Bullying. Mit lehet tenni, ha nem diák, hanem pedagógus a bántalmazó?

A kortárs bántalmazás, iskolai zaklatás (bullying) elleni fellépés fontos feladattá vált a köznevelési intézményekben az utóbbi években. Jogosan. A zéró tolerancia elvének kell(ene) érvényesülnie a gyermekekkel szembeni bántalmazás valamennyi formájával (fizikai, verbális, érzelmi bántalmazás, cyberbullying, szexuális abúzus) szemben. Iskolaépületen belül és kívül egyaránt. Ebben a cikkben kifejezetten az iskolai bántalmazásra fókuszálunk. Adódhatnak ugyanis bonyolultabb helyzetek…

Bullying mindig is létezett gyerekközösségekben, csak régebben nem volt ilyen cifra neve, mondják (még mindig) sokan. Csakhogy a mai gyerekeknek teljesen más az eszköztáruk, és a világ is rengeteget változott. Ez már önmagában is elég indok arra, hogy kerüljük az efféle összehasonlításokat.

A Z- és Alfa generáció számára az internet veleszületetten természetes közeg; s bár nem lehet mindent a digitális vívmányokra fogni, kétségtelen, hogy a gyorsan fejlődő technológia új szintre emelte többek között a kortárs bántalmazást is.

A gyerekek korán, idő előtt kezdenek korhatárosnak minősülő tartalmakat „fogyasztani”, sok időt töltenek képernyő, mobilkijelző előtt, állandó kapcsolatban lehetnek egymással (tanítási szünetekben is), korán találkoznak erőszakkal, nem nekik való tartalommal, a közösségi médiában terjedő trendek nagy hatással vannak rájuk… Ezek a hatások az osztályközösségekben is megmutatkoznak. (Egyénileg a kognitív, szenzomotoros, szociális készségekben is.)

Kortárs bántalmazás, iskolai zaklatás – mi várható el a pedagógusoktól?

Iskolapszichológusok, szociális segítők, osztályfőnökök tarthatnak jellemzően az iskolákban bullyinggal kapcsolatos foglalkozásokat, melyek optimális esetben több hetet, ideális esetben egy egész tanévet felölelhetnek. A gyakorlat azt mutatja, hogy felső tagozaton és középiskolában pár tanórát tudnak egy tanévben ennek a témának szentelni. Ezen foglalkozások fontos alapja a közösségépítés, az együttműködés, az elfogadás, az empátia fejlesztése, s ezzel párhuzamosan a gyerekek életkorának megfelelő információnyújtás. Fontos, hogy a gyerekek tudják, mi minden számít kortárs bántalmazásnak. (Tapasztalat: sok mindent tudnak, de az érzelmi bántalmazás változatos formáin általában meglepődnek… Ha például rosszindulatú pletykát terjesztenek egy osztálytársukról, ha ellene hangolják a többieket, ha rendre megszégyenítik vagy rendszeresen kizárják őt a közös játékokból, programokból stb., azzal megvalósul az érzelmi bántalmazás, vagyis könnyen bele lehet csúszni a bántalmazó szerepébe.)

Fontos, hogy a gyerekek is megértsék, osztályszinten kik a bántalmazás érintettjei. Nem lehet elégszer hangsúlyozni: bullying esetén nem csak bántalmazó és áldozat van! Tévedés azt hinni, hogy a bullying kettejük magánügye. Ennél árnyaltabb a dinamika: vannak, akik a bántalmazót bíztatják, támogatják, vannak, akik az áldozatot segítenék…de rajtuk kívül vannak még mások is, s többnyire ők alkotják a többséget, akiknek fontos szerepük lehet az ártalmas folyamat megfékezésében, visszafordításában.

Lényeges megjegyezni, hogy a „bántalmazó” címkét óvatosan kell kezelni, ahogy az áldozati szerepbe sem jó tartósan beskatulyázni senkit! Gyerekközösségekben természetesek a változó viszonyok és szerepek – ne minősítsünk mindent bullyingnak! (Bullyingról akkor beszélünk, ha két vagy több diák között tartósan fennáll a fizikai, érzelmi, szóbeli bántalmazással terhelt viszony, ha az áldozat és bántalmazó között nem kiegyenlítettek az erőviszonyok, ha a helyzetnek nincs feloldása, nem követi megbeszélés, bocsánatkérés stb.).

