„Szinte mindegyik magyar család érintett.” A rák és a lelki tényezők. Riskó Ágnes onkopszichológussal beszélgettünk
Ha valakinél daganatos betegséget diagnosztizálnak a környezetünkben, sokunknak azonnal van véleményünk az okokra vonatkozóan: sosem szerette az anyja, nehéz gyerekkora volt vagy nehéz felnőttkora, szenvedett a házasságában, nem talált magának párt stb. S mindennek szinte egyenes következménye a rák. Halottunk már olyat is, hogy valaki azt mondta egy hozzátartozójáról: növesztette a rákot.
Van olyan irányzat, miszerint egy daganat kialakulását mindig valamilyen veszteségélmény előzi meg. Mennyiben lehet felelős egy lelki probléma a rák kialakulásáért? Csak hitegetjük magunkat, hogy ilyen értelemben irányítható ez a betegség? Riskó Ágnes klinikai szakpszichológust kérdeztük, aki harminc éven keresztül dolgozott az Országos Onkológiai Intézetben.
– Sokan gondolják úgy – mind daganatos betegek, mind egészséges emberek -, hogy a rák kialakulását vissza lehet vezetni valamilyen lelki tényezőre, stresszre, veszteségre. Mennyire van ennek alapja?
– Már az ókorban foglalkoztak a rákbetegséggel, a történelmi időktől kezdve jelen van, habár nem volt mindig ilyen gyakori, mint manapság. Maga az onkopszichológia sem egy új tudományág, az 1950-es évektől kezdve alakult egy amerikai pszichiáternek, Jimmie Hollandnak és gyakorló orvosoknak köszönhetően. Intézményes jelenléte a kivizsgálás, kezelés és rehabilitáció során hazánkban már harmincéves múltra tekint vissza.
Nagyon óvatosan érdemes foglalkozni a lelkiek szerepével, mert a bűntudat így is nagyon erősen jelen van a betegekben. Nem jó ezt fokozni, hiszen amúgy is nagy terheket ró rájuk a rákkal való küzdelem.
Az Országos Onkológiai Intézetben eleinte a betegekre koncentráltunk, de később rájöttünk, hogy elválaszthatatlan kapcsolatban vannak az orvosaikkal és a hozzátartozóikkal. Ezért foglalkoznunk kell az ő lelki és egyéb pszichoszociális problémáikkal is, mert azok visszahatnak a betegre és az orvos-beteg kapcsolatra is. Ma már az onkológusok vezetésével dolgozva pszichológusok, pszichiáterek, szociális munkások, különlegesen képzett nővérek, asszisztensek, gyógytornászok, dietetikusok is részt vesznek a komplex kezelésben, tehát oldódott az orvos, a nővér és a beteg izoláltsága. A hozzátartozóknak pedig azért is kell segítség, mert a negyven-hatvan százalékuk betegszik meg, amíg onkológiai beteget támogatnak: megemelkedhet a vérnyomásuk, manifesztálódhat a cukorbetegségük, romolhat az asztmájuk, pánikbeteggé válhatnak. Csak nincs mód rájuk figyelni. Ilyenkor jön a nagycsalád szerepe, hogy megoszolhassanak a terhek. De sokszor nincsen család, vagy nincsenek jóban a tagjai. Sok teljesen elmagányosodott beteg van, aki közeli hozzátartozót sem tud megnevezni.
– Szakemberek szerint az lenne a legjobb, ha már akkor ott lenne egy pszichológus a beteggel, amikor az első diagnózist közlik, és onnantól kezdve végigkísérné az egész kezelését.
– Ez megvalósíthatatlannak látszik egyelőre. Persze, ne becsüljük alá a pszichológia jelentőségét, de azért nem szabad túlbecsülni sem. A rákos betegeket nagyon könnyű stigmatizálni lelki tényezők mentén, hogy nem voltak elég érettek, nem elég jól oldották meg az életfeladatukat, nem kértek időben segítséget és ezért lettek rákosak. Ez nem igaz, rengetegféle rákos beteg van, gazdag és szegény, kövér és sportos, családos és egyedülálló, fiatal és öreg, professzor és tanulatlan, érett személyiségű és pszichiátrai beteg, vallásos és ateista. Gyerekek is lehetnek rákosak, egészen picik is.
– Mi az onkopszichológus feladata? És egyáltalán mik a lehetőségei egy intézményben?
