5 dolog, amit nem hittem el a macskákról, amíg nem lett egy sajátom
Korábban fel sem merült bennem, hogy nagyvárosban, lakásban, intenzív jövés-menés mellett macskát tarthatnék. Nem is hiányzott, bevallom. Az élet azonban úgy hozta, hogy örökbe fogadtam egy cirmost.
5 dolog, amit nem hittem el a macskákról
1. Kulturáltan szórakozik
Kiforrott személyiséggel, korábban is lakásban tartott kultúrmacskával hozott minket össze a jósorsunk. Lélekben fel voltam készülve a komplett ülőgarnitúra cserére, vártam, mikor kezdi szétrámolni, szétkarmolni az ingóságokat, ehhez képest (eddig) semmiben nem tett kárt, nem piszkított maga alá vagy a cipőnkbe. Az első napokban fel-felugrott a konyhapultra és az étkezőasztalra – de sicc innéttel sikerült leszoktatni a túlkapásokról.
2. Tisztaságmániás
Egy izgága kutyához képest kész Buddha. Nem sok vizet zavar, nem igényel állandó felügyeletet. Napirendje slágvortokban: mosakodás (!), ébredés, nyújtózkodás, mosakodás, ürítés, mosakodás, evés, mosakodás, alvás, nyújtózkodás, mosakodás, lassú séta a lakásban, mosakodás, nyújtózkodás, alvás, nyújtózkodás, mosakodás, evés, mosakodás, ürítés, mosakodás, alvás, mosakodás, játék, mosakodás, nyújtózkodás, alvás, mosakodás.
3. Szunyál, szundikál, pihen, szendereg, horpaszt, majd elalszik
Kisfiam az első napokban óránként riasztott: anya, ez a macska megint meg van halva. Más hallani, tudni, mint megtapasztalni, hogy egy macska tényleg képes átaludni az életét – majdnem kétszer annyi időt tölt alvással, mint a legtöbb emlős állat. Valamelyest árnyalja a képet, hogy alvásidejének nagy részét éber alvás tölti ki.
4. Ragaszkodik
A kutyákat hűség tekintetében nem überelik, de a maguk módján ragaszkodnak az emberhez. Amikor ezeket a sorokat írom, épp a lábamnál szunyókál, pedig a lakás bármely pontján megtehetné ugyanezt, hiszen bárhol, bármilyen pózban képes aludni.
5. Imádnivaló
Képes vagyok hosszú percekig figyelni; lenyűgözőek a mozdulatai, az eleganciája, a bája, a légiessége. A falra tudtam (tudnék?) mászni a cuki cicás posztoktól, képektől, főleg a csillámos-glitteres kiscicás változatoktól. Amióta macskám van, e kérdésben sokkal toleránsabb vagyok. Én is lelkesen fotózom – napjában úgy ötvenszer -, hiszen kifejezetten fotogén állat. Egyelőre működik az önkontroll, kerülöm a glitteres effekteket kínáló weboldalakat.
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.