Keressük a kincseket! Miért szerethetjük a téli hónapokat?
Idejét sem tudjuk, milyen rég volt már, de elbúcsúzott tőlünk az ősz, és azonnal kopogtatott is a tél. Jött az adventi készülődés, jött a csillogó, ragyogó karácsony, azután búcsúztattuk az óesztendőt, és köszönthettük az újat. Elmúlik Vízkereszt is, hagyományosan a karácsonyfa és az ünnepi dekoráció leszedése is megtörténik. És ott állunk a díszek nélkül kopárnak tűnő lakásban, várva a tavaszt. Igen ám, de az bizony még messze van! Hiszen még csak most indul igazán a tél. Vár ránk szűk három hónap, az év egynegyede, amivel valamit kezdeni kellene. Ez pedig nehéz feladat a természet ritmusából erőszakkal kiszakított embernek – azaz többségünknek.
A mostani civilizáció ezer és ezer módon mesterkedik azon, hogy az ember elveszítse természeti lény mivoltát, és mi, ha élni akarunk, többé-kevésbé el kell fogadnunk a civilizációs játékszabályokat. Természetellenes, hogy minden áldott nap egyenletes teljesítményt várunk el magunktól és várnak el mások is tőlünk. Otthon, munkahelyen, gyerekektől az iskolában. Természetellenes az is, hogy a villanyvilágítás miatt (minden nagyszerűségét elismerve!) nem adózhatunk sem tevékenységeinkben, sem életritmusunkban a természet téli álmának.
Régen, amikor korán sötétedett, a gyertya pedig drága mulatság volt, télre visszavonultak az emberek. Megtették akkor is, amit kellett, és a világ szépen gördült tovább a maga útján. De megvolt a pihenés, a befelé fordulás, az elmélkedés ideje is.
Az is e sötét és mogorva téli hónapokban derül ki, mennyire egészségtelen, hogy társadalmunk ma az extrovertált létezést dicsőíti. A „gyárilag” introvertált emberek tudnának erről mesélni… Az extrovertált és introvertált személyiségtípusok alapvetően a szerint különböztethetők meg, hogy honnan nyerik az energiát. Az extrovertáltak a másik embertől, a társaságtól, az eseményekből, kívülről. Az introvertáltak viszont egyedül tudnak töltekezni, csendben, befelé fordulva. E két alaptípusnak természetesen millió és egy megjelenési formája van, de mind visszavezethető az alapkérdésre:
kívülről vagy belülről töltekezel?
A természet pedig arra tanít, hogy mindkettőnek helye van az életben, és mindkettőt tudni kell működtetni. A téli hónapok a befelé fordulásra tanítanak. Körül kell nézni odabent, és ott találni meg a kincseket, mert „odakint” most nincs „semmi”.
No persze, ez sem igaz ilyen sarkosan. Lehet bulizni, akár „rendes” farsangi bálban, akár „csak úgy”. Ha épp kapunk egy kis havat, akkor van miben gyönyörködni is, és a téli sportok szerelmesei izzíthatják a sílécet, snowboardot, korcsolyát. Van, aki arra spórol, hogy ilyenkor utazhasson el a bolygón egy olyan helyre, ahol „örök nyár” van, és így cselezi ki a telet.
Amennyiben viszont itthon töltöd a „félelmetes” téli hónapokat, munkával, fegyelemben, mint a legtöbben, akkor tudatosan keresni kell a feltöltődés lehetőségét, mert most kívülről nem jön az az öröm, amit a hosszú és meleg nappalok, a szikrázó napfény, a nyíló virágok, gömbölyödő gyümölcsök adnak más évszakokban.
Tudatosan kell dolgozni mindezen. Tény, hogy kimerülnek vitaminkészleteink, figyeljünk oda, hogy pótoljuk őket. És ne intézzük el annyival, hogy bekapunk egy-két kapszulát. Szánjuk rá teljes figyelmünket – meglepő lehet, de sokszorosan hatékonyabban épül be például a C-vitamin, ha kifacsarjuk néhány narancs, citrom, grapefruit levét, ha a ragyogó sárga és narancsszín héjat vékonyan lehámozzuk, és egy kistányéron kitesszük a szobába, hadd illatozzon. A levet is lassan, kortyonként igyuk, mint a drága bort: nézzük meg jól, gyönyörködjünk a színében, szagolgassuk, élvezzük, ahogy összefut a nyál a szánkban. Így együnk meg egy almát vagy egy répát is, lassan, odafigyelve arra, amit csinálunk.
Ha van rá lehetőségünk, neveljünk az ablakban zöldséget, fűszernövényt. Metélőhagyma, sárgarépa, petrezselyem, újhagyma hajtatható. Ugyanígy a hagymás virágokkal is életet lehelhetünk a lakásba. Persze itt is az a lényeg, hogy odaszánjuk-e a figyelmünket. Gyerekkoromban környezetismeretből feladat volt otthon babot csíráztatni vizes vattán. Gyerekként hogy tudtuk lesni, mi lesz belőle! (Az enyéim sajnos mind elrothadtak, de ez más kérdés.)
És keressük a kincseket odabent, önmagunkban. Pihenjünk, amennyit csak lehet. Egyelőre semmilyen törvény nem írja elő, hogy kutyakötelességünk éjfélig tévézni, rádiózni, netezni. Olyan pihenést keressünk, ami nem kifelé figyelést igényel. Aludjunk, amennyit bokros teendőink megengednek. Olvassunk gondolatébresztő műveket – és aztán gondolkodjunk! Fedezzük fel saját életünk csodáit, nagyszerűségeit. Idézzük fel a „vidámabb” évszakoktól kapott szép élményeket, emlékeket. Nézzük meg azt a rengeteg fotót, amit évközben „csak gyorsan lekaptunk”. Merengjünk el egy-egy szép képen.
A legjobb ezekben a téli hónapokban az, hogy időt kapunk minderre. Feldolgozni, megemészteni, beépíteni a többi évszak ajándékát. Ezt oly gyakran elmulasztjuk – pedig mi másért kapnánk őket?
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
