Mozaikcsaládban. A szeretet idővel alakul ki a családtagok között, de a szeretet még kevés az egységhez
William Merkel pszichológus szerint a mozaikcsalád a legbonyolultabb, legtermészetellenesebb és legtöbb problémával járó kapcsolatrendszer az emberi társadalomban. Egyre többen élnek ugyanakkor mozaikcsaládban, hiszen a házasságok fele válással végződik, viszont születnek új párok és új családok is: az elváltak 75 százaléka köt újra házasságot. Nem könnyű jól csinálni. A mozaikcsaládok igen bomlékonyak, egyes statisztikák szerint kétharmaduk esik szét. Összeszedtünk néhány gondolatot a témában.
Mozaikcsaládnak azt nevezzük, ahol egy együtt élő pár közösen nevel legalább egy olyan gyermeket, aki valamelyik fél előző kapcsolatából származik. Annak megfelelően, hogy melyik félnek van vér szerinti gyermeke, vannak pótanyás, pótapás és összetett mozaikcsaládok.
Az egyik legnagyobb nehézség már az alapoknál kezdődik, ugyanis a mozaikcsaládra nincs minta a legtöbb emberben, csak nagyon kevesen tapasztalták meg az életet esetleg egy nevelőapával vagy nevelőanyával. Még akkor is, ha egy mintát nem tartunk követendőnek, viszonyulási pontot jelenthet, ha van valami tapasztalat. A családtagoknak tehát olyan krízissel kell megküzdeniük, amire valószínűleg nincs megküzdési stratégiájuk. Kulturálisan sincsenek meghatározva a normák és a szerepek a pótszülő és nevelt gyermeke kapcsán. Nem tudjuk azt mondani, hogy ez vagy az így normális vagy elvárt az ilyen helyzetben, mert ez a felállás eleve nem számít normálisnak. Így azonban gyakori a szülők részéről a puszta sodródás az eseményekkel, ami nem vezet jóra.
Egy másik nehezítő tényező, hogy mind a szülők, mind a gyerekek veszteséggel érkeznek a családba. A válás vagy haláleset maradványaként fennmaradt sérülések pedig sokféleképpen befolyásolhatják a család alakulását.
A mozaikcsaládban élő gyermekeknek általában több érzelmi problémájuk van, mint a nukleáris családokban élőknek, ami mind a válás, mind az új helyzet következménye. A mozaikcsalád tehát nem azért alakul nehezen, mert valaki hibázik, hanem problémákkal teli helyzet. Sokszor éppen azért is alakul ki nehezebben az érzelmi kötődés, mert a családtagok félnek az újabb veszteségtől: a gyerekek úgy érezhetik, hogy ha a vér szerinti, stabilabbnak tűnő család széthullott, akkor ebben felállásban még kevésbé lehet bízni.
Fontos leszögezni, hogy a családdá válás hosszú folyamat, nem lehet elvárni, hogy a mozaikcsalád azonnal normálisként viselkedjen, mindenki szeresse és elfogadja egymást.
A szakirodalom szerint ez 4-7 év. Egyrészt a közös emlékek és történetek alakítják ki a közös identitást, az nem terem a semmiből: adjunk időt mindenkinek arra, hogy kialakuljanak az érzelmeik, ez ne legyen elvárás se gyerek, se felnőtt felé. Másrészt ki kell alakulnia egy közös életnek, egy közös szabályrendszernek, a szerepeknek. De – ahogyan egy pár életében is – a felmerülő problémák közös és konstruktív megoldása mélyíti a kapcsolatot, erősíti a kötődést. Tehát a problémák elől nem tanácsos elmenekülni, azt várni, hogy majd megoldódjanak maguktól. A kapcsolat stabilizálódása előtt van egy szerepzavaros fázis, ami miatt bizonytalanságot élnek meg a családtagok, ez normális. Ha ezt a folyamatot düh, visszafojtott érzések kísérik, akkor az tovább nehezítheti az éppen alakuló kapcsolatot.
Nem lehet elvárni azonnal a csillámpónis boldogságot, ha ilyen elvárásokat támasztunk magunk és a családtagok felé, csak csalódni fogunk és nehezítjük a folyamatot, mert vakok maradunk a problémákkal szemben – mondja Bogdán Brigitta tanácsadó szakpszichológus.
