10+1 mellbevágó tény a nárcizmusról. A legnagyszerűbb könyv a nárcisztikus működésről Bánki György pszichiátertől
//Nincs valódi jóság érző lélek nélkül. A jó ember a legtöbb esetben meg tud birkózni a kísértéssel, hogy mások kárára tartsa fenn az önbecsülését, nem törekszik mindenáron arra, hogy a tévedéseit és a rossz cselekedeteit is igazolja, kimagyarázza – másra, másokra hárítsa.
A nárcizmusról szóló legnagyszerűbb könyvből származnak az alábbi gondolatok. Bánki György pszichiáter, pszichoterapeuta írta. Alapos, olvasmányos, terjedelmes kötet, s végigolvasva a 404 oldalt, a cím szuperlatívusza nem is tűnik túlzónak, noha a szerző iróniának szánta a szóhasználatot.
A „legnagyszerűbb” jelző a címben a témára utal; hisz a nárcisztikusok, mint tudjuk, meg vannak győződve önnön nagyszerűségükről. S mindazok – akik meggyőződésesen – csupán áldozatok, elszenvedők lehetnek egy nárcisztikus alak (nő vagy férfi) mellett, válogatott módon tudják bírálni őket. Mert a nárcisztikus ember önimádó ripacs, s mindenkit maga alá gyűr, aki szeretettel közelít felé. Érzéketlen tuskók. Kikészítők. Felforgatók. Kizsákmányolók. Bolondok házában lenne a helyük. Nem érdemelnek sajnálatot. A felszín alapján könnyen hozunk súlyos – lelketlen – ítéletet. Pedig valójában rögös és nehéz út az övék (is).
A nárcisztikus ember tragédiája abban áll, hogy zavaros viselkedési sémáival még a legérzőbb emberekből is ki tudja ölni az együttérzést. A mellette elszenvedett sérelmek nem engedik láttatni a mögöttest, a lélek rejtett árnyalatait. Nem nagyon kutatjuk, hogy miért ilyen, mi történt vele. Azt pláne nehéz megérteni, hogy miért engedtük őt közel.
Fontos felismerésekig és a megértésig nehéz eljutni érzelmi érintettségben, az önvédelem vaskos – s egyre vaskosabb – falait kellene hozzá ledönteni.
Bánki György fal- és tabudöntögető könyve a nárcizmus rejtett dimenzióiról rántja le a leplet. Nem kínál tuti módszereket nárcisztikus sérülés kivédésére, csak feltár és leleplez, de mindezt meggyőző alapossággal teszi. Nem démonokról gondolkozik, hanem megsebzett, mélységesen szenvedő emberekről.
A könyv hét fejezetre tagolt; bőven van tehát, mit megértenünk ebben a témakörben. Már az is nagy eredmény, ha eljutunk a felismerésig, mely szerint a megismerés, a megértés az elfogadás előszobája; a legtöbb, ami adható önmagunknak és másoknak. – Mielőtt elkezdünk „köpködni” egy csoportra valamely hiányossága(i) miatt, próbáljuk megérteni! – írta korábban a téma kapcsán egy olvasónk.
Nemcsak a megértéshez, elfogadáshoz segít hozzá Bánki György könyve, ennél sokkal többet tesz: saját működésünket is segít feltárni, tükröt tart mindenkinek: (felnőtt) gyereknek, társnak, szülőnek stb. Valamilyen módon mindenki érintett, s mindenkinek megvan a saját felelőssége.
– Azt szerettem volna tudatni, hogy nem vagyunk teljesen tehetetlenek – írja a pszichiáter a kötet összegzésében. – Minél súlyosabb a másik patológiája, minél szorosabb a kapcsolat, azaz az illető minél fontosabb a számunkra, és minél sebezhetőbbek vagyunk, annál komolyabbak a nehézségeink. A helyzetre ritkán mondhatjuk, hogy teljesen reménytelen, de könnyű elveszíteni a lelki egyensúlyunkat, mert ő nem sokat tud segíteni ennek az egyensúlynak a megtartásában. Noha abban lenne érdekelt, hogy mi is jól legyünk, hisz ő is abból táplálkozik. Furcsa módon mégis úgy működik a személyisége, hogy aláássa az önbizalmunkat, mert így érezheti magát biztonságban, így őrzi meg a grandiozitását, ami számára pillanatnyilag mindig a legdrágább. Ez a nárcisztikus nagy paradoxonja, így vágja maga alatt a fát.
