„A hírnév olykor szerencse dolga, de nagy tetteket bárki véghez vihet.” Inspiráló élettörténetek az ókortól napjainkig
Mózes, Attila, Leonardo da Vinci, Kopernikusz, Shakespeare, Edgar Allan Poe, Mark Twain, Charlie Chaplin, Nelson Mandela, I. Ferenc pápa, John Lennon, Freddie Mercury, Steve Jobs. Mi a közös bennük? Olyan hírességek ők, akiknek a neve az egész világon ismert; életművükkel beírták magukat a történelembe. Ami a leginkább közös bennük, az az, hogy többek között róluk olvashatunk egy új, gyerekeknek szóló ismeretterjesztő könyvben, ők – bármely korban is éltek -, megváltoztatták a világot. A kötet több ezer évet ölel fel, és néhány kortárs híresség is belekerült a szerző, Jorge Montoro válogatásában.
„A nagy emberek is voltak gyerekek, akik talán éppen arra vágytak, mint mi manapság. Fáradhatatlanul dolgoztak azon, hogy valóra váltsák mindazt, amire elhivatottságot éreztek, és többnyire az emberiség hasznára fordították a tetteiket. Példájukból látszik, hogy a hírnév olykor szerencse dolga, de nagy tetteket bárki véghez vihet, ha elég bátor, okos és kitartó”, olvasható a Napraforgó Kiadó ajánlójában. A 128 oldalas, keménytáblás, formalakkozott borítóval ellátott könyvet a kiadó 10 éves kortól ajánlja, de ha bekerül a családi könyvtárba, nemcsak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is érdemes elolvasniuk. A szerző a hírességek életéről rövid, egyoldalas összegzést ad, olvasmányos stílusban, hogy a gyerekek figyelmét lekösse. Minden élettörténethez tartozik egy teljes oldalas vektorgrafika, a látványos illusztrációkat Delcarmat készítette.
„Azokról az emberekről, akik megváltoztatták a világot, általában kevesen gondolták, hogy képesek lesznek rá, mégis megtették. A nagy emberek is voltak gyerekek, akik talán éppen arra vágytak, mint a mai fiatalok. Néhányan közülük szegénynek születtek, mások hamar árvaságra jutottak, idegen családokhoz vagy árvaházakba kerültek. Másokat súlyos szerencsétlenség sújtott vagy éppen a családjuk próbált ellenállni a törekvéseiknek. Ennek ellenére képesek voltak legyőzni a nehézségeket, és követték az álmaikat. Fáradhatatlanul dolgoztak azon, hogy valóra váltsák mindazt, amire elhivatottságot éreztek, és többnyire az emberiség hasznára fordították a tetteiket. Példájukból látszik, hogy a hírnév olykor szerencse dolga, de nagy tetteket bárki véghez vihet.”
A könyv „ikertestvéréről” már írtunk, ez a kötet híres állatok történetét ismerteti.
A könyv a Napraforgó Kiadó weboldalán jelenleg (2021. 10. 08.) kedvezményes áron rendelhető meg – könyvesboltokban is elérhető természetesen.
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.