Fontos, hogy a gyerekek tudják, mit tudnak tenni, ha bullying áldozataivá válnak vagy pusztán szemlélőként, ún. semleges kívülállóként szem- és fültanúi a bántalmazásnak az osztályközösségükben. A megfelelő fellépés akkor is elvárható tőlük, ha nem az osztályban, az ebédlőben, az öltözőben, a mellékhelyiségben, a folyosón stb., hanem „titkos” chatcsoportokban bántják egymást a gyerekek. A cyberbullying is kortárs bántalmazásnak számít, és iskolai zaklatásnak minősül, ha az iskola vagy az osztály több tanulója érintett benne.

Fontos a gyerekekkel megértetni: ha az áldozat védelmében ezt a helyzetet felnőttnek – szülőnek, pedagógusnak, segítő szakembernek – jelzik (lehetőleg minél hamarabb, azonnal vagy legalább aznap!), az nem árulkodás, hanem segítségkérés! Ha az iskolában történik bullying, jó, ha a pedagógus (jellemzően az osztályfőnök) előbb tud az esetről, mint a szülő, mert így gyors beavatkozással tisztázni és kezelni tudja a helyzetet.

Ebből pedig rögtön fakad egy ugyancsak jogos emberi és szakmai elvárás: a pedagógusoknak is felkészültnek kell lenniük, nekik is ismerniük kell a bullying formáit, jellemzőit, az áldozatra és a gyerekközösség egészére gyakorolt hatását. Adódik a kérdés: előfordulhat, hogy a szakembertől, akitől a gyerekek ilyen helyzetekben segítséget várnának, nem megfelelő reakciót kapnak? Sajnos igen, vannak ilyen esetek is, de nem ez a jellemző.

Jó tudni, hogy komolyabb kortárs bántalmazás esetén bevonható az érintett gyerekek lakóhelye szerint területileg illetékes családsegítő szolgálat, sőt, kirívóbb esetekben gyámhivatali, rendőrségi eljárás is indulhat. Egy jellemző példa arra, amikor a rendőrség már beavatkozhat: a gyerekek trágár hangvételű, fenyegető hangüzeneteket küldenek egymásnak. (A hangüzeneteket célszerű lementeni vagy a zaklató chat üzenetekről képernyőmentést készíteni.)

Mit tehet a szülő, ha úgy érzi, hogy a pedagógus nem megfelelő módon „kezeli” a bullyingot?

Néhány tanács, amit érdemes megfontolni:

Természetes, hogy szülőként igyekszünk a gyermekünket védeni. Mielőtt azonban hevesen reagálnánk, s komolyabb lépésre szánnánk magunkat, érdemes a történteket több oldalról körbejárni. 

Vegyük fel a kapcsolatot mielőbb az osztályfőnökkel a helyzet tisztázása érdekében!

Minden, emberekkel, gyerekekkel foglalkozó hivatásra elmondható, hogy a szakember a személyiségével dolgozik. Nem vagyunk egyformák. Léteznek kifejezetten jó meglátású, empatikus pedagógusok, akik sok időt és energiát fordítanak a rájuk bízott gyerekközösségekre, képesek korrigálni, jó irányba mozdítani a csoportdimanikát. Ahogy léteznek kevésbé türelmes, „keretesebb”, szigorúbb pedagógusok is. Az osztályfőnök személyisége, szemlélete meghatározó. Nehéz kimondani egy-egy pedagógusról, ha nincs kellő érzékenysége, motiváltsága; még nehezebb belátni, ha egy tanár ráutaló magatartással vagy direktben támogatja is a bullyingot, egyszerűen csak azzal, hogy nem foglalkozik az áldozatszerepben lévő gyerekekkel. Vagy a bántalmazónak kikiáltott gyerekeket rendre megszégyeníti, bünteti, diszkriminálja. Még rosszabb, ha bántó megjegyzésekkel illeti ezeket a tanulókat az osztály előtt. Szülőként a munkáltatójánál vagy az iskola fenntartójánál lehet jelezni írásban, megalapozottan és bizonyíthatóan ezen eseteket. (Sokan gondolják, hogy a pedagógust az igazgató hivatalból védi. Erre is van példa, de ne általánosítsunk! Az iskolaigazgatók tisztában vannak a felelősségükkel, tudják, hogy komoly eseteket nem szabad eltussolni.)

