Gyökerek nélkül. Amikor a kötődési képesség „aranyszála” elszakad (2.)
Magda fia, Miklós 1943-ban jött a világra. Fiatal, riadt és teljesen tapasztalatlan édesanyja nem férjet akart, csak elkerülni otthonról. Nagyhangú, már akkor is italozó édesapját pedig az a rátarti fogadalma hajtotta a hirtelen házasságba, „hogyha talál egyetlen szűzlányt Budapesten, azt azonnal elveszi”.
Az első pillanattól fogva közönségesen és durván bánt Magdával. Ahogy a „Gyökerek nélkül” első részéből kiderült, kisfiuk, Miklós első 5 éve keserű érzelmek és történések között telt: meg kellett tagadnia az édesanyját, nevelőintézetbe került, azután apjától is elszakadt, annak második felesége miatt.
Mikor édesanyja magához tudta venni, elárasztotta őt szeretettel és minden kívánságát leste, de nem bírt a fiúval. Magdát tudattalanul is gyengíthette az, hogy neki sem jutott szerető édesanya; a boldogtalan, fájdalmas házassága terhe, amelyben Miklós fogant; és bűntudata amiatt, hogy egy időre kénytelen volt magára hagyni a fiát.
A rendkívül jó képű, okos és népszerű srác vad lett, lázadó, és kezelhetetlen. Mindig kereste a bajt és a veszélyt. Sosem találta a helyét, ezért szinte mindig úton volt. Egyik munkából, kapcsolatból, városból a másikba… A katonaság alatt megpróbált külföldre szökni. Három napig bujkált a határ menti erdőben, mire elfogták. Anyja haja hófehérre őszült azalatt a három nap alatt.
Miklóst imádták az emberek, mert mindig vagány volt, és közvetlen. Anekdoták maradtak fenn merész, és elképesztő bulizásairól, és arról a ragyogó képességéről, amivel a legmerevebb, legkötelességtudóbb cimboráit is bele tudta ezekbe vinni. Nagyon könnyen alakított ki barátságokat és szerelmeket – ez a valódi kötődésre, elköteleződésre képtelen emberek egyik jellemzője. De soha nem óvta, őrizte meg a kapcsolatait; könnyedén továbblépett, hátrahagyva kötelezettségeket, barátokat, és feleségeket.
Mire első gyermeke, Tilda 4 éves lett, Miklós már elvált. Volt, amelyik gyerekével egy ideig tartotta a kapcsolatot, de volt olyan is, akit sosem látott, csak a születése híre, és a gyermektartásra való felszólítás érte utol. Miklós kifejezetten vágyta, provokálta, hogy gyermekei foganjanak. Az édesanyjának és neki jutó (fel nem ismert, meg nem dolgozott) születési és szeparációs trauma „gyógyulni vágyott”. Vissza akarta szövődni a kötődési képesség elszakadt „aranyszála”.
Amikor Miklós a húsz évre bevont útlevelét visszakapta, 38 évesen disszidált. Ausztráliában kötött ki. Az az ország elég nagynak tűnt ahhoz, hogy soha ne kelljen sokáig egyhelyben maradnia. Kockázatos kalandjai száma nem csökkent, született egy aboriginal kisfia is, de az elköteleződést, a hűséget és a felelősségvállalást ott sem tanulta meg.
Miklós 49 éves volt, amikor lánya, Tilda megtalálta őt Darwinban. Apa és lánya találkozásának elsöprő energiáját gyors kiábrándulás követte – egyszerűen nem tudtak mit kezdeni egymással; pusztán a vérségi kötelék tudata nem tudta pótolni a kimaradt éveket. Néhány hónappal később, Tilda születésnapjának estéjén Miklós meghalt. Egyedül volt, magányosan, és sosem derült ki, hogy mi történt vele. Az ágyán fekve találták meg. Édesanyja még eltemetni sem tudta rég elvesztett fiát.
1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.
Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.
