Isten töretlenül hisz bennünk. Interjú Major Virág spirituális tanácsadóval
Lélekhajó rovatunk egyik állandó szerzőjét, Major Virág energetikai trénert, spirituális tanácsadót mutatjuk be interjú keretében.
– 2013. őszén csatlakoztál az akkor induló Lélekhajó rovat szerzői csapatához. A legkülönfélébb témákban olvashatunk tőled cikkeket. Írásaid gondolatébresztők, megbirizgálod az olvasók harmadik szemét. Spirituális tanácsadóként definiálod magad. Mit is jelent ez pontosan?
– Ez egy „kitalált” titulus, hiszen végzettségem szerint nem vagyok pszichológus, mégis az emberek lelkével (is) foglalkozom, bizonyos eszközöket nem használok, amelyeket a pszichológus esetleg igen, viszont szabadon használhatok olyan módszereket is, amelyeket a klasszikus pszichológia nem ismer vagy nem fogad el. Spirituális, mert világképemből fakadóan ma spirituálisnak nevezett alapokon foglalkozom a hozzám fordulókkal, és tanácsadás, vagy ha akarjuk: terápia, hiszen problémamegoldás, fejlődés, javulás a cél. Ezt a végtelenül összetett tevékenységet foglalja össze röviden a megnevezés.
– Energetikai trénerként is aktív vagy. Mit jelent ez?
– Tapasztaltam a tanácsadás formátumú terápiák korlátait, főleg azt, hogy ha az ember nincs az energetikai kiegyensúlyozottság állapotában, akkor hiába a sok jó tanács, nem lesz ereje, energiája megvalósítani a saját életében a nagy terveket. Létezésünk – nagyon leegyszerűsítve – négy síkra bontható: fizikai, fiziológiai, energetikai és ideológiai síkra. Az első kettővel foglalkoznak a természettudományok, és benne az orvoslás, a negyedikhez tartoznak a vallások, világnézetek, és ide tartoznak az elméleti ismereteink is arról, hogy miképpen kellene/lehetne „jobban csinálni”. Az energetikai síkot a nyugati kultúra nem ismeri, amit tudunk, keletről „importáltuk”. Ám az energetikai síkról eredő problémákat csak ezen a síkon tudjuk megoldani. Az energetikai tréning hatását először magamon tapasztaltam, nagyon rossz állapotból kerültem olyan kiegyensúlyozott energetikai állapotba, amit korábban el sem tudtam volna képzelni. Azóta én is trénerként dolgozom, hiszen ami ennyire gyökeres pozitív változást hoz az emberek életébe, azt az ember önkéntelenül is tovább akarja adni. Ráadásul ez a tréning az, ami mindenki számára „téma” lehet, ugyanis sem fizikai alkalmasság, sem valamilyen „hit” nem szükséges hozzá, ugyanis tisztán fizikai, élettani alapokon nyugszik, tehát mindenkinél ugyanúgy hatékony.
– Multinacionális cégnél dolgoztál jó ideig, csúcsmenedzserként. Milyen volt ez a világ a gyakorlat és a spirituális megközelítés szintjén?
– Egyrészt számos hasznos és értékes tapasztalatot szereztem, sokat tanultam ebből a világból, másrészt megéltem a közeg minden negatív hatását is. Épp azért, mert egyszerre éltem meg gyakorlati és spirituális szinten, szinte „duplán láttam” mindazt, ami ott zajlott-zajlik. Ennek az időszaknak is megvolt a helye az életemben, sőt, amíg ez kellett, a „sors” mindenben támogatott. Azután, amikor eljött az ideje a kategorikus búcsúnak, ugyanez a „sors” szépen lebontotta a díszleteket, hirtelen minden nagyon nehéz lett, ekkor jött a „sötét oldal megnyilatkozása”. Nagy tanulság volt például az, hogy milyen, amikor nem lehet, tehát nem is érdemes szembemenni a rendszerrel, mert ami a rendszert élteti, az engem elpusztít és fordítva is, tehát választanom kellett: vagy „ő”, vagy én. Önismereti kurzusnak is hasznos volt, megtanultam, mi vagyok, és mi nem vagyok, mi való nekem és mi nem.
– 2013-ban radikálisan változtattál az életeden. Szinte minden tárgyadtól megváltál. Amikorra mindenen túladtál, a sors még rásegített: ellopták kedvenc biciklidet. Hogyan élted meg ezt az időszakot?
– Érezhető, hogy melyik nehézség sorsszerű, és melyik lenne kikerülhető, ha „okosan” csinálnám. Ez az „elengedés-kurzus” sorsszerű volt, a menedzseréletem végének díszletbontása történt meg. Nagy tapasztalat volt, hogy amikor megváltam a tárgyaimtól, nem fájt, hanem az örömre emlékszem, amellyel az új tulajdonosok fogadták ezeket a tárgyakat. A kerékpárügyet megéreztem előre, szinte tudtam, hogy „távozni fog”. Amikor láttam, hogy eltűnt, csak annyi volt bennem: „ez is megvolt hát”. Nem is konkrétan az a bicaj hiányzott, hanem az a szabadság, amelyet a bringán megéltem. De azt egy másik kerékpár is meg tudja adni.
