Köszönöm, hogy imádott! Jávor Pál, akiért bomlottak a nők

Jávor Pál fotó

 

Télvíz idején vakargatja a feje búbját Jávor Pál ezen a nagyszerű fotográfián, hiszen bár a rajongásnak nehezen meghúzható határai vannak, azért az mégis csak kellemetlenül érintheti az embert, ha a tulajdon gépkocsiját azzal a vallomással karcolja össze valaki, hogy: „Imádom, oh!!!” És ezzel még nem is érte be az ismeretlen karcolóművész, hiszen egy nyílvesszővel átlőtt szív is ott virít a hátsó ajtón, s bizony első blikkre is úgy fest, van miért kalapját lábhoz szorítania Jávornak és ujjait a hajzatában zongoráztatni.

A nemzet Palija nem egyszerű színész volt a negyvenes évek elején, hanem filmsztár, aki magas gázsipénzért egy esztendőben akár kilenc filmet is leforgatott, visszafojtott női lélegzetek és elharapott sikolyok szegődtek a nyomába, ha betért az Oktogon valamelyik kávézójába, és a tisztviselők, a katonatisztek színe-virága azon kapta magát, hogy némely reggeleken a fürdőszobai tükör előtt a családi ollóval igazít kicsikét a bajuszán. Majd az Odol szájöblítő bevetése után megpróbál harminckét foggal mosolyogni, ugyanúgy, mint a Pali.

Akkoriban a kultúra emberei számítottak ünnepelt sztároknak, az európai műveltség konok őrzői, írók, verselők, színművészek.

Egy Márai ült a színházi próbákon, és figyelte meghatódva, ahogy Tolnay Klári bokája és izmos kis vádlija fölött meglibben a szoknya. Róluk beszéltek a zengerájokban, az ő verseiket, dalaikat búgták a kimenőre induló cselédlányok. Ma már politikusok és hangoskodó, kiismerhetetlen szándékú áldemokraták a mindennapok hősei, bár gyanítom, egyikőjük automobiljára sem karcolják még oda, hogy: „Imádom, óh!” Hacsak nem fizetett hívekről beszélünk.

És, hogy a politika formálói mennyire nem tudnak mit kezdeni egy olyan emberrel, mint Jávor Pál, aki törvénytelen gyerekként érkezve egy kisnemesi családból, öntörvényű módon építette föl a karrierjét, és mondta el sarkos, de talpig becsületes véleményét mindenről és mindenkiről, arra jó példa, hogy a háború előtti Magyarországnak túl balos volt, a háború utáninak pedig túl jobbos, mi több egy letűnt világot már a puszta nevével is felidéző jel és szignál.

„Köszönöm, hogy imádott”, énekli Ágai Irén a Hyppolit a lakáj című filmben és Jávor, mindenki Palija mindig hálás volt közönségének az imádatért, még akkor is, ha ennek mértéke miatt bizony olykor megvakarta a feje búbját.

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

egy × 4 =

hirdetés