„Nem leszek lestrapált, követelőző feleség!” Hókirálynő parafrázis, 2. rész
A Hókirálynőnek jólesik a monitor hideg fénye után Kay melegbarna szemébe nézni. A Hókirálynő szeme tükör, amiben Kay okosnak, kreatívnak, viccesnek, lenyűgözőnek, varázslatosnak, izgalmasnak látja magát. A Hókirálynő közelében Kay végre megfeledkezhet a tompa szúrásról, a jófiúságról, a munkáról, az otthonról, Gerdáról, a gyerekekről, a bennszorult levegőről. Végre fellélegzik, szabadnak, könnyűnek érzi magát, mindent lehet, bármire képes.
– Kay, gyere a kastélyomba, engedd, hogy szeresselek! – mondta a Hókirálynő. És Kay ment és engedte, és a Hókirálynő szerette. Szerette a férfiból áradó nyugalmat, szerette a cinkosságot, a hirtelen kialakult összhangot, az egymásra találást. Szerette, ahogy Kay apránként teret hódít az életében. Először csak az e-mailek a munkahelyi postafiókban, aztán egyre több, egyre személyesebb üzenet a telefonján, közös poénok, egyre több közös emlék, és az olvadás ígérete a szívében, majd az arcszeszillat a kocsiban, és az itt-ott felbukkanó férfi-tárgyak a kastélyban, egy fogkefe, egy levetett ing…
Mindig elegáns férfit képzelt maga mellé, karcsúsított ingek, jól szabott nadrágok, kifényesített cipők. Kapcsolatukba nem szivárgott be a kitérdelt mackónadrág és a házi papucs kényelme. Még nem. Talán soha nem is jutnak el odáig. Szerette hinni a vágyott élet ígéretét, szerette félig telinek látni a poharat.
Eleinte fel sem tűnt, hogy azt a poharat nem ő töltötte meg. Hiszen Kay jött, amikor csak tudott, amikor tehette, amikor sikerült elszabadulnia. Bókolt és udvarolt, kedves volt, figyelmes, vonzó és csábító. És hozott virágot, csokit, bort, mert megtanulta már, hogy a nők szeretik az ilyesmit. A virág szép volt, a csoki keserű, a bor fanyar. Egy alig érezhető utóíz, kellemetlen kis hangulat borzolt végig a Hókirálynő lelkén minden korty után.
A bor finom volt, de nem az, amit ő szeretett. A virág szép volt, de nem az, amit ő szeretett. A Hókirálynő egy másik nő vágyait érezte Kay minden ajándékában, bókjában, érintésében.
Pedig én királynő vagyok, a Hókirálynő, nem egy udvarhölgy, egy kellemes kis utánérzés. Mielőtt megfogalmazódott volna ez a gondolat, már el is illant, csak a Hókirálynő szívében lett hűvösebb. Milyen jó, hogy ott volt Kay, a melegbarna tekintete simogatta, ölelése átmelegítette a testét. De mintha Kay minden érintésében, minden mozdulatában, minden sóhajában Gerda is ott lett volna.
Innen már könnyű, ölelés, csók, Kay, aztán persze majd gyerekek, kisfiú, kislány, szép otthon, lesz kutya is, nyaralás, minden, ami a boldog élethez kell, Kaynak nem is kell törnie a fejét. Ő nem lesz lestrapált, követelőző feleség és Kay nem lesz eltunyult, kifacsart férj. Mesés életük lesz. A Hókirálynő már kitalált, eltervezett mindent.
Csak az a telefon ne lenne, ami köldökzsinórként kapcsolja Kay-t a családjához. A volt családjához. A kijelzőn időről időre új üzenetek villannak fel, az egyik gyerekért menni kell, a másik gyereket hozni kell, a feleségnek valamit vinni kell. A volt feleségnek.
Ez lenne hát a női lét, lopott napok egy férfival, aki közben hazagondol?
Kay főz, és a készülő vacsora illata feledteti a negatív gondolatokat. A Hókirálynő mindig házias férfit képzelt maga mellé, milyen jó, hogy Kay otthon már mindent megtanult. A volt otthonában. A Hókirálynő az előbbi illatot most már szagnak érzi, mintha odaégett volna valami, az egész kastély fokhagymaszagú, már megint az a szúró érzés… Nem akarja ezt érezni, erre gondolni sem akar, csak a jó dolgokra és a boldogságra, ami rájuk vár, hamarosan.
– Ugye, Kay?
De a férfi nem figyel, az üzeneteit olvassa, csak a teste van jelen.
– Gerda hazahívott. Mennem kell.
A Hókirálynő mellett üres az ágy, mintha Kay soha nem aludt volna mellette, már nincs te és én, már nincs viszonyuk egymáshoz. Ez lenne hát a szerelem, egy férfi, aki egy másik nő szavának engedelmeskedik? Ez lenne hát a szenvedély, szelepnek lenni egy férfi túllangyosodott életében? Ilyen a mesés élet?
Nyitókép: Pavel Danilyuk, Pexels
Coach
Néha csak úgy elnézem az embereket. Az apró részletekből, finom kis rezdülésekből, félbehagyott mondatokból próbálom összerakni a történetüket. Néha le is írom ezeket a történeteket.
Szerintem mindenki megérdemli, hogy olyan élete legyen, amiben jól tudja érezni magát. Coachként ezért dolgozom.
A hétköznapokban és a hozzáadott értékben hiszek. Meg a jó kávéban. :)