Bizonyos szituációkat nagyon nehéz higgadtan kezelni szülőként. Mégis, amíg nem tudjuk pontosan, mi történt, próbáljuk a lélekjelenlétünket megőrizni és indulatmentes, kulturált kommunikációra törekedni! Ha támadóan lépünk fel, a másik félből automatikusan védekező magatartást válthatunk ki, ami nem segíti a konstruktív megoldást.

Fogadjuk el, hogy az osztályfőnök, bármennyire is próbálja a rá bízott közösséget a szárnyai alatt tartani, nem tud mindenről, ami a közösségben történik. Felső tagozaton, középiskolában ez elég gyakori, de alsóban is előfordulhat. A gyerekek elég kreatívak… Kétségtelenül frusztráló, ha a pedagógus a megkeresésünkre nem várt módon reagál (bagatellizáló, hárító, kelletlen stb). Ha nem kapunk tőle megnyugtató választ, az intézményvezetőhöz fordulhatunk.

Ha e-mailt írnánk az esetről, az lehetőleg ne rögtön kör e-mail legyen! Általában zavart keltő a szülőcsoportban, ha a szülők is megkapják az intézményvezetőnek és/vagy osztályfőnöknek szánt levelet, melyben ráadásul nevesítve is van(nak) a bántalmazó(k). Gondoljunk bele, lehet, hogy az adott szülő nem tud semmiről, s ily módon jut a tudomására, hogy a gyermeke „bántalmazó”. A manapság gyakran hivatkozott GDPR-ról ilyen esetekben se feledkezzünk el. Az adatvédelem a gyerekeket ebben is megilleti. (Ráadásul kiderülhet, hogy a bántalmazónak beállított gyerek nem is volt aznap az iskolában…így még kínosabbá válik a helyzet a szülőtársak előtt is.)

Joggal várhatjuk el az intézményvezetőtől, hogy a levelünkre válaszoljon. De azonnali érdemi választ nem biztos, hogy adni tud, első körben legfeljebb egy gyors visszajelzést írhat: mielőbb utánajár a történteknek. 

Levelezés helyett személyes megbeszélést is kérhetünk az intézményvezetőtől, előzetes időpont egyeztetéssel. Az intézményvezető dönt arról, hogy a megbeszélésen az iskola részéről ki vegyen részt, jó, ha az osztályfőnök jelen van. Az iskolapszichológust is bevonhatja, ahogy az iskolai szociális segítőt is. A másik oldalról pedig jó, ha mindkét szülő jelen van, persze, a családi helyzetek is lehetnek bonyolultak… Előfordul, hogy a szülők jogi képviselőjük társaságában érkeznek a megbeszélésre, de az esetek nagy részében ez szükségtelen, és mindenképp célszerű írásban előre jelezni az ügyvéd jelenlétét. Ha fontosnak tartják külső szakember részvételét, jobb megoldás lehet egy tapasztalt, akkreditált mediátor…

Ha a bántalmazásban érintett szülőtárssal alapvetően jó a kapcsolat, célszerű megbeszélni vele a történteket. Ha indulatok munkálnak bennünk, inkább halasszuk el a megbeszélést! A gyerekek iskolai helyzetét nem segítjük indulatokkal, beviszik az osztályba a feszültséget. Az online szülőcsoportokban folytatott beszélgetések sem vezetnek jóra sok esetben, jellemzően zavart keltőek. A legtöbb szülő nem szívesen foglal állást konkrét esetben, ami érthető: nincs érdemi információjuk és/vagy ellentmondásos információkat kapnak a történtekről. A gyerekek kapcsolatai a szülői kapcsolatokban leképeződnek: ha a gyerekünknek kifejezetten rossz a viszonya valamelyik diáktársával, valószínűsíthető, hogy a szüleivel nem leszünk a legjobb barátok…

