Nagyvárosi népmesék. Történetek városi gyerekeknek a világ apró részleteiről, különleges szépségéről
Nagyvárosi népmesékkel ajándékozta meg az olvasóit Zalka Csenge Virág, hivatásos nemzetközi mesemondó. A 112 oldalas keménytáblás könyvhöz Orosz Annabella készített illusztrációkat. A kötet a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó gondozásában jelent meg.
A gyűjtemény olyan népmeséket tartalmaz, amelyek a városi gyerekek számára felismerhető, mindennapi dolgokhoz kötődnek. Zalka Csenge Virág több kontinens mesekincséből válogatta ezeket a történeteket, amelynek olvasói friss szemmel csodálkozhatnak rá megszokott környezetükre.
A szerző előszava
A városi környezetre sokan panaszkodnak. Az emberek gyakran tekintenek rá úgy, mint koszos, zajos, zsúfolt helyre, ahonnan hiányoznak a mesékhez szükséges kellékek: az erdők, a mezők, a vadállatok, a madárdal, a festői falucskák vagy a régi kastélyok romjai. Ha a népmesékre gondolunk, lelki szemeink előtt mindig az érintetlen vidék képe jelenik meg, ami jobban hasonlít egy skanzenre, mint a Nagykörútra. Mesemondói pályafutásom során gyakran találkoztam azzal a panasszal, hogy a városi gyerekek elveszítették a gyökereiket, kapcsolatukat a népmesékkel és a mesélés hagyományával. Pedig a városoknak is vannak történetei – útikönyvekben és városi sétákon, helytörténeti előadásokon találkozhatunk velük, és az utóbbi években reneszánszukat élik. Mégis, valahogy a népmesék nem találják a helyüket a panelházak és buszmegállók között; nem adják meg azt a fajta „itt történt” élményt, amivel sok más helyen találkozhatunk.
Ez a gyűjtemény a városi gyerekek számára készült. Olyan népmeséket válogattam össze, amelyek számukra is mindennapi, felismerhető dolgokhoz kötődnek: a játszóterekhez, a parkok fáihoz, a szobrok fején gubbasztó madarakhoz. Nem egy bizonyos nagyváros történeteit kívántam csokorba gyűjteni, hanem olyan könyvet írni, amit bárki bárhova magával vihet, és felüthet, ha megakad valamin a szeme. Nem akartam új meséket alkotni sem. Szerettem volna, ha az olvasók a régi történeteken keresztül a mesemondás évszázados, évezredes hagyományához kapcsolódhatnak, ezért valódi népmeséket, legendákat gyűjtögettem a világ minden tájáról.
A népmesék színes képisége, időtlen szimbólumai kiemelnek bennünket a mindennapokból, és varázslattal vesznek körül minket – ezt az élményt szerettem volna megosztani a városi gyerekekkel (és felnőttekkel) is. Válogatás közben külön figyelmet fordítottam rá, hogyan jelennek meg az egyes állatok, növények a történetekben.
Egyrészt fontosnak tartottam, hogy lényeges szerepük legyen, és ne csak az említés szintjén bukkanjanak fel; másrészt pedig ügyeltem rá, hogy jó dolgokat meséljek róluk. Rengeteg állat vagy növény szerepel régi mesékben ellenséges vagy baljós elemként, és az sem ritka, hogy büntetésből változnak azzá, amik. Ebbe a könyvbe azonban inkább olyan történeteket kerestem, amelyek kiemelik a körülöttünk lévő világ apró részleteinek, résztvevőinek különleges szépségét.
Nemrég került a kezembe egy olvasós kihívás során Alexandra Horowitz On Looking című kötete. A szerző érdekes kísérletet végzett, hogy megmutassa, milyen élmény lehet, ha más szemmel nézünk rá megszokott környezetünkre: tíz különböző szakember társaságában körbesétálta otthona, New York egyik kerületét, és közben meghallgatta, kinek milyen részletek keltik fel a figyelmét. A szakemberek között volt geológus, tipográfus, hangmérnök, orvos, sőt egy kutya is – és természetesen mindegyikük mást vett észre ugyanabban a városi környezetben. Mindenki a saját „szemüvegén” keresztül szemlélte a világot, és a könyv végére érve számomra is megteltek Budapest utcái új, izgalmas apróságokkal.
Eszembe jutott, mi lenne, ha én mint mesemondó vezetnék körbe valakit egy nagyvárosban. Milyen lenne az én „szemüvegem”? Mit lát meg egy mesemondó, amit mások nem vesznek észre? Ez az ötlet vezetett oda, hogy ne csak mesékkel töltsem meg ennek a könyvnek a lapjait, hanem a hozzájuk tartozó jelenségekkel is, egyfajta mesés nyomozós játékként a nagyvárosok lakói számára. A játékot az utolsó oldalakon találjátok.
Azt remélem, hogy ezzel a kötettel a kezükben a fiatal és az idős felfedezők egyaránt meg-megállnak majd, hogy köszönjenek egy szarkának, megcsodálják egy erkélyen a muskátlit, vagy megkeressék a gesztenyefa ágán a patkónyomot. Szeretném, ha innentől egy ginkófa nemcsak dísznövény lenne, hanem tündér is; ha a galambokról nem csak a „szőnyegbombázás” jutna az emberek eszébe; és amikor egy gyerek egymást szimatoló kutyákat vesz észre, a vele sétáló felnőtt azt mondhatná: „Képzeld, van erről egy mesém…
Itt lehet belelapozni a könyvbe >>
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
