Öntsd formába a világot! Jon Foreman land artist lenyűgöző kompozícióit a természet ihleti
Jon Foreman művészetének alapját a természeti környezet képezi, a szabadban fellelhető „kellékeket” használja fel látványos alkotásaihoz. Jelmondata: Sculpt the World, azaz Faragd meg/öntsd formába a világot!
A land art az 1960-as évek végén, az 1970-es években indult hódító útjára az USA-ból, majd Nagy-Britanniából. A művészeti irányzat két fontos szemléletet képvisel: egyrészt szembefordul a művészet kiárusításával, azzal, hogy a művészetre kereskedelmi termékként tekintsenek, egyúttal kapcsolódik a természetvédelmi mozgalmakhoz is.
A land art alkotások sokfélék, ami közös bennük, hogy az alkotót a természet ihleti, és kizárólag természetben fellelhető anyagokat használ fel. Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy a land art kompozíciókat kizárólag uszadékfák, kövek vagy növények stb. alkotják. Nagy kiterjedésű területen havon vagy tengerparti homokon monumentális rajzok is születhetnek, sőt, strandokon hátrahagyott hulladékból (például üvegtörmelékből) is készülhetnek látványos, figyelemfelkeltő installációk.
A land art a mulandóság művészete, az alkotások ugyanis általában nem időtállóak. Ez is része az alkotói folyamatnak.
Jon Foreman számára az alkotás terápia is, menekülés a mindennapi stressz elől. Munkái Walesben, gyönyörű környezetben születnek, a Pembrokeshire Coast Nemzeti Park ezen a környéken található. A művész csodálatos helyen nőtt fel, jól ismeri a tenger és az erdők szépségét, művészként mindezt kamatoztatni tudja.
Weboldal: sculpttheworld.smugmug.com
Itt látható ízelítő az alkotásokból: facebook.com/SculptTheWorld
Korábbi cikkünk magyar alkotóról
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.