– Mivel nincs szerepkészletük, a családtagoknak magunknak kell kikísérletezniük a jó megoldást. Lényeges, hogy olyan megoldások szülessenek, amelyek mindegyik fél számára elfogadhatók, senkinek ne kelljen túl sokat feladnia magából. Rendszerszemléletben kell gondolkodni, és mindez nagyon sok önismereti fejlődést igényel. Nem lehet csak sodródni, szükség van arra, hogy folyamatosan reflektáljunk a saját és a többi családtag érzéseire, sok toleranciára, időre, türelemre és nyitottságra, továbbá őszinte kommunikációra, valamint nagy mértékű érzelmi teherbírásra.
Nagyszerű lehetőséget adnak például a közös étkezések a családi beszélgetésre, a közös programok, a közös sportolás, ezeken keresztül megismerhetik egymást a családtagok, mélyülhet a kapcsolat. A család létrejötte elsősorban a szülök döntése, a gyerekeknek akár ellentétes érzelmeik is lehetnek ezzel kapcsolatban, és ez természetes.
A pótszülő és a gyerek kapcsolatának pozitív alakulásához idő kell, és fontos, hogy nem válhat a párkapcsolat aktuális állapotának lenyomatává a másik szülő szemében. Ne értelmezze úgy, hogy ha a gyermeke figyelmet vagy szeretetet kap, az olyan mintha ő kapna, ha pedig nem kap, akkor olyan mintha őt fosztanák meg tőle.
A pótszülővel való kapcsolatnak a maga útján kell fejlődnie, függetlenül a párkapcsolattól. A szülő részéről türelemre van szükség mind a gyereke, mind a párja irányában.
A mozaikcsaládok további különlegessége, hogy külső tagjuk is van: a különélő szülő beletartozik a mozaikcsalád rendszerébe, még akkor is, ha látszólag nincs jelen, nem tartja a kapcsolatot a gyerekkel vagy meghalt. A család tagjainak akkor is van hozzá viszonyulása és van vele közös története. A pótszülő megjelenése a gyerekben okozhat lojalitáskonfliktust a vér szerinti szülő iránt. Másrészről a vér szerinti, különélő szülő is érezheti úgy, hogy szülői szerepe veszélybe került. Ezért fontos, hogy az újonnan érkező félnek nem a vér szerint szülő helyére kell belépni, hanem ő a szülő új párja.
Mind a pótszülő, mind a különélő vér szerinti szülő érezheti magát kirekesztve. Ezen a helyzeten is csak a nyílt kommunikáció segíthet. Kezdetben gyakran még tisztázatlan a pótszülő szerepe, ennek ki kell alakulnia. Szakértők szerint a mozaikcsalád külső határának áteresztőnek kell lennie, elég rugalmasnak a külső családtagokkal és személyekkel való kapcsolattartáshoz, de közben elegendően stabilnak a belső kapcsolatok fejlődéséhez és az összetartozás erősítéséhez. Ebből az egy mondatból már érezni, mennyire nehéz feladatról van szó. Azért is, mert lehet, olyan emberrel kell kapcsolatot tartani, aki unszimpatikus vagy ártott nekünk, esetleg a párunknak, de nem tehetjük meg, hogy nem állunk vele szóba, ráadásul erős befolyással van a család életére. Ezt nagyon nehéz elviselni, még inkább akkor, ha valakiben erős a kontroll iránti igény.
A pótszülő és a gyerek kapcsolatát tekintve látni kell, hogyha az előbbi túl korán vesz fel nevelő vagy fegyelmező attitűdöt, az rossz hatású lesz: előbb ki kell alakulnia a kötődésnek mindkét fél részéről, a nevelés csak szeretettel megy. Abban pedig kár bízni, hogy a pótszülő megszereti a gyereket, ha az úgy lesz megnevelve, ahogyan az neki megfelel: abból lehet kevesebb konfliktus, de szeretet nem. Szeretet abból születhet, hat két ember minél közelebb kerül egymáshoz, minél jobban megnyílnak, minél őszintébbek és minél több problémát oldanak meg konstruktívan, együttműködve. Nem érdemes belemenni az engedékenységbe és az ajándékosztogatásba sem, ebből nem születik jó irányba fejlődő szeretetkapcsolat, és amint véget ér ez a kezdeti időszak, a problémák megjelennek. Fegyelmezésre előbb-utóbb szükség lesz, a vizsgálatok szerint egy mozaikcsaládban mind a pótanyák, mind a pótapák kiveszik a részüket a háztartási és gyermekgondozási feladatokból, ezt nehéz is volna kikerülni.
