Élet(tér)szépítés: dekorfestés és sok ötletes újrahasznosítás Mártitól
Márti néhány éve egy Sepsiszentgyörgyhöz közeli faluba költözött a férjével és a fiával. Azóta azon vannak, hogy mindent, amit csak lehet a két kezükkel teremtsenek meg maguknak, a betevő falattól kezdve otthonuk komfortossá tételéig.
– Már gyerekként is szerettem rajzolni, és legalább annyira énekelni is. Mindkettőhöz kaptam a Fennvalótól rátermettséget, de valahogy nem úgy alakult, hogy művészeti oktatásban gyarapodjak e téren. Anyukám gyakorlatias megfontolásból pedagógusi pályát képzelt nekem, így tanítónőnek és óvónőnek tanultam. Persze ez is egy olyan terület, ahol nagyon jól kamatoztathattam adottságaimat. Annál is inkább, mert árvaházban, zömében értelmi fogyatékos gyerekekkel dolgoztam 13 évig. Rengeteget rajzoltam és énekeltem, mindkettő kiváló nyelv, vagy ha úgy tetszik, eszköz az oktatói munkában.
Az első falfestményem 8 éve készült, az akkor született Csanád fiam szobájába. A macik egy párnahuzatról lettek felnagyítva a falra. Aztán jöttek a rokonok gyerekei, barátoké…nekik is festegettem ezt-azt. Általában jellemző, hogy konkrét, ismert figurákat kérnek, így kerültek a repertoárba Vuk, Hófehérke, Thomas a gőzmozdony, Shrek stb. Rájöttem azonban, hogy nem igazán szeretem ezeket festeni, nem elég izgalmas számomra, kötöttséget és korlátokat jelent számomra az efféle (másolásos) munka, így már nem is festek mese- és rajzfilmhősöket.
Ha lehetőséget kapok az alkotáshoz, kreatív résztvevője szeretnék lenni a történetnek, s nem csak eszköze. A festés manapság ezért úgy kezdődik, hogy felmérem az adott terepet, megegyezünk pár színben, árnyalatban, pár napig ötletelek, és elkészítem a vázlatot. Ha tetszik, kezdődhet a festés. A legjobban akrilfestékkel szeretek dolgozni, mert száradás után tartja a színét, vízálló, nincs erős szaga. Persze meg kell tapasztalni, milyen vastagon kezelhető a legjobban a falon, ne is folyjon, mégis szépen fogja a felületet. A festék mellett ma már más technikákkal is sajátossá teszem a rajzokat, például a kollázzsal, dekupázzsal.
Játszom a textúrákkal, felületekkel
Márti fa bababútorai
Festett óra…
…festett szék
Folyamatosan böngészem a témával kapcsolatos anyagokat, színesztétikával kapcsolatos írásokat olvasgatok, szívesen lapozgatok mindenféle reprodukciós albumot.
Érdekel a dizájn és a lakberendezés, nyitott szemmel járok a világban. Ezek együtt vannak a segítségemre az alkotásban.
Persze nem csak falra festek, sok tárgy alakult át a kezemben. Sokszor a kidobott, szemétnek szánt dolgokból kreálok valami hasznosat.
Márta Facebook oldala: Etnochic >>
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.