Magyarországról jöttem… André többször is mert új életet kezdeni, most egy óceánparti angol meseváros az otthona
Andre Horvath időnként azzal lepi meg az ismerőseit, hogy országot vált, és ilyenkor általában pályát is módosít. Amikor megismerkedtünk, Szombathelyen élt, a városi lap újságírója volt. Jó ideje azonban óceánparti mesevárosokból, nagyvárosi metropoliszokból jelentkezik be a Facebookon.
Délnyugat-Angliában élsz és tudtommal a szállodaiparban dolgozol. Mi sarkallt a váltásra? Mennyire volt nehéz meglépni?
Az életet egy kicsit másképp képzelem el, mint mások, pontosabban azok, akik egy helyen élik le az életüket, vagy csak egy területen próbálták ki magukat. Többször váltottam az életem során, és néha teljesen másba kezdtem, mással foglalkoztam, mint korábban. Vallom, hogy egy előre megtervezett váltás, változtatás – főleg, ha sorozatos az ember életében – karban tartja a lelket, a fizikumot, a szellemet, a fantáziát, mindeközben az ember megismer más népeket, kultúrákat, s mindezen élményeket szépen lehet majd összegezni. Odahaza, Magyarországon egyedül neveltem fel három lányomat. Nehéz, ám nagyon szép időszak volt az életemben, életünkben. Miután lányaim felnőttek, önálló életet kezdtek élni, s úgy gondoltam: ismét változtatok. Tehát nem volt nehéz meglépni, hogy Angliában kössek ki.
Korábban is éltél már külföldön. Hol is?
Egy évig Ausztriában, Baden bei Wien-ben, majd hat évig az USA-ban, Hartfordban éltem, két kisebb lányom itt született. Abban az időben az USA-ban jobb volt az életszínvonal, szabadabb és gondtalanabb volt az élet, mint Európában – szerintem ezek voltak az utolsó igazán jó évek Amerikában. Az Öböl-háború hiába lendítette fel az éppen gyengülő amerikai gazdaságot, már érződött a dekonjunktúra, a társadalom szerkezetének átalakulása, a munkanélküliség problémája.
Ha a szakmai területet veszem alapul, az a tapasztalatom, ha valaki szorgalmas, van kedve tanulni, s erre hajlandó áldozni a szabadidejéből is, az általam megjárt országok mindegyikében sokkal sikeresebb és gyorsabb az előrelépés, mint Magyarországon.
Mindenütt jól éreztem magam, otthon is, az USA-ban is, Ausztriában is, vagy épp Cornwallban, de, hogy igazán őszinte legyek: a hetvenes évekbeli Magyarországon éltem a legszívesebben. A háttér stabil volt, viszonylagos szabadságban élhettünk, dolgozhattunk, tanulhattunk.
Sokan próbálnak szerencsét külföldön, s a váltás mögött az esetek jó részében egzisztenciális kényszer áll…
A fejlett európai országokban a kapuk lassan kezdenek bezárulni, főleg azok előtt, akik egzisztenciális kényszerből próbálnának új életet kezdeni. A kihívások nemcsak a 2008 óta húzódó gazdasági válság, hanem a növekvő munkanélküliség, és az egyre szigorodó törvények miatt erősebbek. Csak egy példa: a munkaerőpiacon 2010 óta elsőbbséget élveznek a hazai munkakeresők a külföldiekkel szemben. Nemcsak elhatározásra, hanem nyelvtudásra, pénzre is szüksége van annak, aki külföldön szeretne új életet kezdeni.
Hogyan kerültél Cornwallba?
Kinéztem a helyet, lakást béreltem, aztán jött a munkakeresés. Itt megtaláltam, amit kerestem: az emberléptékű világot, a csodaszép természetet, a végtelen óceánt, az elbűvölő mesebeli kisvárosokat.
Hogyan látod kintről – távolabbról – a magyarokat?
Tapasztalataim szerint az angolok optimisták, nyíltak, vidámak, felszabadultak, ritkán panaszkodnak. A magyarok ellenben pesszimisták, lehangoltak, folyton a problémáikkal vannak elfoglalva, és szinte mindent kritizálnak.
Milyen a magyarok megítélése?
Szerintem nem rossz. A magyarokkal szemben nincs meg az az előítélet, mint például a lengyelekkel, a románokkal vagy a bolgárokkal szemben. Okos, képzett, jó munkaerőnek tartják a magyarokat.
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