– Sokszor voltam ott a diagnózis közlésekor, a vizsgálatok alatt, a kezelések során, a betegágy mellett. A tapasztalatok mindig finomítják, mi a dolgunk. Dr. Eckhardt Sándor professzor, az Országos Onkológiai Intézet korábbi főigazgató főorvosa mondta azt, hogy a jó lelki szakemberek olyanok egy kórház életében, mint a kovász. Nem kell mindig, mindenhol jelen lenniük, hiszen nem is tudnak, de a hatásuk eljuthat minden szintre. Átadhatnak egy gondolkodásmódot, szemléletet, miközben konkrétan elérhetőnek kell lenniük, ha a beteg vagy az orvos úgy érzi, szükség van rájuk. Fontos beépülni az onkológiai teambe, egy osztály életébe, akkor a betegek maguktól is kopogtatni fognak az ajtón. Ma az Intézetben majdnem minden osztályhoz tartozik legalább egy pszichológus, összesen nyolcan dolgoznak ott, korábban, sok éven keresztül csak ketten voltunk. De még ez is minimális ellátást jelent, valójában nem elegendő. Alapvetően pszichoanalitikusként vizsgáltam a betegeket, mint ahogy azt korábban tíz évig a pszichiátrián is tettem. Ezek alapján jobban lehetett látni, hogy valójában milyen lelkiállapotban vannak, mert a betegek általában nagyon fegyelmezetten viselkednek, sokszor nem lehet sejteni a magatartásuk és a viselkedésük alapján, milyen hatalmas krízisen mennek keresztül. Ma már egy pszichoszociális szűrőcsomag áll a rendelkezésükre, önkéntesen kitölthetnek különböző kérdőíveket, ez alapján azonnal fel lehet ismerni, ha nagy szükség van segítségre. Az lenne az optimális, ha a felmerült igényeket mind ki tudnánk elégíteni, de törekvés mindig volt erre.
– Ha valaki lelkileg rendben van, nem válhat rákossá? Meggyógyulhat valaki attól, hogy rendberakja az életét? Lehet ez kiút?
– Boldog, kiegyensúlyozott emberek is válnak daganatos beteggé. Nagyon sok sarlatán van ezen a területen, és nagyon sok pénzről van szó. Magyarországon jelen pillanatban is háromszázezer ember küzd rákkal és a számuk évről-évre növekszik. Amikor pedig már nagy a baj, akkor senki sem sajnálja erre költeni a félretett összegeket, ilyenkor a család is képes hihetetlen pénzeket előteremteni.
Így a tudományosságot messze nélkülözve merülnek fel néha ezek a kérdések. Persze, tartós stresszben élni sok betegség kialakulása szempontjából potenciálisan veszélyt jelent. De ha ez alapján esnének vissza az emberek vagy válnának beteggé, sokkal többen lennének. S a stressz nemcsak a rákbetegség egyik kockázati tényezője, például magas vérnyomást, cukorbetegséget is okozhat. A cukorbetegek lelki életét is szoktuk emlegetni? A daganatos betegek nagyon alkalmasak a stigmatizálásra, mert az emberek félnek a ráktól. Szeretnénk ismerni, tudni a kialakulásának okát, könnyebb azt gondolni, hogy azért lett valakinek mellrákja, mert nem volt kibékülve a nőiességével, mint azt, hogy valójában bárki megbetegedhet. A lelki okok túlhangsúlyozásával befolyásolhatóbbnak tűnik a betegség. Rengeteg rizikótényezője van, a női daganatos betegségek esetében többek között az is, hogy valaki hányszor szült, szoptatott-e, mikor volt az első menstruációja, ezeket összefüggésbe lehet hozni a lelki tényezőkkel, de valójában a hormonális helyzetről árulkodnak. És ezek csak rizikótényezők, sokgyerekes anyáknak is van emlőrákja és halnak meg vénlányok tisztes korban.
– A lelkiállapot és a stressz is olyan, mint a többi kockázati tényező: vannak, akik egész életükben dohányoztak és végelgyengülésben halnak meg, míg mások soha nem gyújtottak rá, mégis tüdődaganatuk lett?
– A lelki tényező sem ok, sem megoldás nem lehet önmagában. Egyébként nem is a cigaretta a legnagyobb probléma Magyarországon, hanem az alkohol. A Fej-Nyak Sebészeti Osztályon a rákbetegek jelentős része eredendően alkoholbeteg.
– Honnantól kezdődik az alkoholizmus? Sokan élnek úgy, hogy naponta megisznak egy-két pohár bort este. Ez már annak számít?
