Állásinterjúra jöttem, nevem: Kihaénnem
//
Megtörtént eset.
Ismerősöm feladott egy álláshirdetést – új, rátermett munkatárssal szerette volna bővíteni létesítményüzemeltetéssel foglalkozó cégét. Irodai asszisztenst keresett.
Mérnökként ő maga sem rest munkába állni, ha úgy jön ki a lépés, ezért a cég telephelyén gyakran tűnik fel ún. munkásszerkóban. Az állásinterjú napján a szakmai önéletrajza alapján megfelelő jelöltnek tűnő hölgy egy órával korábban érkezett a megadott címre. Rögtön a folyosón összefutott a potenciális főnökével, a több nyelvet beszélő, két évtizedes mérnöki rutinnal és sokéves külföldi tapasztalattal bíró ismerősömmel. Mit ad Isten, éppen munkásszerkóban volt, az állásinterjúra érkezett ifjú hölgy úgymond egyszerű munkásembernek nézte. Nem túl kedvesen (értsd értékelhető köszönés nélkül) érdeklődött, hogy merre találja a cégvezető irodáját. Mintha ebben a pár másodpercben pontosan felmérte volna, ha megkapja az állást, a mellette elhaladó ember egy nála alacsonyabb pozíciót betöltő munkatárs lesz. Jó, ha időben tisztázza vele az erőviszonyokat… Emberünknek nem esett jól ez a közjáték. Gondolta, megtréfálja.
– Kiss úr még nem érkezett be az irodába, 15 órára jöjjön vissza – mondta a hölgyikének, aki elnagyolt grimaszokkal válaszolt, majd köszönés nélkül elviharzott.
Ismerősöm kíváncsian várta, hogy visszatér-e a megadott időpontban. Rendbe hozta magát, átöltözött, elfoglalta elegáns irodáját. És a kis hölgy visszatért!
Nehéz leírni azt a pillanatot, amikor szembesült a ténnyel: a férfi, akivel egy órával korábban primitív módon viselkedett, nem más, mint a leendő főnöke. Ismerősöm, mintha mi sem történt volna, mosolyogva tette fel neki az első kérdést.
– Thank you for your presence. Firstly, would you introduce yourself shortly?
Másodpercek teltek el néma csendben.
– How long have you been learning English? – hangzott a következő kérdés. Ez már nem maradt válasz nélkül.
– Nem beszélek angolul.
– Pedig a szakmai önéletrajza szerint ön tárgyalóképes angol nyelvismerettel rendelkezik… Sajnálattal kell közölnöm, hogy nem ön a mi emberünk. Szeretném, ha tudná: nem az angolon múlt. Az állást egy órája bukta el.
Alapító-főszerkesztő
Több mint két évtizedet töltöttem az írott média világában, szinte minden klasszikus sajtóműfajban kipróbálhattam magam újságíróként, szerkesztőként. 2006-2012 között leginkább építészeti szakújságíróként, PR-szakemberként voltam aktív, szakmai kiadványok és rendezvények létrejöttében közreműködtem.
Az eletszepitok.hu weboldalt 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszakanyarodtam eredeti hivatásomhoz; gyermekjóléti alapellátás keretében általános és középiskolásokkal foglalkozom, prevenciós, edukációs, pályaorientációt támogató foglalkozásokat tartok, érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a szociális kompetenciafejlesztés és a készségfejlesztés áll. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetben szereztem mesterdiplomát, okleveles szociális munkás, felsőfokú intézményi kommunikátor, újságíró és kiadványszerkesztő képesítésekkel rendelkezem.