A helyzetkezelésbe a gyerekeket is be kell vonni! A pedagógus tisztázó beszélgetéshez az iskolapszichológus és/vagy a szociális segítő bevonását is kérheti. Fontos, hogy mindez szakszerűen történjen, és ténylegesen a helyzet tisztázásáról szóljon. Nemcsak egyéni, hanem kiscsoportos tisztázó beszélgetést is lehet kezdeményezni az iskolában bullying esetén, célszerű bevonni az iskolapszichológust.

Amennyiben a bántalmazás ténye egyértelműen bizonyítható, az iskolától elvárható, hogy megtegye a megfelelő lépéseket a helyzet súlyától függően: az ún. osztályfőnöki vagy igazgatói beírástól kezdve a rendkívüli szülői értekezlet összehívásán át, az iskolapszichológus által nyújtott segítségig, az osztályfoglalkozásokon át meglehetősen színes a paletta. Fontos, hogy a szülő tudja: ilyen esetekben az iskola mit tud tenni. A gyermeküket védő szülők olykor irreálisnak tűnő elvárásokat támasztanak, néhány példa: a tanárok nem tudják teljesen elszeparálni a gyerekeket egymástól, az iskola nem „rúghatja ki” azonnal a bántalmazó diákot (fegyelmi eljárást meghatározott esetekben folytathat le), pedagógiai asszisztenst nem tud az érintett gyerekek (áldozatok) mellé rendelni stb. Higgyük el, hogy a pedagógusok egy-egy komolyabb bullying eset után fokozottan figyelnek a közösségre – ez a jellemző.

Ha súlyos kortárs bántalmazás áll fenn, a pedagógusoknak jelzést kell tenniük a bántalmazó gyermek lakóhelye szerint illetékes családsegítő szolgálat felé, a rendőrség, a gyámhivatal is bevonható. A gyakorlat nem egységes – van, ahol nemcsak a bántalmazó, hanem az áldozattá vált gyermekről is küld gyermekvédelmi jelzést az iskola. A családsegítő szolgálat felajánl a gyermekeknek és a szülőknek különféle térítésmentes szolgáltatásokat, például a pszichológiai tanácsadás is ingyenes. A családsegítő azonban értelemszerűen nem az iskolai működésre fókuszál, nincs különösebb ráhatása arra, hogy mi történik az iskolában – a családi rendszert igyekszik különféle módokon támogatni. (Ebben viszont érződhet a feltételezés: ha egy gyermek az iskolában komolyabb magatartási, beilleszkedési problémákkal küzd, akkor a mögötte álló családi rendszer támogatásra szorulhat. És ez sok esetben így is van.) 

Ha a pedagógus is bully

Ha úgy érezzük szülőként, hogy pedagógus a gyermekünk bántalmazója (bully), megalapozott észrevételünkkel a munkáltatójához és az intézmény fenntartójához fordulhatunk. A köznevelési törvény szerint a diákok bántalmazása semmilyen formában sem megengedett, így azok bármelyike komoly szankciókat vonhat maga után. Minden gyermeknek joga van a biztonságos, erőszakmentes környezethez.

Mit tehetünk akkor szülőként, ha úgy érezzük, a problémát az iskola lesöpörte?

