Kőkert – tükörkert
Az alkotó, a művész kiment a partra, ahová bárki más is kimehet. Az ott talált kövekből, fadarabokból, melyeket bárki más is szépre-jóra használhatott volna, de legfeljebb csak arrébb rugdosott, ő kifejezte a benne feszülő csodát, és átadta nekünk, többieknek. Sokunknak szerzett vele gyönyörűséget és örömet.
Tudta, hogy alkotása, mint minden e Földön, mulandó. Tudta, hogy jön a tavaszi ár, és elmossa művét. Mégis megalkotta, hogy addig is adjon vele mindannyiunknak. Nem kért sokat, csak annyit, ne pusztítsuk el. Hogy aki utánunk jön, szintén gyönyörködhessen valami csodaszépben.
Közterületen, közkincsből (ugye, hogy kincs egy szép kavics, ha valaki egyszer felhívta a figyelmünket a szépségére?) alkotott. Nem zárta falak közé, nem szedett belépődíjat, nem kért ezért az egészért egy köszönömöt sem. Az egyetlen dolgot, amit kért, hogy ne pusztítsuk el, azt sem magának kérte. Belőle, az ő lényéből fakadt ez a sok szépség, ő azt nem veszítheti el. A rongálás vesztesei mi, többiek vagyunk. Talán nem tudta, de Kánya Tamás nem csupán egy kőkertet alkotott.
Tükör-kertet alkotott, amelyben mi, mint társadalom, megnézhetjük magunkat.
És igen, megnézhetjük magunkat! Egy tanszékre való rátermett szociológus sem tudna ilyen pontos, éles képet alkotni rólunk – mert a társadalom, ha tetszik, ha nem, mi vagyunk, mindannyian!
Amikor vandálokat emlegetünk, sokan nagydarab, rossz arcú, agresszív fiatal férfiakat képzelnek el. Ám a vandalizmus – mint tapasztalhattuk – ezerarcú szörnyeteg. Igen, lehet kisgyerekes szülő, idős néni-bácsi, kutyáját meg nem nevelő és azt szabadon engedő polgár, lehet analfabéta és sokdiplomás egyaránt. Szétrúgja, mert miért ne? Közös, tehát pusztíthatjuk, ugye? Azért van, nem?
Aztán ott van lopós-ország képe is: lassan elhalványul a „miénk a gyár, vigyük haza” korszak, de a mentalitás nem változott. Elvisszük a festett kavicsot, mert tetszik. Ha nincs lebetonozva, beriasztózva, akkor vihető, nem? Nem azért, mert annyira kellene, hanem mert elérhető.
A közösségi felületeken a kommentek is elkeserítőek: sokan valóban azt hiszik, ez a normális menete a dolgoknak, szét kell hordani, le kell rombolni, ami közös, azzal azt csinálunk, amit akarunk, és ha rommá akarjuk pusztítani, megtesszük. Kit érdekel, mennyi energiát fektetett bele az alkotó, hogy átadja a lelkében feszülő, kiáradni vágyó kincset! Kit érdekel, hogy hány embertársunktól raboljuk el a pusztítással a gyönyörűséget, az átadott kincset! Megint csak beigazolódik, hogy az amorális ember veszélyesebb, mint az immorális: míg az utóbbi tudja, hogy rosszat tesz, csak épp saját érdekei miatt mégis megteszi, az amorális fel sem fogja, micsoda pusztítást visz véghez. És nem is akarja érteni!
Tükör-kert épült a Római-parton. A tükörben pedig egy kizsákmányoló, vandál, barbár nép nézegetheti magát. A magát néha oly nagyra becsülő magyarság a „táltos” fogalmából csak a paripára emlékszik, és csak annyit tud kezdeni vele, hogy annak patkolt lábaival rugdossa szét mindazt, amit nem zárnak el előle hét lakattal.
Kossuth Lajos mondta: „Csak az képes hatalmasan hatni, ki saját korának embere, míg ellenben ki korát megelőzi, csak halála után él, ki pedig korától elmaradt, élve is halott.” A Tükör-kert megmutatta: rengeteg élőhalott járkál köztünk. Azt pedig csak halkan remélem, Kánya Tamás még életében a maga kora embere lehet. Hogy látja megszületni azt a generációt, amely már hitetlenkedve hallgatja, hogy micsoda sötét, barbár élet folyt itt 2014-ben.
Fotók: Kánya Tamás
Kánya Tamás képgalériája a Római-parti Kőkertről
A képgaléria a fotóra kattintva érhető el
Írta: Major Virág energetikai tréner, spirituális tanácsadó
Ajánló
Zöld London – Séta a Ruskin parkban
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
