Ha egy szülő elveszíti gyermekét, arra nincsen szavunk. Pieces of a Woman. Mélyre visz Mundruczó Kornél Oscar-esélyes filmdrámája
„A feleség, aki eltemeti férjét; a férj, aki eltemeti feleségét: özvegy. A gyermek, aki elveszíti szüleit: árva. Ám nincs szó, amely megnevezné a szülőt, aki sírba fekteti gyermekét.” Mácz István
A Pieces of a Woman c. filmdráma egy fiatal, családalapításra készülő fiatal pár néhány hónapját felölelő történet. A film forgalmazója, a Netflix, 2021. január 7-én tűzte műsorára. Nyilván a magyar vonatkozások is ébren tartják az érdeklődést, a 126 perces kanadai-magyar-amerikai koprodukció Wéber Kata színdarabja alapján készült, Mundruczó Kornél rendezte. A filmet Montreálban forgatták. Az Oscar-esélyesként emlegetett alkotásban Martin Scorsese executive producerként vett részt. Húzóereje van tehát bőven a finomkodástól mentes filmnek és a szereposztás is telitalálat.
Az 1988-as születésű angol színésznő, Vanessa Kirby a 2020-as Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a legjobb filmszínésznőnek járó díjat Martha Weiss megformálásáért; a 2021-es, 78. Golden Globe egyik esélyese, a legjobb színésznő díjára jelölték. Filmbéli férjét, Sean Carson-t az amerikai Shia LaBeouffel alakítja, aki gyerekszínészként kezdte filmes pályafutását. Nehéz gyermekkorát, a korán jött ismertséget s annak áldatlan hozadékait nehezen dolgozta fel, még a közelmúltban is a botrányaitól volt hangos a sajtó. Tehetségéhez ugyanakkor nem fér kétség, autentikus „figura” ebben a realisztikus történetben is, melynek központi témája a veszteség.
A film egy nehéz gyászfolyamatot mutat be egy fiatal pár – tágabb értelemben egy nehéz történelmi múlttal terhelt család – történetén keresztül. A történet azzal indul, hogy a pár elsőszülött kislánya egy komplikált otthonszülést követően, pár perccel a születését követően oxigénhiány következtében meghal.
A gyász „egészséges” lefolyása a szakemberek szerint optimálisan egy teljes év. Ez idő alatt újraértelmezhető és másfajta minőségben megélhető minden, ami a szeretett emberrel addig közös élmény volt: az ünnepek, az északok… Lassú elengedéssel adaptálódni lehet az új élethelyzethez. Az egy évnél tovább elhúzódó gyász a lélektani krízisben történő „megrekedés” fojtogató állapota. Az érintetteknek ebben a fázisban professzionális, külső segítségre van (lenne) szükségük, hogy feloldást, új életcél-értelmezéseket nyerjenek.
A gyász tehát természetes folyamat, amelynek engedni kellene. Ugyanakkor nem törvényszerű, nem automatizmus, hogy valaki a gyásznak átadja magát. Ez a feldolgozási mód a tagadás, olyan lélektani jelenség, amely ugyanúgy figyelmet és érző, segítő beavatkozást igényel(ne), mint a hosszan elhúzódó gyász.
Hogyan lehet egy újszülött elvesztését feldolgozni szülőként, társként, közeli családtagként? Erre láthatunk különböző, destruktív jellegű megoldásokat, beleértve az együttérzésbe csomagolt tapintatlanságot, a részvét helyébe lépő érzéketlenség megalázó csendjét, a rítusokhoz való ragaszkodás görcsösségeit, a felelős kemény elszámoltatása felett érzett elégtételt.
A szülői gyászt nyomasztó, totális magányként érzékeljük, egy látszólag érzéketlen – sajátos normák szerint működő – környezetben, amelyben a közös veszteségélmény nem azonos irányba mutat, inkább romboló, mint építő jellegű; de végül ez a nehéz próbatétel vezeti el az anyát a generációs családi titkok, kapcsolati tabuk felszámolásához, és a legnagyobb veszteséggel való megbékéléséhez.
Különösen megindító a történetet végigkísérő „alma metafora”, az utolsó részben kapunk magyarázatot, arra, hogy az újszülöttjét elveszítő anya miért eszik folyton almát, miért akar almamagokat csíráztatni…
A dúla ellen indított büntetőper utolsó tárgyalásán Marthát, tanúként, olyan embernek láthatjuk, amilyennek (titkon) addig is szerettük volna. Egy érző, erős, önálló és felelősségvállalásra képes nőként. Martha tanúvallomása a film legemberibb és legerősebb jelenete.
Az utolsó képkockákat mintha feloldásként kapnánk; kiemel bennünket a nyomasztó eseményekből. Mert az élet végül is szép. Az életre kell igent mondani.
Forgalmazó: Netflix
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az Életszépítők Magazint (eletszepitok.hu) 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom iskolai környezetben. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy Művészeti Iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát. Az UNICEF Ébresztő óra önkéntes előadója vagyok. Megoldásfókuszú mediátor képesítéssel rendelkezem.
A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) tagjaként szakmai érdeklődésem elsősorban az Idősügyi és Szociális Párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály témaköreihez kötődik.