Sajnos mélyen él bennünk az a meggyőződés, hogyha a szülő az iskolában „problémázik”, a pedagógus a gyereken áll bosszút. Jó lenne végre a „ne szólj szám, nem fáj fejem!” szemléletet elhagyni. Nem azért, mert a pedagógusi „retorziónak” egyáltalán nincs igazságtartalma, sajnos vannak ilyen esetek; „problémázó” szülő gyermeke ritkán lesz tanárkedvenc. Azért kellene változtatni a struccpolitikán, mert ilyen hozzáállással nem tudjuk a gyermek jogait megfelelően képviselni, és ezzel is példát mutatunk…

Megjegyzés: szülőkkel kapcsolatban nem ritka a „problémás, problémázó” jelző használata az iskolákban. Ez általánosítás. Pedig a gyermeküket védő szülők jellemzően kétségbeesettek, tehetetlennek érzik magukat, megoldást keresnek. Szeretnék elérni, hogy a pedagógusok komolyan vegyék a bántalmazásos eseteket stb. De az is igaz, hogy nem minden szülővel könnyű dűlőre jutni…

Az Alaptörvényben foglalt bekezdés lehetne a sorvezetőnk:

„minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Ez a jog – az élethez való jog kivételével – minden más alapvető jogot megelőz.” 

Feltételezve, hogy nem elhamarkodott ítéletet hoztunk és próbáltuk együttműködő módon tisztázni, megbeszélni, megoldani a bullying problémát, ennek ellenére a gyermekünket továbbra is inzultusok érik az iskolában, alapvetően két lehetőség közül választhatunk.

Ha érdemi választ nem kapunk, ne bombázzuk további e-mailekkel az osztályfőnököt, az iskolavezetést. Ha az eljárást (vagy annak hiányát) sérelmezzük, az iskola fenntartójához fordulhatunk, levélben. A fenntartó utasíthatja az iskolát a megfelelő lépések megtételére. 

A másik lehetőség az iskolaváltás. Komoly lépés, megterhelő változás lehet a család, de főleg a gyerek számára, ezért mindenképp kérjük ki a gyermek véleményét. Adjunk türelmi időt magunknak, de a türelmi időt ne tanévekben mérjük. Kivéve, ha az osztályfőnökkel van problémánk, és a gyermek alsóból a felső tagozatba készül átlépni vagy ballagás előtt áll. Ez esetben érdemes lehet pár hónapot „kibekkelni”. A hatosztályos gimnáziumba való jelentkezés is megoldás lehet, ha a gyerek számára ez extra erőfeszítések nélkül teljesíthető.

Sok szülő ostorozza magát utólag, hogy félt meglépni az iskolaváltást, pedig a gyermeke jobb bánásmódot érdemelt volna. A váltás rizikós. Nincs garancia arra, hogy az új iskolában minden rendben lesz, a gyerekek nem fogják egymást bántani és minden pedagógus tökéletes lesz. A beilleszkedés általában nem egyszerű annak a diáknak, aki bullying miatt, „áldozatként” volt kénytelen ott hagyni az előző iskoláját. Fontos, hogy fel tudja dolgozni a vele történteket, váltás előtt indokolt szakembert bevonni a folyamatba. A feldolgozatlan traumák által újra áldozatszerepbe „csúszhat”.

Sok pozitív kimenetelű iskolaváltást követtem nyomon, ismerek diákokat, akik az új helyen könnyen beilleszkedtek, befogadó közegre találtak, kinyíltak s szinte új emberré váltak. De azt nem lehet bizonyosan kijelenteni, hogy minden esetben ez várható.

Bárhogy is döntünk, a gyermeket igyekezzünk megerősíteni, törekedjünk megfelelő érzelmi támogatásra, fejlesszük a szociális készségeit, támogassuk a megfelelő társas kapcsolódásait, és sokat beszélgessünk vele. A kortárs kapcsolatok meghatározóak a gyerekek számára, befolyásolja az énképüket, az önértékelésüket, de a családi háttér adja az alapot. Stabil alapra lehet jól építeni.

Mesterházy Mónika

Alapító-főszerkesztő

Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.

Az Életszépítők Magazint (eletszepitok.hu) 2013-ban hoztam létre.

2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom iskolai környezetben. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy Művészeti Iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát. Az UNICEF Ébresztő óra önkéntes előadója vagyok. Megoldásfókuszú mediátor képesítéssel rendelkezem.

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) tagjaként szakmai érdeklődésem elsősorban az Idősügyi és Szociális Párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály témaköreihez kötődik.