A gyermekkori nátha. Rosszul fújja az orrát az ovis korú gyerekek egy része
Kisgyermekes szülők a megmondhatói: nem minden esetben egyszerű feladat az orrfújás megtanítása, noha a kicsiknek 3 éves korukra illene ezt elsajátítaniuk. A közösségbe kerülés vízválasztó. Kétszáz olyan vírus ismert, amely náthát okoz. Ezek cseppfertőzéssel terjednek, a közösségben a gyerekek egymást fertőzik. Nagy könnyebbség, ha a gyermek óvodakezdésre önállóan fújja az orrát, neki is jobb, ha nem szorul segítségre, ráadásul így elkerülhetők az orrdugulás okozta szövődmények.
Minden gyerek más. Van, aki egyik napról a másikra – magától – megtanul orrot fújni, s van, aki négyéves korára sem jön rá a megfelelő technikára, hiába vetik be a szülők, óvónők a legkülönfélébb trükköket. Az egyik bevált módszer, amikor befogják a kicsi száját, hogy ne tudja azon keresztül kifújni a levegőt, így tudatosítják benne az orrlégzést.
Ha a gyermek orrfújás helyett szívja az orrát, mindig jelezzük neki, hogy ez nem jó megoldás – a váladék így az arcüregbe juthat. Amire szintén ügyelni kell: orrfújáskor csak az egyik orrnyílást szabad befogni.
– Mindkét orrlyukát befogja és erővel fújja az orrát az ovis korú gyerekek egy része – pedig így a váladék akár az orrmelléküregekbe, vagy a fülkürtön át a dobüregbe is áramolhat, ami a nátha szövődményeinek kialakulásához vezethet – mondja Dr. Krasznai Magda, a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika adjunktusa. A nátha világszerte az egyik leggyakoribb megbetegedés, kisgyermekek évente 8-10 alkalommal is megfertőződhetnek.
A felső légúti megbetegedések száma az életkorral fordítottan arányos, hiszen az átvészelt fertőzések után bizonyos immunitás alakul ki. A vírusfertőzések néhány nap alatt általában elmúlnak, a gyerekek panaszmentessé válnak, de gyakori a bakteriális felülfertőződés is.
Az, hogy egy kisgyermek mennyire érzékeny a fertőzésre, függ az immunrendszerétől, fizikai és alkati adottságaitól. Az immunhiányos, rosszul táplált, vashiányos, refluxos, allergiás, nagy orrmandulájú gyerekek esetében a nátha többször válik súlyossá, elhúzódóvá.
A kisgyermekkori egyszerű nátha gyakran nemcsak az orr, hanem az arcüregek nyálkahártyájának vizenyős duzzanatát is okozza, ezért a gyermekkori náthát gyakran arcüreggyulladás is kíséri. A nátha további társbetegsége a fülkürthurut. Ilyenkor a gyermek figyelmetlen, gyakran visszakérdez, hangosan beszél. A fülkürthurut tartós fennállása esetén a negatív dobüregi nyomás miatt kiáramló folyadék savós középfülgyulladást is okozhat.
A közönséges, szövődménymentes nátha pár nap alatt magától, spontán is meggyógyulhat. A tüneti kezelést mielőbb kezdjük el: rendszeresen tisztítsuk az orrjáratokat és használjunk nyálkahártya lohasztó orrcseppeket. Fontos a bő folyadékbevitel, lázcsillapító, nyákoldó-köptető, vitaminok, mézes-tea adása – hangsúlyozza Dr. Krasznai Magda. A gyermek ne menjen közösségbe, gyakran szellőztessük, fűtésidényben párásítsunk.
Antibiotikumos kezelést kizárólag bakteriális felülfertőzés, valamint legyengült, elesett állapotú gyermek esetében használjunk. A túlzásba vitt antibiotikum-fogyasztással többet árthatunk, mint használhatunk és az antibiotikumok hatékonysága is csökkenhet.
Ha a gyermek folyamatosan náthás, hurutos célszerű kivizsgáltatni, felkutatni a gócot. Az orrmandula gyulladására utalhatnak, ha orrhangon beszél, aláárkoltak a szemei, állandóan nyitva van a szája, horkol, figyelmetlen, sokat köhög.
Amennyiben a szülők anamnézisében allergiás megbetegedés, allergiás nátha, hörgőasztma, asthma bronchiale szerepel, gondoljunk gyermekünknél is allergiás rhinitisre. Főként akkor, ha korábban atópias dermatitis, ekcéma, vagy ételallergia is volt. Kifejezetten éjszakai köhögés hurutos gyermeknél reflux jele is lehet. Erre is érdemes gondolni, ilyenkor javasoljuk az étkezési szokások megváltoztatását, savlekötők alkalmazását.
Semmelweis Egyetem, Életszépítők összeállítás | Nyitókép: Relief for your Nose
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.