– A baj akkor kezdődik, ha egy problémát így akarok megoldani, hogy el tudjak aludni, vagy ne legyenek szorongásaim egy társaságban, neki tudjak kezdeni a vacsorafőzésnek vagy el tudjam viselni a családi összejövetelek feszültségét. Nem a mennyiség vagy a gyakoriság a függés lényege. A finn típusú alkoholizmus például úgy alakult ki, hogy a finnek kéthetente kaptak fizetést, ezért az alkoholistáik kéthetente részegedtek le, és a köztes időben egyáltalán nem ittak. Az talán elmondható, hogy a rendszeresség már a függés útja. A daganat szempontjából azonban a mennyiség is számít, mert az alkohol az immunrendszer működését gyengíti és minden szervünkbe eljut, például a női emlő állapotát negatívan befolyásolja, a női emlőrákosok egy része rendszeresen fogyaszt alkoholt. De van olyan tanulmány, amelyik azt állítja, hogy a megelőzési törekvések ellenére is emelkedni fog a rákbetegek száma, legalábbis egyelőre. Népbetegségről van szó, szinte mindegyik magyar családban van rákbeteg. S nemcsak ma jellemző, hogy heteket várnak vizsgálatra, sokszor méltatlan körülmények között, már ezelőtt tizenöt éve is alig lehetett a Fej-Nyak Sebészeti ambulancia tömött folyosóján átmenni. Ez tűrhetetlen állapot, de a hiszterizálás a médiában azért sem jó, mert az orvosok ellen fordítja a betegeket. Én azt láttam, hogy nagyon sok orvos heroikus munkát végez.
Eckhardt Sándor néha bement az Intézetbe este, végigjárta az épületet és azt, aki még dolgozott, de nem volt ügyeletben, felállította és hazazavarta.
– Ha már beteg valaki, pszichológiai szempontból mi a teendő?
– Többféle betegút lehetséges, lehet tartósan tünetmentessé válni, lehet visszaesni, kaphat a beteg egy halálos diagnózist rögtön az elején, de ma már meg is lehet gyógyulni. Tehát többféle betegcsoportról van szó. Mi elsősorban a kezelések mellékhatásaival foglalkoztunk, és azzal, hogy ne adja fel a beteg. Bent fekvő betegnél pszichoterápiát általában csak a kezelések lezárultával lehet folytatni, mert ez nagyon igénybe veszi az embert.
– Nehéz döntéseket kell meghozni ilyenkor, például olyan kemoterápia elutasításával kapcsolatban, ami nem biztos, hogy segít, ellenben nagyon nagy megterhelést jelent a szervezetnek.
– Pedig sokszor a betegek nincsenek is realitásérzéküket tekintve beszámítható állapotban. A beteg nagyon szorong, és az destabilizál, egy intellektuális gátlást okoz. A mérések szerint sok esetben annak, amit az orvos mond, csak a nyolcvan százalékát fogják fel. Még az orvos beteg sem biztos, hogy aktuálisan birtokában van annak a tudásnak, amivel releváns döntést tudna hozni. Tehát ezért kell segíteni az orvosokat abban, hogy legyen elég idejük beszélgetni a betegekkel, így felmérni az érdekeiket, hiszen minden kezelésnek van rövid távú és hosszú távú mellékhatása, ami akár évtizedekre is vonatkozik. Krízishelyzetben ezt nagyon nehéz átgondolni, ilyenkor az ember szinte mindent megpróbálna, a felesleges kemoterápiát éppúgy, mint valami méregdrága, hatástalan alternatív kezelést. S ezért kell a pszichológusnak segíteni feldolgozni a diagnózisközlés vagy a visszaesés miatti lelki traumatizáltságot, enyhíteni a krízist. Jimmie Holland állapította meg, hogy az az ideális, ha a beteg a diagnózist követő hat-nyolc hétben csökkenő krízist él meg. Közben a hozzátartozók is kapkodnak fűhöz-fához, jön az internet, és sokan igyekeznek belebeszélni a helyzetbe. Ez plusz stresszt jelent a betegnek, amikor olyan mondatok hangzanak el, hogyha nem veszed be ezt vagy azt, ha nem gondolkodsz pozitívan, akkor nem is akarsz meggyógyulni: a kedvemért, a kedvünkért. Iszonyatos lelki nyomást raknak rá.
A legfontosabb ilyenkor az, hogy a beteg kibeszélhesse a félelmeit, szorongásait, hogy ventillálhasson, kiadhassa a stresszt és a feszültséget.
– Említette, mennyiféle beteg van. Milyen előélettel érkeznek és ez hogyan befolyásolja a betegség lefolyását?
