Készítsünk csillagdíszt!
Egy többféle módon felhasználható csillag elkészítését mutatjuk be, letölthető sablonnal.
Az alábbi mintát a megfelelő nagyításban nyomtassuk ki és vágjuk ki: Csillag papírból
A kivágott sablont a kiválasztott papírunkon rajzoljuk körbe, és vágjuk ki abból is. A kettőt szorosan összefogva a szaggatott vonalak mentén hajtogassuk meg a sablont és a dekorpapírunkat, az egyes éleket egy simító segítségével erősítsük meg.
Ezután megfordítva a sablont és a készülő csillagunkat a pöttyözött vonalak mentén hajtogassuk be a papírokat, és simítsuk le itt is az éleket.
Következő lépésként a csillag csúcsait alakítsuk ki a pontozott rész visszahajtásával, ahogyan a kép is mutatja.
Ha ügyesen dolgoztunk, a bal oldali képnek felel meg a csillagunk jelenlegi állapota. Most ezt a csillagot egy másik dekorpapíron rajzoljuk körbe, vágjuk ki, és ragasszuk rá a csillagunkra, ez lesz a hátlapja. Ha akasztót is szeretnénk ráapplikálni, akkor a csillag és a hátlap között rögzítsük ragasztóval.
Természetesen még egy ugyanilyen csillag hátoldalra ragasztásával egy jobban domborodó dísz kaphatunk.
Nem marad más hátra, mint a csillag díszítése és kedvünk szerinti felhasználása.
Nyitókép és sablon: Better Homes & Gardens
További képek: Urban Comfort
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.