Gyermeknevelés egyedülálló szülőként: a személyiségfejlődés magasiskolája
Egyedül maradni szülőként először rémisztő és fájdalmas, de idővel személyiségfejlődést is hoz. Természetesen, jobb egy boldog párkapcsolat vezérelte családban élni, úgy is könnyebb, ha egy elvált féllel részben megoszthatjuk a gyereknevelés örömeit és terheit, de ha a szülőségben a teljes egyedüllétet hozta az élet, akkor sem omlik össze a világ. Így is boldog, teljes család születhet. Három anya és egy apa gondolatai, élményei.
Önbizalom, kényszerből
– Én régen egy csetlő-botló, bizonytalan kislány voltam, kifejezetten szerettem ráhagyni a döntéseket a férjemre – meséli a negyvenéves anyuka, Timi, akinek daganatos betegségben halt meg a párja, a kisfiuk akkor kétéves volt. – Mostanra sokat változtam, eléggé megszoktam az önállóságot és egyfajta szabadságot az életem és a gyerekem élete alakításában. Néha túlságosan is határozott vagyok egy új kapcsolatban, nehezen engedek beleszólást a döntéseimbe, nem szívesen alkalmazkodom.
Szerinte az évek során önkéntelenül is születik az emberben egy önbizalom, pusztán attól, hogy végül is így is működik a család.
– Nekem már az is sikerélményt okoz, hogy mindennap eljuttatom valahogy időben óvodába, iskolába a gyereket az összes cuccával együtt. Az ember tisztában van vele, milyen nehéz ez egyedül, és idővel büszke lesz rá, hogy mégis sikerülnek a dolgok. Valahogy minden farsangra lesz jó jelmez, rendben lezajlanak a zsúrok, a gyerek látszólag semmiben nem szenved hátrányt a többiekhez képest. Persze, mindenféle probléma támad, de végül mind megoldódnak. Ez eleinte megnyugvást hoz, aztán önbizalmat – teszi hozzá.
Ez a folyamat abból is fakad, hogy nemcsak a terheket nem tudja megosztani az egyedülálló szülő, hanem a sikerek is mind rá szállnak vissza.
– Ha gond van a gyerekkel, magadat okolod, úgy érzed, részben vagy egészben veled van a probléma. Ha viszont jól megy valami, abba szintén belelátod a te részedet. Akkor is, ha ez nem így van, hiszen a bizonyítvány, a helytállás, a jó viselkedés, a közösségben betöltött szerepe végül is mind a gyerek érdeme, de nem tudod nem érezni benne azt a szerepet, hogy tanultál vele, megteremtetted hozzá a megfelelő érzelmi és anyagi környezetet – teszi hozzá.
S persze fakad sikerélmény abból is, hogy rengeteg „férfimunkát” kell végezni a háznál. Timi szerint nem is a fúrás, cipekedés, valamilyen szintű szerelés a legnehezebb, inkább a számítástechnika.
– Ha az ember elég időt szán rá, szinte bárminek megtalálja a leírását, videós bemutatását az interneten. Elsőként fogalmam sem volt semmiről, azon is meglepődtem, hogy az Apple felhőjéből nem lehet automatikusan letölteni PC-re a férjem által készített családi fotókat, ki kellett találnom, hogyan férjek hozzá bármilyen Apple-eszköz hiányában. Nagyon büszke voltam magamra, hogy sikerült. Nem nagy dolog, de idővel rájöttem, mennyi mindent meg lehet oldani, ha akarja az ember. Persze, szó sincs arról, hogy mindent tökéletesen megy, idővel kiderül, hogy nem volt jó ötlet annyi mindent szöggel megoldani csavar helyett, folyton okulok mindenből, és amikor hirtelen kiadás van, mert elromlott a kazán vagy a kocsi, akkor egyáltalán nem elegánsan oldom meg a megspórolt tartalékból, amit szép lassan visszapótolgatok, hanem így-úgy amúgy, hitelkártyával, kölcsönpénzzel és családi segítséggel, lelkifurdalások közepette, hogy még mindig a szüleim adnak nekem pénzt, mikor lassan fordítva kellene. Egyáltalán nem könnyedén viselem a terheket, hanem kaotikusan – így Timi.
Érzelmileg is nehéz, részt kell venni ezer olyan rendezvényen vagy nyaraláson a gyerekkel, ahol vannak apukák is.
– Eleinte ez elég fájdalmas érzés, különösen, ha például a hároméves gyerek apának kezdi szólítani a barátja apját, mert ennyire szeretne egy teljes családot – meséli tovább. – Ezt nem lehet jól kezelni, csak sután, közben belülről zokogva. S persze, azzal is pontosan tisztában van az ember, hogy neki nehezebb, mint a kétszülős családoknak, nincs olyan, hogy fárasztó napom volt, drágám, most te fektesd le a gyereket, vagy influenzás vagyok, te vidd iskolába. Mindig csak te vagy. De végül mégis arra jutsz sok év után, hogy van mit enni, van tető a fejetek felett és a gyerek is rendben van. Látod, hogy akadnak problémák tökéletes családokban is. Idővel annyi mindenen mész keresztül önmagaddal, mint korábban a szerelmeddel, hullámvölgyeken át, csalódva és megbocsátva. Lényegében véve összekovácsolódsz: önmagaddal. Ez aztán kikezdhetetlen erőt jelent.
