Vác, a Dunakanyar szíve. 32 fotó a belvárosról
A Dunakanyar központjaként ismert település Pest megye ötödik legnagyobb lélekszámmal rendelkező városa, vonzó idegenforgalmi célpont. Vác ezer éves püspöki székhely, épületei, kis utcácskái, meseszép Duna-parti korzója magukkal ragadják az idelátogatókat.
A történelmi Magyarországon a Felvidék határának számító város a Dunakanyarban fekszik, a Duna folyam bal partján, a Naszály lábánál. A Duna nagyban befolyásolja a város hangulatát. A belvárosi részen a parton parkosított területet alakítottak ki. Kedvező adottságai miatt a terület évezredek óta lakott, jelentős település volt az avar korban keresztény lakossággal. A honfoglalás korában is település volt a mai Vác helyén. A Váccal kapcsolatos első írásos említés 1074-ből származik.
Képekben
A váci székesegyház. Canevale építész tervei alapján készült a klasszicizáló, későbarokk székesegyház. A homlokzat szobrai Bechert József váci mester alkotásai. A székesegyház alatt altemplom húzódik – püspökök, kanonokok és világiak temetkezési helyéül szolgál.
A Váci Piarista Gimnázium növendéke volt Madách Imre – emléktábla az intézmény homlokzatán.
Régi idők kapui
hirdetés ▼
hirdetés ▲
Park a Duna-parton
A Szentháromság téren álló Piarista templom 1745-ben épült meg. Tornyait 1886-ban átalakították. A Szentháromság oszlop a Piarista templommal szemben 1750-1755 között készült. A homokkõ szoborcsoportot az 1740-41-es pestisjárvány megszűntéért hálából állították a túlélők.
Váci szerelemlakatok
Fehérek temploma
A Március 15. téren található a Fehérek temploma – a fehér ruhát viselő domonkos rendi szerzetesek után kapta nevét. 1699-ben kezdték építeni, de a Rákóczi szabadságharc és a korabeli természeti katasztrófák miatt az építés elhúzódott, a templom csak az 1770-es évekre nyerte el mai formáját. Toronysisakja néhány évvel elkészülte után leégett, azóta ilyen egyszerű a torony lezárása. Az egyhajós templom szerény külsejével harmonikusan illeszkedik a tér hangulatához, belső rokokó díszítése jóval gazdagabb.
Szent Hedvig, a Dunakanyar védőszentje
A Fehérek temploma oldalhomlokzatán Szent Hedvig szobra magasodik egy kút fölé. Nagy Lajos király lánya, a közelmúltban szentté avatott legendás lengyel királynő néhány éve lett a Dunakanyar védőszentje.
A Március 15. téren található Városháza a világi barokk legjelentősebb váci emléke. Az épületet az 1730-as évek közepén kezdték kialakítani, de csak Mária Terézia 1764-es látogatására készült el teljesen. A homlokzaton Jusztíciának, az igazság istenasszonyának szobra látható, két oldalán egy-egy fekvő nőalak, az ország- és az építést támogató püspök, Migazzi Kristóf címerét tartják a kezükben.
Nagypréposti palota
A Március 15. téren álló nagypréposti palotát a 18. század közepén Würth Ferenc nagyprépost építtette. Ebben a házban lakott később a mindenkori nagyprépost, a káptalan feje, a püspök tanácsadója. A kőkeretes kapu felett kovácsoltvas erkély látható, a háromszögű oromzat szobrokkal és vázákkal díszített. Az igényesen felújított épületben kapott helyet a Váci Egyházmegyei Gyűjtemény.
A Váci püspökség alapjait I. István király rakta le, a püspökséget mégis I. Géza alapításának tekintik. Ettől kezdve az egyház végig jelentős szerepet játszott a város életében.
A Takács Ádám utcában álló reformátusok temploma 1785-ben épült, II. József türelmi rendeletét követően. Házak zárják közre, mert a törvénybeli megkötések miatt utcára nem nyílhatott, és tornyot is csak egy évtizeddel később építhettek hozzá.
Virtuális túra Vácon >> | Webajánló: www.vac.hu | Fotók: Mesterházy Mónika

Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy Művészeti Iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát. Az UNICEF Ébresztő óra önkéntes előadója vagyok. Megoldásfókuszú mediátor képesítéssel rendelkezem.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.




