A szabadság önmagunkban kezdődik, és ott ér véget, ahol másnak kárt okozna
Manapság valahogy nagyon fontos lett a szabadság, mégpedig az egyéni szabadság.
Petőfi idejében még a haza, mint közösség (leginkább politikai) szabadsága volt a kérdés, aztán jött a vallási, lelkiismereti szabadság… Ma viszont olyan fokú egyéni „szabadságigény” alakult ki, amely már a közösség ellenében hat. A „szabadság” fogalmát rugalmasra gyúrtuk, egyéni ízlésünk szerint formáljuk, fűszerezzük, pillanatnyi érdekeink szerint alakítjuk.
Az alapvető tévedés ott van, hogy a szabadságot összekeverjük a szabadossággal.
Az, hogy nem kötődünk senkihez és semmihez, hogy nem vállalunk kötelezettséget, azaz nem köteleződünk el, odáig vezet, hogy lassan működésképtelenné válik a társadalmunk, minden mértékben. Nem tartjuk magunkat semmihez, még az adott szavunkhoz sem. Nem érünk oda pontosan a találkozókra, mert ugye szabadok vagyunk, és hopp, inkább hintázni támadt kedvünk a játszótéren! Nem teljesítjük a feladatainkat a megegyezett határidőre, mert ugye szabadok vagyunk, és nem köt minket semmi az égvilágon, a saját ígéretünk sem! A párkapcsolati problémák jelentős hányada az el nem köteleződés kérdéséből ered, ugyanis dehogy vállalunk életközösséget, dehogy ígérkezünk el „holtunkiglan”. Ma itt, holnap ott! Mert szabadok vagyunk, és nekünk aztán ne mondja meg senki! Családok, vállalkozások, zenekarok, kisebb-nagyobb közösségek sorban esnek áldozatul a szabadosságnak.
A szabadság más. A szabadság önmagunkban kezdődik, azt mutatja, hogy nem béklyóznak le mindenféle sunyi belső félelmek. Nem a régi félelem-programjaink szerint működünk, nem rutinból reagálunk, hanem a pillanat szabadságában. Ha belül szabadok vagyunk, akkor szabadon tudunk kötődni, kötelezettséget vállalni és teljesíteni, elköteleződni. Szabad szívvel tudjuk megválasztani, kinek, minek mondunk igent vagy nemet. Szabadon ígérhetünk olyat, amit aztán teljesítünk is. Szabadon kérhetjük, hogy egy órával később legyen a találkozó, és akkor oda fogunk érni időben. Újra értéke lesz a kimondott (becsület)szónak. Nem kényszer hatására, hanem szabad akaratunkból választhatjuk az elköteleződést, a kitartást. A Biblia azt tanítja, kősziklára építsük a házunkat, ne futóhomokra. A szabadosság futóhomok-világot teremt, a szabadság kőszikla-alapot nyújt.
Kapcsolatainkban a szabadság már nem az egyénről szól. A szabadosság szintjén az egyén szinte csak önmagáról vesz tudomást. Én ezt akarom, én azt akarom, én, én, én és én! A szabadosság álszabadságában aztán nagy csalódás, ha környezetünk nem fogadja örömmel és tapsviharral a döntésünket. Szabadosságunkban elfeledkezünk a másik ember szabadságáról. Igen, azt csinálok, amit akarok – de a másik fél meg úgy reagál rá, ahogy ő akar! Orrba ver, elhagy, bosszút áll.
A szabadságban viszont ott rejlik a tisztelet is.
A szabadság önként korlátozza magát: ott ér véget, ahol másnak kárt okozna. Aki belül szabad, és nem a félelem-programjai szerint él, képes tiszteletben tartani mások szabadságát is. A szabadság akkor igazi, ha mindenkié. Amíg csak „az én szabadságom” a fontos, mindenki más meg csak igazodjon szépen „az én akaratomhoz”, addig az nem szabadság, az diktatúra. Akár egyéni, akár közösségi szinten.
Ha most már valóban a Vízöntő korszakát éljük, és egyik fő csapásirányunk az egyéni és közösségi fejlődésben a szabadság kérdése, láthatjuk, mennyi minden múlik azon, hogy miként határozzuk meg, mi is a szabadság.
Számomra a szabadság egy szamuráj. A gyengék védelmére emel kardot, nem a saját ereje fitogtatására vagy hatalomszerzésre. A szabad ember mások számára is segít elhozni a szabadságot. Akár karddal, akár példamutatással. És számodra?
Nyitókép: Pedro Dias/Pexels
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
