Vízkereszt után több százezer tűlevelű kerül ki az utcákra. A fenyőfa magas gyantatartalma miatt kitűnő tüzelőanyag
A keresztény hagyomány szerint január 6-án Vízkereszt napján ér véget a karácsonyi ünnepkör, s kezdetét veszi a farsangi időszak, amely hamvazószerdáig, a Húsvétot megelőző nagyböjt kezdetéig tart. A hagyomány szerint Vízkereszt napján kellene a karácsonyfától megválni.
Az ünnepek elmúltával rengeteg tűlevelű kerül ki az utcákra, csak Budapesten mintegy 500-600 ezer fával számol a fák elszállításával, hasznosításával megbízott Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF). Tapasztalataik szerint közvetlenül Vízkeresztet után válnak meg a legtöbben a karácsonyfától; ilyenkor 1-1,5 hónapig úgynevezett fenyőfajáratok szállítják el a feleslegessé vált fákat, majd február közepétől már normál hulladékszállító gépek gyűjtik össze az örökzöldeket.
– A lakosság Budapesten több lehetőség közül is választhat – olvasható az FKF weboldalán -, a kukák mellé, vagy a több mint 250 kijelölt gyűjtőhely egyikére teheti ki a fákat. Ha a kukák mellé kerül a fa, figyelni kell arra, hogy ne akadályozza sem a gyalogosokat, sem az úttesten a parkolást, illetve a gépkocsik forgalmát. Amennyiben olyan méretű a fenyőfa, hogy azt hulladékszállító célgéppel nem tudják összeaprítani, másik szállítójármű viszi el a helyszínről.
A fenyőfa a magas gyantatartalom miatt kitűnő tüzelőanyag.
A tűlevelűeket először aprítják, majd a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kazánjaiba kerülnek. Az elégetéssel több tízezer budapesti háztartás számára biztosítanak fűtési gőzt, és villamos áramot.
Fenyőfa gyűjtőhelyek Budapesten >>
Ha teheted, hasznosítsd!
Akik kertes házban élnek, a fenyőfa tűleveleit és a vékonyabb ágait hasznosítani tudják komposztként, mulcsként (aprítógépben felaprítható). Komposztálásnál némi hátrányt jelent, hogy a tűleveleknek magas a gyantatartalma, nehezen bomlik le; vegyes komposztban érdemes szétteríteni. A fenyőtűből ún. savanyú mulcs készíthető a savanyú talajt kedvelő növényekhez. A fenyő törzse feldarabolva jó szolgálatot tesz nyáron: szabadtéri sütés-főzéshez, tábortűzhöz hasznosítható.
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.