Más-állapot örökre. Gondolatok az anyaságról
Egy kicsit másképp érzed magad. Talán émelyegsz. Vagy meg-megszédülsz. Aztán kiderül: babát vársz. Mostantól minden megváltozik. Aztán jön az alkudozás: na, azért mégsem minden… és nem is tart örökké, csak amíg megszületik. Meg amíg oviba nem megy. Meg amíg iskolás nem lesz. Meg amíg le nem érettségizik. Meg amíg…meddig is?
Először még beleférsz a régi farmeredbe. És ha mázlista vagy, nem kínoznak rosszullétek, el is feledkezel néha róla, hogy másállapotban vagy. De megvan a három hónap, ideje szólni a főnöknek. Tenyér összecsap: atyaisten, most mi lesz? De ugye azért még tudsz dolgozni rendesen? Lehetőleg az utolsó pillanatig! És utána ugye hamar visszajössz? És folytatod, mintha mi sem történt volna?
A környezet, a média, a társadalom ugyanis ezt várja. Ugyan születik egy gyereked, de te azért működj továbbra is úgy, mintha mi sem történt volna.
Mit sugall a média? Ne mondj le semmiről, csinálj mindent úgy, ahogy eddig, persze, csak ha bírod. De ott a hír, hogy a kismama még elszaladt egy utolsó maratonra, nehogy kimaradjon a jóból (aztán persze onnan vitték szülni), ott a topmodell, aki egy héttel a szülés után lapos hassal félmeztelenül pózol (hogy mit szenvedett érte, és milyen képszépítő eszközöket vetettek be, arról nem szól a fáma).
Te pedig vizes lábbal, levegőt alig kapva, hullafáradtan nézed ezt, és pocsék kismamának érzed magad.
De ott a kolléganő, aki büszkén (!) meséli, hogy még a szülőszoba felé menet is, két görcs között mobilon menedzselte a projektjét. Te pedig nem érted, mert már rég a magzatod kis belső jelzései kötik le a figyelmedet, és nem tudod, ki csinálja jól. A másik kolléganő már a hathetes baba mellől beszaladgál az irodába, mert „szeretne csinálni valami értelmeset”, te pedig el sem tudod képzelni, mi lehetne fontosabb annál, hogy a babáddal foglalkozz. De persze elbizonytalanodsz, hátha beszűkültél, belebutultál az anyaságba.
A társadalom végképp nem tud mit kezdeni veled. Bár mindenkit anya szült, tehát nem újkeletű esemény ez (neked igen, de úgy össznépileg nem az!), mégis, minden egyes alkalommal, amikor egy nő bejelenti, hogy babát vár, a munkahelyén összeomlik a világ. Aztán nem lehet közlekedni a babakocsival, mert hirtelen az egész mindenség egy hosszú lépcsősorrá változott. Aztán nincs gyerekorvos, nincs időpont, a gyerek meg üvölt a kíntól. Utána nincs bölcsődei, óvodai férőhely. Esetleg már neked sincs munkád. Ha van, akkor viszont nincs részmunkaidő, nem érsz oda az oviba a gyerekért. Ha beteg, nem tudod hová tenni. Ja, és akkor sem, amikor vásárolsz, hivatalban ügyintézel, buszra szállsz.
És minden azt sugallja, te vagy a hibás, a problémás, teher vagy, probléma vagy, gyerekestül. Ha kismama vagy, azért, ha pici a baba, azért, ha totyogós, azért, ha kamasz, azért. Erre a hozzáállásra sokan úgy reagálnak, hogy megpróbálnak behódolni a külvilág nyomásának. Amennyire az egészségük engedi, szinte tudomást sem vesznek a várandósságukról, szülés után bármilyen kín árán hipp-hopp akarnak lefogyni, és mihamarabb visszazökkenni a régi kerékvágásba. Amely már nem létezik többé! Soha többé nem lesz olyan, mint a gyerek érkezése előtt.
És ki látja kárát ennek a „mintha mi sem történt volna” hozzáállásnak? Leginkább a gyerek! Ha az egészségedet károsítod, a magzatot, majd az anyatejen élő babát is károsítod. Ha az egyéb teendőid miatt épp a gyerekedre nem marad időd-energiád, őt hanyagolod el. Ha folytatod valamely egészségkárosító „rossz szokásodat” (pl. a hétvégi lazítás egész napos pálinkázás formájában történik), már a gyereknek is olyan példát mutatsz, amit nem biztos, hogy örömmel fogsz viszontlátni tőle kamaszkorában.
Igen, nagyon nehéz szembemenni a forgalommal, igen, mindenkinek vannak bizonyos korlátai ebben. De fontos tudatosan kezelni ezt a helyzetet, mert épp a legfontosabb kincs, a gyermeked, és a te legfontosabb feladatod, az ő jól-léte a tét!
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
