Hurrá, építkezünk! Segítség, építkezünk! (21.) Villanyszerelők a házban. A tökéletes elektromos terv időigényes. Elkészültek a nyílászárók
Két kislányt nevelő házaspár 2012. októberében építkezésbe kezdett Szombathelyen; közel passzívház minőségű, fokozottan energiatakarékos lakóház lesz az otthonuk. A kivitelezési folyamatról Haitzmann Ágnes, az egyik tulajdonos-építtető számol be hétről-hétre, fotókon is rögzítve a főbb munkafázisokat, szubjektív meglátásait is megosztva az olvasókkal.
21. hét
Beérett az a sok egyeztetés, amit a villanyszerelővel és a villamos mérnökkel közösen végeztünk az elmúlt hetekben. A kész kiviteli terv birtokában megkezdődött az alapszerelés, és pár napon belül a nagyja el is készül. Egy háromfős, remek kis csapat ötnapnyi munkája lesz benne abban, hogy a teljes ház becsövezve és kábelezve várja a továbbiakat.
Sok időbe telt, míg a végleges elektromos tervek megszülettek!
Ahhoz képest, hogy a villanyszerelőknek – legalábbis az alapszerelési fázisban – majdnem teljesen mindegy, hogy energiatakarékos-e egy ház, vagy sem, nagyon sok időt fordítottunk erre a területre. Ebből arra következtetek, hogy ez mindenkinél ugyanilyen hosszadalmas, egy hagyományos családi ház építésénél is, nemcsak nálunk.
Számomra eleve problémásabb volt a kérdés a többinél, a villamos hálózattal kapcsolatos ismereteim ugyanis a nullához közelítettek, de ahogy telik az idő, ezt is egyre jobban kezdem átlátni. Nem hátrány az sem, hogy egyértelműen látszik, melyik vezeték hol, merre húzódik, mi hová fut össze, mit hol kapcsolunk, hol a váltója, és a többi, vagyis nem csak elképzelni kell, hogy mi van a falban, a vakolat alatt. Ahogy az ember figyeli és nyomon követi a munkát, belevésődik sok minden, olyasmi is, amiről különben sosem szerezne tudomást.
A brigád vezetője, de mondhatom, hogy mindhárom tagja, igen rugalmas volt az alapszerelés során. Tetszett, hogy nem csupán teszik a dolgukat, hanem gondolkodnak, kérdéseket vetnek fel, olyanokat, amik nekem eszembe sem jutnának, és ezzel egyre jobb megoldásokra vezetnek rá. Mindamellett jókedvűek és szorgalmasak, pedig még az a kívánságuk sem teljesült, hogy ablakos házban kezdhessék meg a munkát. Eleinte melléjük állt az enyhe idő, épp csak a hét utolsó egy-két napjára tért vissza a keményebb hideg, pont akkorra, amikorra befutottak a kész nyílászárók. Igen, a helyükön vannak és gyönyörűek, de erről bővebben majd a jövő héten!
380 méter villanyszerelési cső és közel 100 szerelvénydoboz a falban
Megtudtam, hogy durván 380 méter cső került a falakba, ez a hálózat a vezetékeket, kábeleket rejti majd. Eddig 95 dobozt helyeztek el az emberek, mindenhová, ahová dugalj, kapcsoló vagy valamilyen szerelvény kerül, bár már most tudom, hogy hová szeretnék még egyet, úgyhogy ez a szám még biztos nőni fog, de talán a százat nem lépi túl.
Megkérdeztem a szakembert, biztos, ami biztos, hogy egy későbbi esetleges hálózatbővítést elbír-e majd a rendszer, és a válasza igen volt. Ez nem meglepetés, hiszen szándékosan kértük ezt tőlük. Ki tudja, a jövőben mi mindent szeretnénk még kiépíteni. Az sem kizárt, hogy egyszer a fűtési rendszeren variálunk majd, de a háztartási berendezések köre is bővülhet, nem tudom még. A lehetőséget meg kell hagyni. A főelosztó szekrény egyébként a gépészeti helyiségben lesz, és nekem már most túl komolynak néz ki.
Volt egy pont a munkák során, ami – azt hiszem, egyetlenként – eltért a hagyományos villanyszerelési kivitelezéstől. Írtam már róla: a ház külső falain a csöveknek kivésett mélyedéseket még azelőtt be kell vakolni, mielőtt a csövek belekerülnek. Energiatakarékos épületeknél – a gépi komfortszellőzés miatt – fontos szempont a légtömörség, azaz hogy sehol se szökjön a levegő, ne szivárogjon az energia. A villanyszerelők erre figyeltek is nagyon, összedolgoztak a kőművesekkel. Hozzátéve, hogy ez az icipici plusz munka lassította a szerelést, de ez jelentéktelen. Úgy tudom, még két nap, és a kábeleket is behúzzák az embereink, s újabb fontos munkafázis zárul le.
Fotók: Haitzmann Ágnes, Green Press
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.