A gyerek az első
– Először mindenki átmegy egy egzisztenciális szorongáson – figyelmeztet Anna, aki szintén nagyon korán vesztette el a kislánya apját, szívrohamban. – Az árvaellátás szinte semmi, ha egyik-napról a másikra nem lenne valamiért munkám, nagy bajban lennénk. Meg kell küzdeni ezzel az érzéssel, hogy anyagilag egyedül marad az ember. Még egy orvos barátnőm is ugyanezt érezte hasonló helyzetben, pedig az ember azt gondolná, egy orvos emiatt biztos nem aggódik.
Andi hasonlóképpen nem gondolta magáról, sem mások róla, mi mindenre lesz képes, megtanult vezetni, sikerült az álmait is megvalósítania, a munkája mellett írni kezdett, sikerrel.
– A gyerek nagyon sokat segít, mert mellette nem érsz rá összeomlani, ezer feladatot jelent, játszani kell vele, etetni. Közben rengeteg szeretet ad és igényel. Mindig arra gondoltam az elején, hogy majd később elérzékenyülök, de most tartanom kell magam. Végülis folyton elodáztam az összeomlást, így az végül nem következett be. Talán a gyász egy részét is elhalasztottam – mondja Anna.
Ha az ember megszokja az egyedüllétet, utána nehezebben enged az önállóságból. Annának lett új kapcsolata, lett belőle még egy gyerek, de szétváltak az útjaik az új apukával.
– Általában nem felhőtlen a viszony a gyerek és az új szülő között, nagyon motiváltnak kell lenni, hogy ezt leküzdje egy család – meséli. – Nekünk távolról sem sikerült. A gyerek pedig mindig fontosabb, hiszen neki csak én vagyok ezen a világon. Nem könnyű a döntés, de ha boldogultál már egyedül, nincs benned félelem.
Alázat
– Nekem inkább azt kellett megtanulnom, hogyan kérjek segítséget és hogyan fogadjam el. Nagyon nehezemre esik, folyamatosan frusztrál, de a gyerek érdekében erőt veszek magamon – meséli Laura. Ő eleve egyedül vállalta a terhességet, az apa lazán kötődik a családhoz, kéthetente egy vasárnapot tölt a fiával. – Véletlenül alakult így, de számomra természetes volt, hogy megtartom a gyereket, mi öten voltunk testvérek. Alapvetően egy elég konok, önálló ember vagyok, gyűlölök bárkitől bármit is kérni. Az apjának is mondtam, hogyha akar, segít, ha nem akar, az sem baj, megoldom. Neki ennyire tellett.
A nagymama és a nagyobb család szívesen áll rendelkezésre, és szükség is van rájuk, Laura munkája megköveteli, hogy délután ötig,-hatig dolgozzon. A pénzre nyilván szükségük is van, hitelből vett lakást, egyáltalán nem egy biztos alapról indult el anyasága, hanem már egyedülálló anyaként építette fel az egzisztenciáját.
– Határozottan ki vagyok szolgáltatva a családtagjaimnak, részben anyagilag is, de olyan szempontból mindenképp, hogy ők viszik különórára a gyereket. Én nem azt látom, hogy milyen sokra jutottam egyedül, hanem azt kellett elfogadnom, hogy egyedül ez nem ment volna. Nem erősebb lettem az egyedülálló anyasággal, hanem éppen a gyengeségemmel voltam kénytelen szembesülni, inkább alázatot tanultam – állítja Laura.
A Marsról jelentjük…
– A férfiaknak más szempontból nehezebb, mint a nőknek, úgy veszem észre – így András, aki két lányával maradt egyedül, miután a felesége meghalt egy autóbalesetben. – Az, hogy egy férfi kizárólag maga nevelje a gyerekeit, ritka és szokatlan. Ha valamilyen ügyet kell intéznem, mindig szembesülők egyfajta gyanakvással vagy tartózkodással, de hivatalosan is az a megnevezés, hogy az édesanya az az édesanya, az édesapa meg a törvényes képviselő. Sokszor olyan érzésem van a szülőségben, hogy előítéletek és hátrány övez, ilyen lehet a nőknek a munka világában. Mindenféle interakcióban megjelenik ez, a tanárokkal, az edzőkkel, más szülőkkel, a szemüvegesnél, az orvosnál. Lekezelőek és kioktatóak sok esetben, hogy apuka miért nem tudja ezt vagy azt, miért ide jött, miért nem oda. Egy teljesen más világba csöppentem, ahol nem én vagyok az úr. Persze, ez csak addig tart, ameddig el nem mesélem, mi történt, akkor meg néha a túlzott sajnálat jön, úgy kezelnek, mintha kicsit retardált lennék.
