Templom utcai malacságok

KÉP ALÁ ÍRÁS

Kevéske ideje volt már hátra a nagyságos Krúdy Gyula író úrnak, midőn látogatóit fogadta az óbudai Templom utcában. A vizitációra érkezett leányait és kedves rokonait körbevezette a hátsó udvarban, ahol derűs mosollyal szemlélgették, amint két malac szinte egymás elől túrja ki az ennivalót a tálkából.

„Meg kell őket zabálni”, hangozhatott el a rajongó mondat, ami minden bizonnyal nem volt ellenére magának Krúdy Gyulának sem, hiszen nála boldogságosabban senki sem tudta kitunkolni a zónapörkölt szaftját a vasúti restaurációkban. Az író – a többiekkel ellentétben – nem csupán a röfögő malackák báját konstatálta az udvaron, sóvárogva vizionálta, amikor eljön majd a nagy nap és neki lehet állni a pác elkészítésének, hogy semmi hiba ne legyen a húsvéti sonkában.

Istenem, azok a régi pácok! „Ami marékszámra vett sóból, korianderből, borókamagból, sárgacukorból, darált fokhagymából, babérlevelekből és öt-hat fej vöröshagymából készül. Ezt a keveréket szárazon kell felvenni a sonkának, és négy-öt napig pihenni alatta, hogy megkapja azt a sós levet, amely beborítja a teknőben. Ebben kell megforgatni naponta, mindig más és más oldalára. Utána megy a füstre, ahol eltölt még három-négy hetet. Itt éldegél magányosan zöldcsütörtökig, nagypéntekig, nagyszombatig. Akkor az asszonyok veszik gondjaikba, ők főzik lassú víz vagy lobogó tűz mellett, a tojásokkal együtt.”

Jól látható, hogy Krúdy Gyula egy fejjel kiemelkedik a társaságból, délceg alakja ugyan már megroggyant kissé a szívgörcsöktől és úgy áll ott, mint egy nagy „Su”-betű. A bal szélen Zsuzsika a kislánya mutatja ölbe vett kutyájának a fotómasinát és a mögötte vigyorgó embert. Ellenben neje őnagysága, Várady Zsuzsa éppen bújócskázik a másik Krúdy-lány válla mögött, igyekszik személyétől megkímélni a családi fotózkodást.

Mint azt egy 2015-ben előkerült, Zsuzsikának írt fájdalmas levélből tudjuk, némi oka volt is erre az asszonyságnak, aki ebben az időben már nehezen viselte Krúdy vonzalmát azokhoz a sonkákhoz, amiket malackodás céljából fehérszemélyek viseltek. Nem szólva a Mester intimus barátságáról a különböző szürkebarátokkal és rizlingekkel. Az ötvenes éveinek éppen hogy odaköszönő író szíve, gyomra és mája is már belerokkant ezekbe a sűrű barátkozásokba, amit a felesége csak úgy bírt elviselni – az egyre elviselhetetlenebb nyomorról már nem is beszélve – hogy el-el maradozott ő is otthonról.

Ilyenkor Surány Pál mérnök Bécsi úti garzonjában borította ki szívét a sarokban térdeplő kopottas lavórba és várt maradéktalan vigasztalást a mérnök úrtól. Nehéz persze megmondani, hogy ki mit érdemel, és ki mit nem érdemel meg. Azt azonban látni a képen, hogy Krúdynak nincs nagy kedvére a malacok megmutatása, bár nyilván ő iktatta be ezt a kis állomást, reménykedve, hogy gyorsabban múlik az idő és hamarabb mennek el a vendégek.

Mint tudjuk, a tényekkel többet tudunk kezdeni, mint egy ébren álmodott világgal. És az kétségtelen tény, hogy Zsuzsa asszony éppen a Bécsi úton tartózkodott 1933. május tizenegyedike éjjelén, amikor Krúdy Gyula arca még rándult egy utolsót, a kézfején is elcsúszott egy pillanatra valami ér, borszagú pára köszönt el félig nyitott ajkától, és megdermedt szemével még látta, hogy végleg elindul az álmok ködlovagjai felé.

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenöt − tizenöt =

hirdetés