– A szeretet minden vasat képes megolvasztani – szögezi le Bogdán Brigitta tanácsadó szakpszichológus. – Őszinte figyelemre, nyitottságra és érdeklődésre van szükség a gyerek irányában, nem bezárkózásra. Ha ez hiteles, az nagyon sok inspirációt vihet egy ilyen kapcsolatba. A felnőttnek van több rálátása és felelőssége, tehát a kapcsolat elsősorban rajta múlik. Ha ő úgy tud viszonyulni egy ilyen helyzethez, hogy közben magán is dolgozik önismereti szinten, felismeri és kommunikálja, mit miért érez, a gyerek szempontjából negatív tevékenységének mik a valódi mozgatórugói, közben megérti és elfogadja a gyerek érzéseit is, akkor sikerülhet leküzdeni a nehézségeket és az ellenállást.
Arra is ügyelni kell, hogy a gyerek minél kevésbé érezze úgy, elveszíti a korábbi pozícióját. A mozaikcsalád előtte mindig egyszülős család volt, és sok esetben igen sokáig: ilyenkor kialakulhat egyfajta a szülő-gyerek összefogás, főképp, ha csak egy gyerek van. Ez a fellazítja a generációs határokat, a gyerek nagyobb arányban vesz részt a döntésekben, és utána nehezebb újra kialakítani vele egy klasszikusabb szülő-gyerek viszonyt. Sokat kell dolgozni azon, hogy a változást minél kevésbé fogja fel veszteségként.
A veszteségre jó példa lehet a kisebbeknél az altatás: sokan nem értenek vele egyet, de az egyszülős családban kialakulhat az egyszerűség kedvéért, hogy a gyerek szabadon átjárkálhat aludni a szülőhöz, esetleg eleve vele alszik. Nyilván az új helyzetben ehhez még inkább ragaszkodik. Kompromisszumos megoldás lehet, ha ott vagyunk altatáskor, őszintén megbeszéljük, hogy itt maradunk, míg elalszik, de azután elmegyünk, viszont bármikor szólhat, ha felébred, és átjöhet a szülői ágyba. Szép pillanat tud lenni, amikor a két szülő egyszerre altatja a saját gyerekeit, esetleg összetolják az ágyakat, így közben még talán még ők is egymáshoz érhetnek, altatás után átmennek a szülői ágyba, hajnalban vagy reggel pedig átvándorolnak hozzájuk a kicsik, és együtt ébred mindenki.
A mozaikcsalád az idő nagyon komoly összeszervezését jelenti. Nemcsak azért, mert a gyerekek a vér szerinti szülőkhöz is eljárnak, hanem azért is, mert együtt akarnak lenni a tagok, miközben bővül a családhoz tartozók köre, így a nagyszülők száma is. Tehát az eddigi, esetleg párhuzamosan futó programokat egymásutánivá kell tenni. Elég csak egy karácsonyba belegondolni, ami egy hagyományos család esetében sem biztos, hogy egyszerű történet, de így aztán végképp erős logisztikát igényel.
A mozaikcsaládos szerelmes pár történetében nincs meg a kezdeti, gyerek nélküli összeszokási fázis, ezért fontos az is, hogy a pár kettesben is legyen, hiszen a kapcsolatuk a család stabil bázisa – meséli Bogdán Brigitta.
Emellett a gyerekekre is időt kell szánni, ugyanis úgy érezhetik, hogy a megváltozott helyzetben a szülők részéről kevesebb idő és figyelem jut rájuk. Tehát néha fontos a régi felállásban programokat szervezni velük. Ahhoz pedig, hogy kötődés szülessen a pótszülőben és a gyerekben, nekik is szükségük van kettesben tölthető időre.
Fontos, hogy legyen mindenkinek külön élettere, ahová visszavonulhat. Nem jó ötlet egy szobába rakni a két külön családból érkező gyerekeket, még akkor sem, ha egyébként jól megvannak. Ha van rá lehetőség, jobb új helyre összeköltözni, mint az egyik család otthonába, mert akkor a másik óhatatlanul betolakodónak tűnik vagy annak érzi magát.
S ne szégyelljünk külső segítséget kérni családterepautától, ha nem alakulnak jól a dolgok, mert a problémák csak mélyülnek, ha nem oldjuk meg őket, a gyerekek sérülhetnek, a párkapcsolat pedig tönkremehet.
A jól működő mozaikcsaládnak egyébként számos pozitívuma van azon túl is, hogy szeretetben élnek a családtagok és önmaguk lehetnek: a gyerekek az ilyen családokban magas fokú alkalmazkodókészségre tesznek szert, miközben a saját érdekeik felismerésére és képviselésére is képesek lesznek; növekedésük során számos szülői mintát és alrendszert ismernek meg, nagyszülőket, nagynéniket. A nagycsaládból adódó előnyöket is élvezhetik, a sok-sok kapcsolattal gazdagodnak.
F. K.
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