Férfiként nem félelmetes a család eltartása egyedül, de azért így is vannak nehézségek.
– Én a jég hátán is megélek, mindig lesz pénzünk, ettől nem félek. Azzal viszont kénytelen voltam szembesülni, hogy beszűkültek a lehetőségeim, idő híján – így András. – Normális esetben az ember mögött van egy feleség, aki segíti, hogy elmehess a falig. Bevállaljátok, hogy igen, te ritkábban mész a gyerekekért, sokszor hétvégén is dolgozol, de cserébe házban éltek, van külföldi nyaralás, stb. Viszont ilyen körülmények között nincs ez az erő. Egyrészt a hobbi az biztosan repül, én még az első hónapban eladtam a motoromat, mert időm sem lett volna versenyezni, másrészt már csak én maradtam a gyerekeknek, nyilván behúztam a kéziféket. Másrészt nem tudod azokat a plusszokat bevállalni, amiket korábban.
Egy másik probléma abból fakad, amit klasszikusan is gondolunk a férfiakról: közel sem rendelkeznek olyan érzékenységgel az érzelmek terén, mint a nők.
– Ezzel nemcsak én küzdök. Tartom a kapcsolatot két olyan ismerőssel, akik hasonló cipőben járnak, és náluk is ez jellemző. Valahogy úgy tudom ezt megfogalmazni, hogy egy férfi kívülről hozza be azokat az energiákat, amelyek fenntartják a családot, egy nő pedig belülről működteti. A dolgok gyakorlati oldala egyáltalán nem okoz problémát, takarítok, főzök, mosok, viszem az iskolába a gyerekeket, intézem a dolgokat, dolgozom. De az érzelmi életünk irányításában nem vagyok jó. Még mindig tanulom azt, hogy a világról, kintről befelé fordítsam a figyelmemet. Járok pszichológushoz is, de mindig lecserélem őket, mert nem találom meg velük valahogy a közös hangot. A gyász egy részét el is odáztam, elég korán, másfél év után belemenekültem egy új kapcsolatba, ami persze nem sikerült, így utána elveszettebb lettem, mint előtte voltam. Azt is érzem, hogy a nők jobban tudnak segíteni egymásnak az érzelmi problémák feldolgozásában azzal, hogy megbeszélik. A férfiak nem ilyenek, a ráhangolódás is nehezebb, a hasonló helyzetben lévő apa is kevesebb. De a lányaim tündériek, ők felém fordulnak, én meg igyekszem. A trauma után nagyon nyitott voltam, a velünk történtek összetartást, intimitást hoztak az életünkbe, most egy kicsit eltávolodtam, de dolgozom rajta, hogy ez jobb legyen – meséli András.
Szerinte a fejlődés abban van, hogy egy nő számára teljesen természetesen megadja a visszaigazolást a gyerek arról, hogy érdemes volt kívülről befelé fordítania az energiáit, a gyerekekre koncentrálnia, de egy férfi számára ez nem olyan egyértelmű. Az a teremtő erő, ami eddig az anyagi javakra vonatkozott, immár a gyerekre irányul, és nehezebben válik éppolyan értékessé az erőfeszítés az ember saját szemében.
– Nem úgy igazolja vissza ezt a világ, mint amikor megjelensz egy szép, nagy kocsival, de végül mégis érzed, hogy megérte – így András. – Meglepő, de ez az érzés kialakul, és nemcsak velem van így, más apákkal is.
Zöld Toll-díjas újságíró, szerkesztő
Közel 20 éve dolgozom újságíróként és szerkesztőként, sokáig kulturális vonalon is tevékenykedtem, aztán megtaláltak az ökológiával, megújuló energiával, fenntartható technológiával kapcsolatos témák: ebben igazán megtaláltam önmagam, emberként, újságíróként is – a szakmai elismerések is így értek el. Elsősorban a környezettudatosság érdekel, ezt a kérdéskört olyan szempontból érdemes megközelíteni, amely a hétköznapi embert a leginkább érdekelheti: inkább a gyakorlat, mint az elmélet oldaláról, inkább a megvalósult, működő projekteket ismertetve, mint a távoli jövőbe vesző álmokat. Szeretem bemutatni az embereket, akik megalkotják vagy alkalmazzák az alternatív módszereket, ezenkívül szívesen foglalkozom a közösségeket teremtő, illetve erősítő mozgalmakkal, mint amilyenek a nagyvárosi közösségi kertek vagy a közösségi mezőgazdálkodás… Megtépázott az élet; mindig azt igyekszem átadni, hogy – bármilyen közhelyes is – a szeretet a legfontosabb. Ha azokkal lehetsz, akik szeretnek és akiket szeretsz. És ha erre figyelsz, örülni fogsz a kávénak reggel, az éppen következő évszak jeleinek az utcán, egy mosolynak egy idegentől, az alvó kisgyerekednek vagy annak, hogy jól áll a hajad reggel és nem kell beszárítani… Az élet szép. Tényleg.