Legendás fák szépségversenye. 80 éves platán lett az Év Fája, először győzött budapesti fa. Mutatjuk a gyönyörű döntősöket!
A budapesti Jászai Mari tér legszebb platánja lett az Év Fája, a Hős Fa címet A Városliget hős platánja nyerte el, az Országos Erdészeti Egyesület különdíját pedig a ragályi Öreg tölgy kapta.
Idén csaknem 40 jelölt indult a versenyen, közülük a szakmai zsűri nyáron választotta ki azt a 12 fát, amelyekre a közönség online szavazhatott szeptember 5. és október 16. között.
A megmérettetésre közösségek nevezhették be legkedvesebb fáikat, amelyek történeteikkel versengtek az Év Fája címért.
A hat hétig tartó online megmérettetésen idén összesen mintegy 18 ezer szavazat érkezett az Év Fája döntőseire, ebből a Jászai Mari téri platán 3545 vokssal szerezte meg az első helyet, és ezzel a verseny hétéves történetében először győzött budapesti fa.
A Jászai Mari téri platánt 1936-1938 körül ültették el a téren, amelyet eredetileg 1903-ban parkosítottak, és sokáig a Rudolf tér nevet viselte. A terület 1950-ben keresztelték át Jászai Mari térre, a magyar színésznő születésének 100. évfordulója alkalmából. Az itt álló faóriás az ország egyik leglátogatottabb faegyede, amelynek képét számtalan családi album őrzi az alatta megpihenők képmásaival. Radnóti Miklós özvegye, Radnóti Fifi, a XIII. kerület díszpolgára is évtizedeken keresztül figyelte lakásának ablakából a platánfa sorsát és valószínűsíthető, hogy férjével gyakran meg is pihenhetett árnyékában.
A Városliget hős platánja fantázianevet viselő versenyző egyike a park első és legidősebb platánjainak, sokak kedvence és nevezői szerint egyike azon ligeti fáknak, amelyek veszélyben lehetnek a Liget beépítési munkálatai miatt.
Az Év Fája egy speciális kezelésre feljogosító utalványt kapott, a Hős Fa jutalma pedig egy állapotfelmérő szakmai vizsgálat és kezelési javaslat. Az Országos Erdészeti Egyesület különdíjasa, a ragályi öreg tölgy a szervezet ajándékcsomagját kapta, valamint minden döntős fának jutott madárodú és etető is.
A Jászai Mari téri platán jövő év elején részt vesz az európai versenyben is, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. A nemzetközi megmérettetésen eddig háromszor nyert magyar fa, legutóbb tavaly a bátaszéki molyhos tölgy, két alkalommal pedig második helyezést értek el a magyar versenyzők.
A versenyről
Az Év Fája versenyre bárki nevezhetett egyedi fát vagy facsoportot; a fa kora és mérete nem volt kiemelt szempont; azokat az őshonos vagy közterületen álló fákat részesítették előnyben, amelyek története környezetvédelmi ügyhöz kapcsolódik.
A döntős fák 2016-ban
Arany János kőrisfa, Nagykőrös
Balaton (mint Heves megyei község) idős hársa, a szerelmesek fája
A gerlai galagonyafa, Békéscsaba
Hajdúszoboszlói millenniumi tölgy
A budapesti Jászai Mari tér legszebb platánja
A kunbaracsi tölgy
A kéttörzsű korai juharfa, Mende
Ragályi öreg tölgy
A vándorló fák, Bogyiszló
A bupdapesti Városliget legendás platánja. 2016. szeptember 6-án a szavazatok alapján ez a fa áll az 1. helyen
Vörös tölgy az Árnyaskert Óvodában, Atkár
A zalaszentgróti Batthyány kastély három testőre
A szavazás szeptember 5-én indult és október 16-án éjfélkor zárul. A szavazás állása most még nyilvános, ám az utolsó napokban titkosítják. A végeredményt a díjátadó keretében november 4-én ismerteti a szervező Ökotárs Alapítvány.
A hagyományokhoz híven az Év Fája részt vesz a jövő év elején rendezendő európai versenyben is, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el.
A nemzetközi versenyen a magyar fák minden évben jól szerepeltek, többször is második helyezést értünk el, háromszor pedig elsők lettünk. Így volt ez idén tavasszal is, amikor a 2015-ös év hazai győztese, a bátaszéki molyhos tölgy nyerte el az Európai Év Fája címet.
Webajánló: evfaja.okotars.hu
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.