Ki korán kel, aranyat lel? 7 szakállas közhely, amit érdemes újragondolni
„A közhely olyan igazság, amit addig koptattunk, amíg teljesen elfogyott belőle a tartalom.” A közhelyek mégis fontosak, van funkciójuk, hisz napi szinten használjuk ezeket a kommunikációnkban. Kész válaszokat adnak, fenntartják a párbeszédet, megtörik a kínos csendet. Közös kulturális nyelv, amit mindenki ért. Ha mértékkel használjuk, hasznosak, viszont érzéketlenséget, érdektelenséget stb. is kifejezhetnek.
Nézzünk néhány olyan közhelyet, hétköznapi bölcseletet, amit gyakran használunk, pedig az igazságtartalmuk és az értelmük megkérdőjelezhető.
Az ellentétek vonzzák egymást
Valóban úgy működnénk, mint a mágnesek? A mágneseknek két ellentétes pólusuk van, az ellentétesek vonzzák, az azonosak taszítják egymást. Tudományos kutatások azt mutatják, hogy hosszú távon azok a párok maradnak együtt, akiknek hasonló az értékrendjük, a humoruk, az intelligenciájuk és a jövőképük. A nagy különbségek kezdetben izgalmasak lehetnek, de később súrlódásokhoz vezetnek.
Ami nem öl meg, az megerősít
Friedrich Nietzsche német filozófus híres mondása a pszichológia tudományával nem feltétlenül egyeztethető össze. A súlyos, feldolgozatlan traumák ugyanis poszttraumás stresszt, szorongást okozhatnak, és hosszú ideig meghatározhatják az életminőséget. A nehézségek ugyan valóban formálhatják a jellemet, de a szenvedés önmagában nem ígér erősödést és jellemfejlődést. Figyeljünk erre, ha ezt a gondolatot vigasz gyanánt használjuk. Aki szenved, azt nem vigasztalja, hogy (egyszer majd) erős lesz.
Ki korán kel, aranyat lel
Ezt a közmondást is előszeretettel használjuk. Eljárt felette az idő. Ma már nyíltan beszélhetünk arról, hogy a kora reggeli ébredés önmagában nem garantál sikert, és nem ez alapján mérhető a céltudatosság vagy a szorgalom. Nem vagyunk egyformák. Van, aki pacsirta típus, reggelente szeret aktív és produktív lenni, mások inkább „baglyok”, az esti órákban élénkülnek fel és ilyenkor tevékenyebbek.
A pénz nem boldogít
Erre rögtön jöhet a másik közhely: csak egészség legyen, a többit megvesszük. Kutatások szerint a pénz igenis boldogít, egy bizonyos szintig. Mert bármennyire is nehéz elképzelni, a gazdagságban is ki lehet égni. Dúsgazdagként is lehet örömtelenné válni, épp azáltal, hogy az illető mindent megkaphat, amit szeretne… Akinek viszont a lakhatás, az élelem és a biztonság előteremtése nehézkes, nehezen győzhető meg a pénz nem boldogít közhellyel.
A vér nem válik vízzé
Ezt a közmondást is használjuk közhelyként. Arra utal, hogy a családi kötelékek mindig erősek maradnak, történjék bármi. Vagyis a családtagoknak meg kell bocsátani. Sokan vallják, hogy a választott kapcsolatok erősebbek lehetnek a vérséginél, sőt, manapság nyíltan beszélhetünk arról, hogy a mérgező családi viszonyt nem kell megfelelésből, megszokásból fenntartani. A korrekt, szeretetteljes, érzelmi kölcsönösségen alapuló kapcsolatokat érdemes előnyben részesíteni a látszat helyett.
Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa
Ez a közhely figyelmen kívül hagyja a születési körülményeket, a véletleneket és a társadalmi kapcsolatrendszert. Bár az egyéni erőfeszítések tényleg fontosak az életben, senki sem választhatja meg, hogy milyen családba, melyik országba vagy milyen genetikai adottságokkal születik. Ha ez a közhely igaz lenne, akkor a keményen dolgozó emberek igazán sikeresnek, eredményesnek éreznék magukat, nem lennének anyagi nehézségeik. Nem minden gazdag ember jut a saját erejéből a csúcsra…
Ízlésről nem lehet vitatkozni
A középkori eredetű latin közmondást is ideje leporolni. Ha az ízlésről nem lehetne vitatkozni, nagyon sok szakma, hivatás veszítené el a létjogosultságát. A gondolat (De gustibus non est disputandum) eredetileg arra szolgált, hogy lezárja a meddő, értelmetlen vitákat. Az ízlésünk nagy része szocializáció kérdése. Amit „finomnak”, „szépnek” vagy „minőséginek” tartunk, azt a környezetünktől, a kultúránktól és a tapasztalatainktól kaptuk. Mivel az ízlés tanult folyamat, érvekkel, új információkkal és tapasztalatokkal alakítható és vitatható. Az ízlésünk sok mindent elárul rólunk: a belső világunk vizuális és kulturális lenyomata. Ahhoz a közösséghez idomul, amelyhez tartozni kívánunk. Ízlésünkkel kifejezzük az értékrendünket, az érzelmi igényeinket és a világhoz való viszonyunkat.
Nyitókép: Ron Lach/Pexels
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
