„A feszültség önmagában nem probléma. Akkor válik azzá, ha feszültségként éled meg.” A konfliktuskezelés csapdái
Van egy rossz szokásom: szeretek arról beszélni, arról írni, ami a cím. Ez néha manapság már ritka, de
ha konfliktuskezelés kerül fókuszba, akkor fel kellene tennünk ezt az alapkérdést: mit is rejt magában a konfliktus főnév? Innen ugyanis el tudunk indulni, ahogy mondani szokás: a kályhától. Ezt nagyon fontosnak tartom. Az eredeti szó a conflicto, conflictare igéből ered. Üssünk fel így rögvest egy latin-magyar szótárt.
Tanulságos pillanatok következnek. Engedd meg magadnak, hogy a saját életedre vonatkoztatva egy-egy költői kérdés előkerüljön.
A conflicto igének az első jelentése: dulakodik.
Kivel szoktál dulakodni? Mit jelent a dulakodás a te élethelyzeteidben? Egyáltalán melyik élethelyzetre gondolsz, amikor egy ilyen fogalomról kezdünk el beszélgetni, hogy konfliktuskezelés?
Viaskodik.
Kivel viaskodsz? Rokonnal, idegennel, főnökkel, a munkaerőpiaccal, önmagaddal? Utóbbi különösen izgalmas, hiszen számos pszichológiai helyzetben mi magunk vagyunk saját lelkünk legnagyobb mumusai.
Küzd.
Kivel vagy mivel küzdesz nap mint nap? Mi a küzdés egyáltalán? Meddig küzdelem, mikortól harc, és mikor bonyolódik háborúvá az életedben egy konfliktus? Volt már benne részed?
Nehéz helyzetbe hoz.
Vagy, kicsit passzívabb szóalakban, nehéz helyzetbe jut, kerül. Ha a konfliktuskezelésről beszélünk, akkor inkább elszenvedője vagy, tehát passzív, vagy sokkal inkább te vagy az aktív fél, amikor egy konfliktus lefut, kifut, lezajlik?
Szorongat.
Szorongás és félelem, két gyakori szó a témában. Mi gyötör, mi visel meg igazán?
***
Anno, a pszichológusképzésen, az egyetemen megkérdezték tőlünk, hogy mi is az intelligencia? Hogyan definiálnánk? Ó, hát lelkesen mondtuk már másodévesként, hogy ez és ez, szóval számos meghatározás előkerült. Mire a tanár mosolyogva: nem, az intelligencia az, amit az intelligenciateszt mér. Felháborodtunk, de le is esett bennünk egy tantusz. Most ennek analógiájára:
Mi is a konfliktus? Az, amit konfliktusnak nevezünk és tartunk, vagy címkézünk. Vagyis az lesz egy nagyon lényeges kérdés, hogy te személy szerint mit tartasz konfliktusnak az életedben?
Egy kicsit időzzünk még el magánál a szóösszetételnél: konfliktus és kezelés. Nem tudom, a nyelvünkben mikor és hogyan alakult ki ez a szókapcsolat, de számomra merőben szimpatikus, amit kifejez. Miért is? Mert konfliktuskezelésről beszél, és nem konfliktusmegoldásról. Ebben már benne van ugyanis egy mélyebb attitűd: megyünk egy nehéz élethelyzet felé, és próbálunk vele valamit kezdeni. A problémát meg kell oldanom, míg a helyzetet csupán kezelnem szükséges. Ez egy sokkal lágyabb, egyszerűbb, lelkileg kevésbé befeszítő tartalom, elvégre ezzel a viszonyulással adok neki egy kevésbé negatív töltetet.
Általánosítva: mindannyian úgy szeretünk problémákat megoldani, hogy csuda, egyszerűen imádjuk! Sokszor még a segítő szakmák művelői is problémafelütéssel nyitják meg a beszélgetéseket. „Akkor milyen problémával érkezett?” De ez már régen rossz, ha így fogadunk valakit, ugyanis önbeteljesítő jóslatként ő problémaként fogja értelmezni, pedig lehet, hogy csak egy fránya nehéz helyzetben van, és azt pusztán kezelnünk kellene. És így pont a segítő viszi őt bele egy negatív spirálba, mélyítve az egyébként sem könnyű szituációt.
Vissza a szavakhoz! A confligo, confligere igét is érdemes megemlítenünk, hiszen bizonyos gyökök a conflictóval egyeznek. Összeütközés, megütközés, összecsapás. Akad egy nagyon szép értelme ennek a szónak, ami így hangzik: összetart, egybevet. Ezek alapján átvitt értelemben a konfliktust tudjuk-e olyan hatásként szemlélni, mint, ami előrevihet. Tehát nem feltétlenül valami bűnös dolog, ami rossz, amit feltétlenül ki kell űzni életünkből. Ahogy a magyar Selye János is megkülönböztette már az eustresszt és distresszt a stresszkezelés világában. Vagy ahogy Lucien del Mar fogalmaz:
„A feszültség önmagában ugyanis nem probléma. Akkor válik azzá, ha feszültségként éled meg.”
A polcon azonban nemcsak latin-magyar szótár akad, hanem szinonimagyűjtemény is. Meglepően nagyszámú szinonimát rejt gazdag nyelvünk. Vegyük sorra ezeket szépen lassan, komótosan meg-megállva egy-egynél, hogy mit is jelentenek érdemben szürke hétköznapjaink során az alábbi kifejezések: ellentét, nézetkülönbség, nézeteltérés, feszültség, összeugrás, összeütközés, összecsapás, összetűzés, harc, küzdelem, ütközet, konfrontáció, vita, perpatvar, összeszólalkozás, viszály és pörlekedés. Olyan szép szó ez az utolsó: pörlekedés. Min pörlekedtünk épp ma? Van rá válasz? És kivel?
Summa summárum, miről is beszélünk, amikor azt mondjuk, hogy konfliktus? Magyarán kimondva, legyen egy jó diagnózisunk. Ez a kiindulópont fejlődésünkhöz. Ha orvosi értelemben nézzük, jó diagnózis nélkül garantált a félrekezelés. Ezt pedig nem szeretnénk. Tehát, addig ne kezeljünk semmit, amíg nem definiáltuk saját konfliktusainkat és mindenféle nehézségeinket a témában.
Tanácsadó szakpszichológus
Hiszem, mindig van másik út, mindig tehetünk mást, mint amit eddig tettünk. Épp ezért sokkal inkább mi határozzuk meg sorsunkat, mintsem a sors irányítaná életünk alakulását. Vallom, ha ez a belátás megszületik, csakis akkor lesz képes felszabadítani a személy azokat a külső és belső erőforrásokat, melyekkel beteljesítheti mindazt, amire hivatott; felismerve önnön felelősségét, s ráébred: a változás és a kiteljesedés kulcsa ő maga.