Nem szól, hogy érkezik. A bánat
A bánat csak úgy jön. Nem szól, hogy érkezik, nem kopogtat, nem küld előtte üzenetet, csak beront, rád telepszik, és fogva tart. Valameddig. Akármeddig. Néha el lehet szaladni, de néha ott marad, és beborít tetőtől-talpig. Ilyenkor lehet okoskodni, valami szívednek kedveset csinálni, de nem mindig sikerül. A bánat inkább követel. Amíg ott van, vele kell, hogy legyél. Vagyis inkább ne is legyél.
Csak üljél magadba zuhanva, nézzél ki a fejedből, és ragadjon magával a semmihez sincs kedvem, de szarul vagyok állapot. Amikor láthatatlan szeretnél lenni, egy takarót a fejedre húzni, és nem szólni senkihez, csak sírni, és legszívesebben üvölteni a világba, hogy igenis bánatos vagyok. Mert a bánat engem most meglátogatott. Most nincs mit tenni, csak egy valami van!
A bánatot jól ki kell szenvedni.
Néha a bánatnak is van létjogosultsága, mert bánatosnak is illik lenni. Főleg akkor, amikor hétfő van. Valahogy hétfőn még jól is esik olykor bánatosnak lenni. Ha az eső is esik és fúj a szél, akkor aztán végképp érdemes melankóliába zuhanni. Ha reggel a tej kifolyt, ha a pirítós odaégett, ha a lábadra léptek, ha a tömeg szinte eltiport, ha az ebéd is katasztrofális volt, ha a gyerekek veszekszenek, ha a melegvíz sem meleg, ha a bánat ott van, akkor semmi sem sikerül.
Még szerencse, hogy a bánat azért nem marad örökké nálunk, mert másoknál is van dolga.
A bánat ellen azért vannak fegyverek, mindenkinek más a módszere. Valaki egy jó könyvet a kezébe vesz, valaki sétálni megy, valaki a kutyáját vagy a macskáját simogatja meg, valaki kártyalapokat vet, van aki felvesz egy színes ruhát, valaki enged egy kád meleg vizet, valaki megölel egy gyermeket.
Ha mázlid van, akkor valamelyik módszer működik, de van, hogy semmi sem használ. Ilyenkor le kell feküdni és a másnapba álmodni magadat.
Írta: Buliczka Tünde
Nyitókép: Rachel Claire/Pexels
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
