Meg kell a szívnek szakadnia
Amióta jóságos böllérek kétszer is szétfűrészelték a mellkasomat és fogóval, meg szikével dorbézoltak kicsikét odabent, hitem szerint a szív furcsa jószág, nem valami bennünk rekedt, pulzáló nyári napsütés, hanem valami egészen közönséges, mégis bonyolult mifene, amit leállítanak, majd az én zavaros emlékeim szerint kivesznek, belehajítanak egy vízzel teli lavórba és ott dobálja magát, mint valami ijedt ponty, egészen addig, amíg az új billentyűt a helyére nem passzítják.
Az újra összeszerelés utáni első napokban, abban a szép és steril teremben, ahol a félálom gyakran kerül közeli rokonságba a félélettel, a díszletek között számtalan rajzolt, festett, vagy ábraként működő szívecskét volt alkalmam szemügyre venni. Lázlapon, monitoron, zölden villogva, mint valami elkésett karácsonyi lampion, nővérkék fehér köpenyének csalfa dombjain, hivatalos lógó formájában. És attól kezdődően baljós lidércként motoszkál bennem ez a kis rajzolat, a szív gyakran ismétlődő körvonalaival.
Kerülöm a látványát, próbálom eltolni magamtól, hogy ne köszönjön vissza az a riadt szomorúság, amikor annyira szép volt a délután és annyira igyekeztem nézni, hogy nem láttam belőle semmit.
Talán érthető, hogy nem vagyok oda a Valentin napért és most hagyjuk a viccesen ganéj piaci szempontokat. Látom a kirakatokat, fölfújt, fölfestett, kiragasztott, magányos szívek klubja. És máris érzem, ahogy átjár valami fura melegség és ki-kihagy a szívem, mint valami elöregedett neoncső, ami unja, hogy a fényével is melegítsen.
Az újságokban szívekkel díszített alsónadrágokat reklámoznak, szív alakú serpenyőkben készítenek tükörtojást egymásnak az ájultan mosolygó párok, meglepinek szív alakú lesz a deszka a retyón. (…) Nekem viszont hideglelés, egész nap a fülemben kattog a műbillentyű porcelán bevonata, és minden utcasarkon, minden boltban, minden újságban visszaköszön egy fémes fogú kis emberke, aki szeretett volna kiköltöztetni a mellkasomból.
És ha már a szerelemnél tartunk,
miért éppen a szív?
A szív valamiképpen inkább a jóság, A szerelem viszont a bátorság. Azoknak a boldog hősöknek a bátorsága, akik önfeledten rohannak a csatatérre, egy olyan ütközetbe, ami a biztos halált jelenti a számukra… És mégis bátran mennek, nyílt sisakkal boldog-szomorú dalokat énekelve.
Kommunikációs szakember, író, újságíró
Valahogy mindig az írás körül settenkedtem. Már az alsóbb iskolákban is valójában azért írtam a fogalmazás dolgozatokat, hogy valamiféle hatást váltsak ki a tanáraimból, majd egy-egy felolvasást követően az osztálytársaimból. Mindig is ez érdekelt az írásban, pár pillanatra, pár percre élménnyé változtatni a befogadónak a semmiből jött mondatokat. Végigjártam a szerkesztőségi ranglétrákat, gyakornoktól a megyei lap felelős szerkesztői pozíciójáig, mégsem ragadtam meg az újságírásnál, mert azt hiszem annál kíváncsibb vagyok, főként az emberekre. A Szépítők Magazin egy nyugodt hely ebben a rohanásban. Jó néha pár írással megpihenni és némi vidáman-szomorkás hangulatot hozni.