Ha az idő múlásával nem tudunk szembenézni, soha sem leszünk boldogok. Mit tehetünk a bőrünk szépségéért?
Senki sem szeretne megöregedni. Az öregedés első, külső jelei a ráncok, amelyek a nőket előbb és jobban zavarják, mint a férfiakat. Sajnos a megelőzés, az egészséges életmód kevés embernek jut eszébe, pedig ez sokat segít a bőr egészséges állapotának, fiatalságának megőrzésében.
Először azt a kérdést kell tisztáznunk, mitől is öregszik a bőrünk, mert amíg ezzel nem vagyunk tisztában, vigyázni sem tudunk rá.
A bőr öregedését külső, környezeti hatások és belső genetikai adottságok befolyásolják, először a szem környéki apróbb szarkalábak, a homlok- és a szájkörnyék ráncai jelennek meg. A bőr öregedésének legfontosabb külső oka a napsugárzás, amely a bőr felszínén és a mélyebb rétegekben is megmutatkozik. Elsősorban az UV-A sugarak a felelősek a fény általi öregedésért, mert megnövekszik az irharéteget károsító szabad gyökök mennyisége. Sajnos a szoláriumokban felnövekvő ifjúság csokibarnára aszalja, ezáltal öregíti bőrét a túlzásba vitt barnulások alatt, aminek eredménye a már fiatalon ráncos bőr. Az UV-B sugarak nem hatolnak olyan mélyre, mint az UV-A sugarak, viszont komoly sérüléséket okoznak a kollagént és az elasztint felépítő fehérjékben.
Az UV-sugarakon kívül a fiatal bőr nagy ellensége a dohányzás, az éjszakázás, a nem megfelelő kozmetikumok,az egészségtelen táplálkozás és a levegőben lévő szennyező anyagok. A bőr belső öregedése mindenkinél genetikailag kódolt. A bőrben lévő kollagén csökkenésével a bőr elvékonyodik. Idővel a bőr veszít tónusából, lazává, petyhüdté válik, megereszkedik, ezért a ráncok az arc szerkezeti felépítésének megfelelően alakulnak ki, ez leginkább az orr két oldalán látványos. A mimikai ráncok a leggyakoribb arcmozgások mentén alakulnak ki. Éveink számának gyarapodásával nemcsak az ösztrogén csökkenése vezet a ráncok kialakulásához, hanem a faggyúmirigyek csökkent működéséből adódó bőrszárazság is. A fiatal bőr 28 naponként képes a megújulásra, a szaruréteg lecserélődik, de ez a folyamat sajnos szintén lelassul, az elszarusodott réteg megvastagszik.
A megelőzésben nagyon fontos a fényvédelem, a megfelelő életmód és egészséges táplálkozás. Szervezetünknek szüksége van a paradicsomban található antioxidánsokra és likopinra, a sárgarépában és sütőtökben lévő béta karotinra.
Sokan kérdezik a kozmetikában mikortól érdemes krémet használni és használnak-e a ránctalanító krémek?
Kutatások szerint bőrünk 20 éves korunk tájékán kezd öregedni, ennek szemmel látható jelei általában 27-30 éves korban mutatkoznak, tehát a megelőzést viszonylag korán kell elkezdeni, de mindig az életkornak és a bőrtípusnak megfelelő készítményekkel. Cél a bőr víz- és zsír hiányából adódó ráncok megelőzése.
Azok a hatóanyagok, amelyek nélkülözhetetlenek a ránctalanító készítményekben:
– A bőrvédő vitaminok: A, E ,C
– hyaluronsav, urea
– karitévaj, makadámia, ligetszépe olaj, jojoba, olíva olaj
– szőlőmagkivonat, fitohormonok, növényi őssejtek…stb.
Természetesen egy krémtől csodát nem lehet várni, az idő múlását nem képes megállítani, de mindenképpen képes a folyamatot lassítani.
Nem feltétlen a reklámokban legtöbbet szerepelt termék tudja a legtöbbet, az igazán hatásos krémeket nem az óriásplakátok adják el, hanem a kereskedelmi forgalomban nem kapható professzionális termékekkel dolgozó kozmetikusok.
A házi ápoláson kívül természetesen számtalan megoldás létezik már a fiatalságunk megőrzésére a kozmetikai masszázstól kezdve a gépi kezeléseken keresztül egészen a szikéig, de mindenkinek magának kell eldöntenie, melyik megoldás mellett dönt.
Én azt gondolom, hogy egy idősebb nő nem attól lesz szép, hogy nincsenek ráncai. Ha az idő múlásával nem tudunk szembenézni, soha sem leszünk boldogok, viszont fiatalon igenis tehetünk még azért, hogy megőrizzük bőrünk egészségét és szépségét! Ehhez kívánok sok sikert!
Írta: Magosi Beáta, kozmetikus mester, sminkmester és hennafestő
Az öregedés folyamata 5 percben
Anthony Cerniello rendező Danielle című ötperces filmje az öregedés folyamatát mutatja be. A rendező nem egy személy életét követte végig, hanem egy többgenerációs család tagjait fényképzete le közel egy időben, s ezekből a portrékból készítette el – sok digitális utómunkával – az öt perc alatt aggastyánná váló főszereplő történetét.
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.