben fogyasztok, fogyasztok, fogyasztok. Van bőven méreganyag. Minden szinten.
Sírni tudnék a gyönyörűségtől, ha megint annyi paradicsomunk lenne, mint a nagyszüleim idejében. Végigkövethettem a fejlődési folyamatot: láthattam, hogyan lesz a magból palánta, amit – ha kellően megizmosodott – kora nyáron kiültetnek a szabadba, majd egészen megbokrosodik, apró sárga virágokat hoz, és augusztusra beérik a gyümölcse, s egyazon tőről tucatnyi paradicsomot szüretelhetünk. Nem győztük befőzni. Paradicsomlével megtöltött üvegektől roskadozott a spájzban a stelázsi. Zöld paradicsommal megtelt pár 5 literes dunsztosüveg, egész télen visszatérő vendég volt az ebédlőasztalon az általam mellőzött savanyúság. A befőzést, savanyítást, osztogatást megúszó paradicsomok a hatalmas kerti asztalon sorakoztak, szétrepedeztek a nagy kánikulában. A szomszéd gyerekekkel délutánonként két pofára tömtük a lédús, édes, hatalmas paradicsomot vajas kenyérrel.
Ha valaha lesz igazi veteményeskertem, a legfontosabb és leghasznosabb termény a paradicsom lesz benne. Többször megpróbálkoztam már a palántázással. Nagyanyám jókat mulatna rajtam, ha látná azokat a paradicsomokat, paprikákat. Nem hasonlítanak semmire, fogyasztásra alkalmatlanok. Volt, hogy szeptemberben hoztak termést, de ez csak októberben tűnt fel. Ilyen előképzettséggel illene végre megtanulnom veteményezni. Tartozom ennyivel magamnak, és a kis emberpalántának.
Utóirat
A jegyzetet illusztráló fotók sajátok, ahogy a fotón látható zöldségek is sajátok, magról nevelt mind. Sikerült – rengeteg paradicsomunk volt tavaly. A konyhakertemben 2020. májusában is szépen fejlődnek a paprika- és paradicsompalánták, és a magról ültetett zöldségek is.
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.