– Aki totális intézményben volt az élete korábbi szakaszában, tehát nevelőintézetben, börtönben, munkatáborban vagy haláltáborban, aki abúzus áldozata volt, nehezebben helyzetben van, mert az új trauma felidézi a korábbiakat, akár tudatos ez, akár nem, sőt, összehasonlításra kerülnek a krízishelyzetek. Nagyon érdekes az is, hogy valaki miért nem fordult időben orvoshoz. Van olyan beteg, aki csak akkor, amikor a hónalji nyirokcsomó-nagyobbodása miatt már csak csípőre tett kézzel tud járni. Ez az ember buta? Gyáva? Vagy történt vele valami, ami miatt nem mert időben orvoshoz fordulni? Ez egy tipikus probléma, hogy késlekedve, harmadik-negyedik stádiumban hajlandóak lépni. Ennek biztosan lélektani oka van. S bizony az is előfordul, hogy valaki egyszerűen nem eshet ki annyira sem a munkából, hogy elmenjen vizsgálatokra, mert különben elvesztené a fizetésének egy részét vagy kirúgnák. Ezért inkább vár, hátha megoldódik a probléma. Sokan annyira túlterheltek, hogy ez nem is tudatos döntés, csak egyszerűen a prioritási sorrendben nem jelenik meg az egészségük. Sokszor találkozunk olyan betegekkel, akik a család motorjai voltak, mindent magukra vállaltak, mindent elintéztek, de emiatt saját magukat háttérbe szorították. A család is megszokta, hogy ők nagyon erősek és teherbíróak, ez aztán felborítja a szerepeket. S persze megoldatlan lelki problémákkal is találkozunk, hogy régóta rossz kapcsolatban él a beteg vagy hátrányos helyzetű családban, elhanyagoltan nőtt fel. A társadalomról ad egy tükröt a rákbetegség.
– De akkor mégiscsak fontosak a lelki okok, mégiscsak befolyásolja ez a daganat kialakulását?
– Részben. Van, aki érett személyiség, rendben van az élete, sőt, egészségesen, rendezetten él, mégis rákos lesz. A betegek ötven százalékának a tapasztalatunk szerint nincs szüksége lelki segítségre, amire szüksége van, azt megadja önmagának, mert érett személyiség, és ezenfelül megkapja a szükséges támogatást a családtagjaitól, az orvostól. Ötven százalékuknak van szüksége lelki segítségre, ennek fele fokozott odafigyelést, támogatást, edukációt igényel, másik fele pedig diagnosztizált vagy nem diagnosztizált pszichiátriai beteg, akiken szakszerű lelki terápiával is kell segíteni. A betegek sokfélék, nem lehet általánosítani őket. Egyre több daganattípusról derül ki az is, hogy genetikai megalapozottságú. Sőt, véletlenszerűen is kialakulhatnak. Mindig voltak olyan betegségek az emberiség történetében, amelyek emberek tömegeit ölték meg, mint a pestis, a lepra, a himlő. Most a rák ilyen.
– Sokan úgy érezhetik, annyi mindent kellene megtenni a rák megelőzéséért, hogy erre már képtelenek: mi mindent nem szabad enni, mennyit kell aludni, sportolni, nem dolgozni, mindenféle szűrésekre eljárni, és az utóbbi is a típusoknak csak egy részét mutatja ki. Az ember hajlamos eleve feladni az egészet, mert lehetetlennek tűnik ennyi mindent betartani.
– Ennek egy életmódnak kellene lennie, egy gondolkodásmódnak, hogy előnyben részesítem az otthon főzést, az egészséges ételeket, a nyugalmat, a lassabb életet. A család sétáljon mindennap egy órát, ha lehet, kutyasétáltatás közben vagy kisgyerekkel a játszótérre menve. Lehet, nem mindennap történik így, de a szándék is sokat számít. A munkánk során eljutottunk a megelőzés fontosságáig, én azt javasolnám, hogy az édesanyáknál és a családban kezdjük ezt el. Az anya az érzelmek őrzője, a testi gondozás tanítója és az egészséges életmód kialakítója egy ember életében. A pszichiátrián a betegekkel annak idején sok esetben mást sem csináltunk a nyolcvanas években, mint pótoltuk azt az első két-három évet, amikor valamiért nem volt elérhető az édesanyjuk fizikai vagy érzelmi értelemben: gyakorlatilag mesét olvastunk nekik, babatornáztattuk őket, beszélgettünk velük és kreatív terápiát folytattunk. Legszívesebben a tenyeremen hordoznám az anyákat és persze az apákat is, hogy érzelmi biztonságot nyújtsanak a gyerekeiknek, tanítsák meg nekik, hogyan működik a testük, és azt is, hogy arra vigyázni kell. De már az óvodáskortól az oktatásban is lehetne nevelni az egészséges életre, illetve arra, hogy figyeljünk a saját testünk jelzéseire: ha nem jó a közérzetem, köhécselek, fáradékony vagyok, az nem jó jel, lépni kell.
– FK –
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.