A sötétség koldusai
A napi mélybe szállás, odalent mindig az a szag. Mintha a falból folyna, mintha üres zacskókba mérnék és vihetnénk magunkkal föl, a toronyházak ablakainak szétszórt fényei alá, a fertőzött, idegölő nagyvárosi szélbe.
A falnak dőlve egy fiatal férfi ül, fölismerhetetlen szándékkal, a kezében fehér bottal, a szemén sötét, semmitmondó szemüveggel. A lába előtt doboz, dohányszemcsés aprópénzek. Észreveszem, megtorpanó szándék, tudom, hogy van a zsebemben megbocsátás, már egészen közel járok, aztán átvillan rajtam, hogy nem is látja, ha elsuhanok mellette.
Talán a csámpás szellőt sem érzi, talán a félretaposott lépteket sem hallja. Érzem, hogy meg akarom úszni, a felmentéseket úgy sorakoztatom magamban, mint egykoron a padlón a játék katonákat. Baszki, úgysem látja, áll belém végül, mint egy utolsó nyílvessző, meg aztán mi van, ha kamu a csávó?
Mikor elmegyek mellette, mintha mégis látna, s mintha azok is engem néznének, akik őt ez ideig senkinek és semminek nézték. De már túlhaladott a dolog, eltelt talán tíz méter is. Könnyedén, ritmikusan lépdelek, a nézésemet, meg a járásomat éppen megtöri valami legújabb plakát, ami megint azt akarja, hogy ne akarjak semmit, csak legyek megtört, legyek csak megtörtént valaki, múlt idő, aki jobb, ha magától is fél.
Megtorpanok, zörög a zsebem, zörög valami a szívem helyén. A kurva életbe, sziszegem összeszorított fogakkal és elindulok visszafelé…
Kommunikációs szakember, író, újságíró
Valahogy mindig az írás körül settenkedtem. Már az alsóbb iskolákban is valójában azért írtam a fogalmazás dolgozatokat, hogy valamiféle hatást váltsak ki a tanáraimból, majd egy-egy felolvasást követően az osztálytársaimból. Mindig is ez érdekelt az írásban, pár pillanatra, pár percre élménnyé változtatni a befogadónak a semmiből jött mondatokat. Végigjártam a szerkesztőségi ranglétrákat, gyakornoktól a megyei lap felelős szerkesztői pozíciójáig, mégsem ragadtam meg az újságírásnál, mert azt hiszem annál kíváncsibb vagyok, főként az emberekre. A Szépítők Magazin egy nyugodt hely ebben a rohanásban. Jó néha pár írással megpihenni és némi vidáman-szomorkás hangulatot hozni.
