Praktikum és esztétikum: egyedi textil lakáskiegészítők Elvirától

hirdetés

Az Életszépítők Magazinon jó néhány, magas színvonalú kézműves terméket előállító alkotót megismerhettek Olvasóink a 2013. februári indulás óta. Célunk, hogy még nagyobb teret – bemutatkozási lehetőséget – biztosítsunk az alkotóknak, ezért 2013. novemberében új sorozatot indítottunk weboldalunkon, Alkotó vagyok címmel. Várjuk mindazok jelentkezését, akik szeretnék magukat, munkáikat megmutatni. Az összeállítás végén megtalálható az elérhetőségünk, várjuk a jelentkezéseket.

Sorozatunkban ezúttal Bakos Elvira mutatkozik be.

– Komáromban élek a férjemmel és kétéves Angol Cocker spánielünkkel, Almával. Szegedről költöztem Komáromba, az ország másik végére, egy szebb és nyugodtabb életet remélve; ennek már lassan 6 éve. Mindig érdekelt a szépség, fogalmi és gyakorlati szinten egyaránt, vonzódom mindenhez, ami esztétikus, s számomra megragadó a látványa. Sokáig nem tudtam, hogy milyen alkotó tevékenységben tudnám leginkább kreatív énemet kibontakozni; fontosnak tartom a környezetem szépítését, ezért adva volt a lehetőség, hogy lakberendezési vonalon induljak el, esetleg a szépségiparban.

Érdekes módon mégis visszataláltam kamaszkori énemhez, a 14 éves Elvirához, aki varrónőnek készült, hogy ruhákat tervezhessen. A textilek mellett maradtam végül. Inspirál az anyagban rejlő lehetőségek kiaknázása, a játék a színekkel, általában bohókás, mégis praktikus varrományokon ötletelek.

Fantasztikus élmény, amikor az ötlet kibontakozik, és alkotómunka révén kézzel tapintható, szemmel látható tárgyakká alakul.

Férjem – aki nemcsak a társam, hanem a legjobb barátom is – maximálisan támogat. Fontosnak tartom ezt hangsúlyozni, hiszen a kreativitás belső békét, nyugodt hátteret, környezetet igényel. A foltvarrás számomra egyelőre hobbi, bár foglalkoztat egy saját kis bolt gondolata. Szeretem az egyedi tárgyakat kínáló ajándékboltokat, magam is ilyet nyitnék. Alkotásaimban – úgy gondolom – megmutatkozik, mennyire fontos számomra az otthon melege, a praktikum és a hangulatteremtés.

Lakberendezési kiegészítőket varrok jobbára: ülő- és díszpárnákat, levendulával töltött, forma- és illatpárnákat, textil ajtótámaszokat, különféle asztali és fali tárolókat. Textil bevásárlótáskákat is szívesen készítek; ezeket kreatív ökotáskának nevezem. Praktikusak, egyediek, tenyérnyi méretűre hajtogathatók, kisebb kézitáskában is elférnek.

Rengeteg ötletem van! Most épp egy 2014-es naptárt szeretnék patchwork technikával készíteni. Ilyen Elvira, 36 évesen az álmok szárnyán…

Bakos Elvira kreatív textiltáskája

Bakos Elvira elérhetősége>>

 

Felhívás

Kedves Alkotók! Szeretnénk minél több minőségi handmade, kézművész terméket bemutatni az Életszépítők ÖkoKreatív Életmód Magazinon és Facebook oldalunkon. Elsősorban azok jelentkezését várjuk, akik hobbiszinten, magas színvonalon sajátítottak el különböző kreatív kézműves technikákat, de azok is írhatnak, akik hivatásszerűen gyakorolják alkotói tevékenységüket. Várjuk bemutatkozó leveleiteket a szerkesztoseg@eletszepitok.hu e-mail címre. Tárgy mezőben tüntessétek fel: Alkotó vagyok.

Üdvözlettel, az Életszépítők csapata

hirdetés

Szépítők Magazin

Életszépítők néven kezdődött a történetem 2012-ben. Magazinként 2013 óta olvashatsz. Független, önerőből fenntartott magazin vagyok a weboldalak rengetegében. Ha mondanivalód van vagy szeretnél bemutatkozni nálam saját alkotással, írj az info@szepitokmagazin.hu e-mail címre!

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás