Amikor „eltűnünk hirtelen”

KÉP ALÁ ÍRÁS

Befogni a középső ujj végével a slag fején levő kis nyílás egy részét, és nézni, ahogy az átlátszó permet – amin keresztül néha fényesen ránk sikít a napfény – fölfrissíti a zöldeket. A kora nyárban ágaskodó növényeken végigcsorognak a hűsítő cseppek, miközben az ujj vége kezd fagyossá válni a slag nyílásánál.

Mert álnok is tud lenni ez a kígyó, kiugrik a gyenge nők kezéből és hisztériázva dobálja magát a fűben, mintha éppen rossz hírt kapott volna Nyár Hercegnőtől. Kapnak utána a könnyű ruhát viselő ifjú hölgyek, még talán rávetődni is képesek lennének, s mikor újra a kezükbe vehetik, akkor pajkosan öltik ki nyelvüket, mert ismét uralni tudják a felfrissülést.

Nyár és víz, víz és nyár, el nem múló szerelemmel simogatják egymást, reszkető örömmel a másik létezésétől. Locsolás közben előfordul, hogy ilyenekről gondolkodik a kert szépségideálja, s csendesen bámulja, ahogy a virágágyás behörpinti a rálocsolt vizet, elnyeli, magába szívja, sáros rögöket andalítva a növények alatt.

Így tűnünk el mi is, ócska rögöket hagyva magunk után és könnyű virágok illatát.

Fotó: Fortepan, Sattler Katalin, 1939

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő + 19 =

hirdetés