Amikor „eltűnünk hirtelen”
KÉP ALÁ ÍRÁS
Befogni a középső ujj végével a slag fején levő kis nyílás egy részét, és nézni, ahogy az átlátszó permet – amin keresztül néha fényesen ránk sikít a napfény – fölfrissíti a zöldeket. A kora nyárban ágaskodó növényeken végigcsorognak a hűsítő cseppek, miközben az ujj vége kezd fagyossá válni a slag nyílásánál.
Mert álnok is tud lenni ez a kígyó, kiugrik a gyenge nők kezéből és hisztériázva dobálja magát a fűben, mintha éppen rossz hírt kapott volna Nyár Hercegnőtől. Kapnak utána a könnyű ruhát viselő ifjú hölgyek, még talán rávetődni is képesek lennének, s mikor újra a kezükbe vehetik, akkor pajkosan öltik ki nyelvüket, mert ismét uralni tudják a felfrissülést.
Nyár és víz, víz és nyár, el nem múló szerelemmel simogatják egymást, reszkető örömmel a másik létezésétől. Locsolás közben előfordul, hogy ilyenekről gondolkodik a kert szépségideálja, s csendesen bámulja, ahogy a virágágyás behörpinti a rálocsolt vizet, elnyeli, magába szívja, sáros rögöket andalítva a növények alatt.
Így tűnünk el mi is, ócska rögöket hagyva magunk után és könnyű virágok illatát.
Fotó: Fortepan, Sattler Katalin, 1939
Kommunikációs szakember, író, újságíró
Valahogy mindig az írás körül settenkedtem. Már az alsóbb iskolákban is valójában azért írtam a fogalmazás dolgozatokat, hogy valamiféle hatást váltsak ki a tanáraimból, majd egy-egy felolvasást követően az osztálytársaimból. Mindig is ez érdekelt az írásban, pár pillanatra, pár percre élménnyé változtatni a befogadónak a semmiből jött mondatokat. Végigjártam a szerkesztőségi ranglétrákat, gyakornoktól a megyei lap felelős szerkesztői pozíciójáig, mégsem ragadtam meg az újságírásnál, mert azt hiszem annál kíváncsibb vagyok, főként az emberekre. A Szépítők Magazin egy nyugodt hely ebben a rohanásban. Jó néha pár írással megpihenni és némi vidáman-szomorkás hangulatot hozni.
