A méhem nélkül is nő vagyok!
Dorka sorstársam volt a lombikozásban, később az örökbefogadásnál. Több mint tíz éves ismeretségünk alatt segítőként és barátként is mellette voltam élete fordulópontjainál. A nőnap adta az apropóját annak, hogy végiggondoljuk Dorka útját a kislányléttől a felnőttségig…
Dorka fiús lány volt – alacsony, apró mellű, rövid hajú, de áradó energiái és mosolya mégis elbűvölte a fiúkat az általános iskolában. A középiskola éveire viszont láthatatlanná fakult a többi lány között. Dorka nem szerette azt az iskolát, és azt az időszakot sem – a dacos, karcos, zavaros, ködös kamaszéveket, amit szüleinek a válása csak még nehezebbé tett.
Dorkának persze lett első nagy szerelme, aki kötelezően össze is törte a szívét néhány évvel később. Aztán lettek kisebb szerelmek, egy-két majdnem vőlegény, de neki nem volt sürgős a házasság. Szeretette, amikor nem volt egyedül, de mégis független maradhatott.
Időközben továbbtanult és a temperamentumának, érdeklődési területének való munkát is kapott. Harminc éves korára megtalálta önmagát – a maga Martens bakancsos, fekete nadrágos, bölcsészkülsős módján.
Sosem gondolta magáról, hogy szép, vagy, hogy nőies, de azt, hogy „vagány, temperamentumos, megjegyezhető és szerethető jelenség”, el tudta fogadni a világtól. És az oltár előtt kimondta közben az igent…
Nem érezte, hogy a nőiességén túl nagy sebet ejtett volna az, amikor kiderült, hogy nem lehet természetes úton gyermekük. Az első lombikprogramot Dorka még friss energiákkal csinálta végig. Akkor vesztette el először a talajt a lába alól, amikor az így fogant kisbabájuk elhalt… Úgy érezte, hogy „eltűnt a hasából a fény…” A második és a harmadik beültetésnél már nagyon fáradt volt; sötétnek és hidegnek érezte magát belül. Megtanult félni – megtapasztalta azt, hogy a teste cserben tudja hagyni. A negyedik beültetést nem vállalta az orvosa, mert Dorka hatalmas miómákat növesztett – daganatokat a vágyott gyermekek helyett… És bár jó néhány hónapnyi önismereti munka árán „eltüntette” ezeket, beültetett embrióik ezután sem tapadtak meg. Az ötödik lombikprogram után Dorka a férjével összekapaszkodva benyitott az örökbefogadás feliratú ajtón.
Kislányuk érkezése után Dorka kivirágzott. Bár már elmúlt negyven éves, láthatóan és érezhetően megváltozott. Másképp öltözködik, finoman sminkel, lágyabb, áradóbb és szégyentelenül potyognak a könnyei az óvodai anyák napi ünnepségen.
Dorkát segítette egy férj, aki a gyermektelen években is a szerelmét látta benne, nem pedig a nőt, „aki majd fiút szül neki”. Tudták, hogy az ölelkezés, a szeretkezés hatalmas összetartó erő, és nem csak a „gyerekcsináláshoz” fontos. Dorka receptjének alapja az önelfogadás volt, és egy stabil, fejlődőképes párkapcsolat, amit nem rombolt le a sok fájdalom.
Mivel nincs általános okosság arra, hogy ki hogyan érkezhet meg a maga női oldalához, ezért magadnak kell feltenni a kérdést, hogy számodra mi minden jelenti a nőiességet. Hogyan van jelen az életedben? Kitől kaptál ehhez jó mintát? Mitől érzed, éreznéd azt kiteljesedni?
1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.
Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.
