Maszkmizéria, te csodás!
Ülök a nyelviskolában, több hét kihagyás után. Szinte üdítő érzés a tanulótársakat élőben látni a sok online óra után. Mivel a héten lejár a bérletem, kivételesen bejelentkeztem egy „személyes” órára is.
Van még pár perc kezdésig, várjuk, hogy megérkezzenek a többiek. Az egyik tanulótárs megkérdezi, ragaszkodunk-e a maszkhoz? Miután egyedül én viselek maszkot, furcsa lenne nemmel válaszolni. Magamtól nem kértem volna meg rá senkit, de így mondhatom: igen, örülnék, ha a többiek is viselnék. Fel is veszi nyomban mindenki a maszkját, még a tanár is kiszalad érte. Milyen rendesek – gondolom -, utólag már hozzáteszem fejben: a maszkviselés egy ekkora tanteremben miért nem evidens? Tisztában vagyok azzal, hogy nehezebben fogjuk érteni egymást, de másfél órát fogunk együtt tölteni nyolcan, tizenkét négyzetméteren.
Jönnek a többiek. Látják, hogy mindenkin maszk van, így engedve a „csoportnyomásnak”, zokszó nélkül felveszik ők is.
Megkapjuk a feladatot, kis csoportokban beszélgetünk. Nem telik el öt perc, az asztal másik oldalán ülő lány idegesen letépi magáról a maszkot.
– Zavar valakit, ha leveszem?! – csattan fel. – Ha zavar, akkor én most felállok és hazamegyek!
Így adja elő magát, totál agresszíven.
Igen, zavar, hogy leveszed a maszkod! Nyugodtan hazamehetsz! Ezt persze nem mondja senki. Én sem. Le vagyok fagyva. Csendben hurrogok. Én is befizettem a bérletet, nekem is jogom van ahhoz, hogy maradjak. Szívem szerint én rohannék ki a teremből, tüntetőleg. Nem az bánt, hogy nincs rajta maszk, inkább az, ahogy a helyzetet kezeli.
Telnek a percek, angolozgatunk, eközben további tanulótársakról kerül le a maszk. Van, aki a köztes megoldást választva folyamatosan húzogatja fel-le.
Nincs egység. Nincs megértés. Nincs figyelem, önfegyelem.
Látszólag persze béke van. Ugyanaz a nóta, mint kint.
Lassan felengedek, csak azért is kibírom a másfél órát. Végül is most már bárki bárhol megfertőzhet.
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát. Az UNICEF Ébresztő óra önkéntes előadója vagyok, táborszervezésben sok éves tapasztalattal rendelkezem.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.
