Kiskertem a nagyvárosban
Bálint gazda a veteményeskertek legfontosabb és leghasznosabb terményének a paradicsomot tartja. Lehet, hogy sokan nem értenek egyet ezzel, én nagyon is. Gyerekkoromban nyaranta állandó esti program volt a veteményeskert locsolása. Nem szerettem, mert a hátsó kertet és a szemközti üres telket – amit teljes egészében veteményeskertként hasznosítottunk – nem a csapból, hanem a kútból öntöztük, vödrökben kellett cipelni a vizet.
Felnőtt fejjel sokszor rácsodálkozom, mennyi mindent megtermeltünk.
Ha az apámon múlik, valószínűsíthető, hogy paradicsommal nem a konyhakertben, hanem a helyi áfészben vagy a vásárcsarnokban találkozom először. Ő – nagyszüleimmel ellentétben – a modernizáció híve volt, a városi életformát éltette – 8 óra munka, 8 óra szórakozás, ami kell, megvesszük. Persze betyárbecsületből (vagy mert titkon mégis szeretett a kertben tenni-venni) segített az ősöknek földet túrni, cserébe morgott, duzzogott sokat. Én pedig valahogy mindig ott voltam velük ilyenkor a földön, mint a tótottó. Kisdobosként még úgy ahogy lelkesen, úttörőként már én is duzzogva; 14-16 évesen pedig rettentő kínosnak találtam, ha kapával a kezemben látott meg a szomszéd vagy egy falubeli, ezért mindent elkövettem, hogy erre ne kerülhessen sor.
Felnőtt fejjel – főleg a közeli zöldségesnél megejtett vásárlások alkalmával – elmélázok egy-egy idilli jeleneten. Nyár, vakáció, későn kelés. Mire kikecmeregtem az ágyból, a nagyanyám kitalálta, mi lesz aznap az ebéd, volt, hogy addigra el is készítette. Idény kedvencem a borsóleves volt. Kell hozzá zsenge borsó, petrezselyemgyökér, sárgarépa, hagyma, krumpli. Mehet bele karfiol, karalábé is, de enélkül is kiváló csipetkével, esetleg csirkehússal. Nem előző nap szereztük be a hozzávalókat, hanem fél-egy órával a főzés előtt. Kiballagtunk a konyhakertbe – elérhető közelségben volt, a baromfiudvaron elkerítve, kihúztunk pár szál fehér- és sárgarépát a földből zöldjével együtt, leszüreteltünk egy vájling cukorborsót, felnyaláboltunk néhány szem krumplit, vöröshagymát a kamrából, és megvolt a levesnek való. A csirkehús is a baromfiudvarból származott, ahogy a csipetkéhez szükséges tojás is. Talán csak a lisztet, a sót, meg a pirospaprikát vettük boltban. A cukorborsót nekem kellett kifejteni, a művelet közben szépen fogyatkozott – jó munkához kell a vitamin…
Hogyan készül most ugyanez a borsóleves? Először is nem ugyanaz, hiába a bevált recept. Teljesen más; a fíling is. Zavar, hogy a sarki zöldséges a cukorborsót horroráron adja. Bánt, hogy nem tudom, mikor, milyen kemikáliával hintették tele az adott árut. Sajnálom, hogy a kisfiam még nem tapasztalta meg: a cukorborsó nem a hipermarket hűtőjében, konyhakészre fagyasztva terem.
Apukám – ha figyelsz fentről -, nem annyira jó buli ez a modernizáció. Engem is beszippantott. Nem túrom a földet, nem kapálok, ellenben fogyasztok, fogyasztok, fogyasztok. Van bőven méreganyag. Minden szinten.
Sírni tudnék a gyönyörűségtől, ha megint annyi paradicsomunk lenne, mint a nagyszüleim idejében. Végigkövethettem a fejlődési folyamatot: láthattam, hogyan lesz a magból palánta, amit – ha kellően megizmosodott – kora nyáron kiültetnek a szabadba, majd egészen megbokrosodik, apró sárga virágokat hoz, és augusztusra beérik a gyümölcse, s egyazon tőről tucatnyi paradicsomot szüretelhetünk. Nem győztük befőzni. Paradicsomlével megtöltött üvegektől roskadozott a spájzban a stelázsi. Zöld paradicsommal megtelt pár 5 literes dunsztosüveg, egész télen visszatérő vendég volt az ebédlőasztalon az általam mellőzött savanyúság. A befőzést, savanyítást, osztogatást megúszó paradicsomok a hatalmas kerti asztalon sorakoztak, szétrepedeztek a nagy kánikulában. A szomszéd gyerekekkel délutánonként két pofára tömtük a lédús, édes, hatalmas paradicsomot vajas kenyérrel.
Ha valaha lesz igazi veteményeskertem, a legfontosabb és leghasznosabb termény a paradicsom lesz benne. Többször megpróbálkoztam már a palántázással. Nagyanyám jókat mulatna rajtam, ha látná azokat a paradicsomokat, paprikákat. Nem hasonlítanak semmire, fogyasztásra alkalmatlanok. Volt, hogy szeptemberben hoztak termést, de ez csak októberben tűnt fel. Ilyen előképzettséggel illene végre megtanulnom veteményezni. Tartozom ennyivel magamnak, és a kis emberpalántának.
Utóirat
A jegyzetet illusztráló fotók sajátok, ahogy a fotón látható zöldségek is sajátok, magról nevelt mind. Sikerült – rengeteg paradicsomunk volt tavaly. A konyhakertemben 2020. májusában is szépen fejlődnek a paprika- és paradicsompalánták, és a magról ültetett zöldségek is.
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát. Az UNICEF Ébresztő óra önkéntes előadója vagyok. Megoldásfókuszú mediátor képesítéssel rendelkezem.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.