Ne érezzük magunkat kevésnek vagy rossznak, ha egy ilyen kötődés kudarchoz és érzelmi bonyodalmakhoz vezet. Ez természetes. A fordítottja lenne a furcsa – írja a szerző.
Részletek a könyvből
Fotó: A Mon Roi – Az én szerelmem c. francia film egyik jelenete. A nárcisztikus “felet” Vincent Cassel alakítja
10 + 1 mellbevágó tény a nárcizmusról
A nárcisztikus szülei gyakran hideg szívű emberek.
A szülői rendszer igényei kíméletlenül dominálják a gyerek életét.
Lehetőleg meg kell valósítania a szülei gyermekekről alkotott álmát.
Gyerekkorában a kevés dicséret sok kritikával párosul. A testvérét favorizálják vele szemben.
Az állandó, nem őszinte dicsérgetés inkább szánalomként értelmeződik, ami szégyent vált ki a gyerekből.
A nárcisztikus felnőttek a figyelmet és az elismerést keresik, nem pedig a teljes személyiségüket érintő, megértő szeretetre számítanak.
A nárcisztikus úgy tartja karban a biztonságérzetét, hogy fokozatosan elveszi a másik önbizalmát és felőrli a tisztánlátását.
A nárcisztikus maga is belső zavart okozó kommunikációban nőtt fel, másmilyent nem is ismer, szinte a zsonglőre lehet a másik lelkét és gondolatait összekutyuló kirohanásoknak, ha szorult helyzetbe kerül.
A nárcisztikus folyton emeli a partnere előtt a lécet, amit át kell ugrania.
A nárcisztikus kényszeresen lerombolja a jót, nem hisz a másik emberben, nem építi a kapcsolatot, hanem kizsákmányolja.
A nárcisztikusok egyszerre függenek is a másiktól, mert az önérzetük a tőle kapott figyelmen áll vagy bukik, ugyanakkor törekszenek a kötődést aláásó személyes függetlenségre, mert nem akarnak kiszolgáltatottak lenni.
Ez a könyv az érdeklődő nagyközönségnek szól, nem tankönyv és nem diagnosztikai vagy terápiás útmutató. Olyan igyekszik lenni, amilyet a szerző maga is szívesen elolvasna.
A nárcizmus részben pszichológiai, részben a hétköznapokban használt fogalom és a pszichológián túlmutató kulturális jelenség. A pszichiátriában egy személyiségzavart jelöl, melynek határai eléggé elmosódottak. A nárcizmusunk mértéke is igen különböző lehet a való életben: a magányos, sebezhető, zárkózott, precíz, de érző szívű embertől a rideg, fennhéjázó, manipulatív bántalmazóig. A könyv fókuszában a narcisztikus személyiségzavar áll, ám a jelenség megértéséhez kitágítjuk az optikát, és így bemutatásra kerül az elkényeztetettségnek vélt elhanyagoltságtól a narcisztikus sérülékenységen át az antiszociális és a paranoid karakterig ívelő spektrum. A témához való közelítést filmek, színdarabok, regények, saját élmények és terápiás esetek részletei segítik.
Ab Ovo Kiadó, 2016
Filmajánló (ld. nyitókép)
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média izgalmas világában, szinte minden klasszikus sajtóműfajban kipróbáltam magam. 2006-2012 között szakújságíróként tevékenykedtem, szakmai kiadványok és rendezvények létrejöttében közreműködtem.
Néhány éve visszakanyarodtam a segítő hivatáshoz; gyermekvédelmi alapellátás keretében általános és középiskolásokkal foglalkozom, prevenciós foglalkozásokat tartok, szakmai érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a szociális kompetenciafejlesztés és a készségfejlesztés áll. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének mesterképzésén az iskolai mentálhigiéné volt a kutatási témám. Okleveles szociális munkás, intézményi kommunikátor, újságíró és kiadványszerkesztő képesítésekkel rendelkezem.