– Nyilván nem véletlen, hogy egyre több ember nyitott az ezotériára. Trendjelenség, öngerjesztő folyamat, vagy egészen másról van szó?
– Trendjelenség is, öngerjesztő folyamat is, ám azt hiszem, azzal, hogy a „földi”, hétköznapi életünk egyre kevésbé kipárnázott, a kényelmetlen változások automatikusan fejlődésre késztetnek. A biológiai evolúció is úgy lehetséges, hogy jön valami „kellemetlenség”, amire valahogy reagálni kell. Ugyanígy működik a technikai fejlődés, kezdve onnan, hogy hideg volt, kellett valami meleg, hát megtanultuk használni a tüzet. Mostanában az anyagi világ nem engedi a kényelmes hanyatt dőlést, vágyaink, igényeink megnőttek minden téren, és ezzel a feszültséggel valamit kezdeni kell. Az egyik próbálkozás az ezotéria iránti érdeklődés.
– Egyik korai írásodban feszegeted a kérdést: ki a spiri? Dunát lehetne rekeszteni kártyavetőből, tisztánlátóból, jósból. Tele vagyunk mesterekkel. Hogyan lehet megkülönböztetni a konkolyt a búzától?
– Ragaszkodom az említett cikkben is írt alapgondolathoz: mindenki spiri, hiszen mindenkinek van lelke. Mindenkiben ott szunnyad minden „képesség”, az viszont egyéni és állandóan változó, hogy kiben mikor mi „aktiválódik”. Ma már abban a témában is rengeteget olvashatunk, hogy „honnan tudhatjuk, hogy igazi mesterrel állunk szemben”, de ezek mind-mind mások gondolatai. Összekötve a kettőt, ki-ki aktiválja a benne szunnyadó „spiri”-t, és figyelje meg az adott ember életét, kisugárzását, tetteit. Azt, hogy milyen érzés a társaságában lenni, milyen érzés vele beszélni, az írásait olvasni, a videóit nézni stb. Persze mindenkinek más „jön be”, de ez hozzátartozik ahhoz, hogy épp hol áll az életútján. Egy biztos: az érzéseink nem csalnak, ha rendszeresen, igazán és mélyen odafigyelünk rájuk.
– Nem mindenkivel lehet személyesen találkozni…
– Ez igaz, van, aki messze van, van, aki híres és/vagy elfoglalt ember, így a személyes világukat nehéz megismerni. Az írásos tanításokról viszont tudni kell, hogy általánosságokat tartalmaznak, hiszen sokakhoz szólnak, így megeshet, hogy az ember az olvasottakat nem tudja a saját életére értelmezni. A személyes tanácsadás az a felület, akár interneten keresztül is, ahol valóban testre szabott válaszokra lelhetünk. Azonban az írott anyagnál is érezhetjük, hogy számunkra „stimmel” a dolog vagy sem.
– Otthon vagy az asztrológiában. A születési horoszkóp összetett szimbólumrendszer; nem keverendő a napilapok, magazinok nyúlfarknyi előrejelzéseivel. Hogyan, mire érdemes „használni”?
– Asztrológia terén viszonylag kezdő vagyok technikai értelemben, azonban itt is használok olyan „forrásokat”, amelyek nem iskolából származnak. A születési képlet elemzésénél arra fókuszálok, hogy mit lehet kihozni az adottságokból, hogyan lehet a legjobban megélni azt az alap profilt amellyel születtünk. Szerintem ennek van értelme. Tranzitoknál az időminőségre kell figyelni, arra, hogy mire alkalmas az idő, és ennek megtalálni a helyét a saját életünkben.
– A halállal, az öngyilkossággal kapcsolatos cikksorozatodat kísérte a legnagyobb érdeklődés az olvasottsági mutatók alapján. Nemcsak a halál foglalkoztatja az embereket, hanem az is, hogy mi következik utána. Jártál már odaát – volt halálközeli élményed. Mi történt pontosan?
– Nem „klasszikus” halál volt ez, hanem egyfajta köztes lét. Egy alattomosan terjedő betegségnek, utolsó pillanati életmentő műtétnek köszönhetem, az élmény idején azonban nem voltam oxigénhiányos állapotban, tehát más volt a megélésem. Egy olyan „helyen” voltam – téren és időn kívül –, ahonnan mindenhová volt továbbjutás. Választhattam, hogy továbbállok, vagy visszajövök. Nagyon nehéz döntés volt, különösen,hogy amikor ott tanácsot kértem, azt a választ kaptam, nem tudom, „kitől” és „hogyan”, hogy a szabad akaratom arra is kiterjed, hogy én döntöm el. Nincs hibás döntés, nincs „bűnös” választás, egyszerűen szabad vagyok a választásra. Visszajönni nagyon nehéz volt, hiszen húzott „az” a világ. Majdnem feladtam, de végül mégiscsak itt maradtam. Leginkább azért, mert megértettem, hogy a lélektervem nem hal velem. Ami a terv, azt a lélek a következő inkarnációban is törekszik megvalósítani… és akkor most kezdjem elölről a sejtosztódástól?
– Mi változott meg benned az átéltek hatására?
– Rengeteg változást hozott ez a tapasztalat. Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. A halálfélelem távozásával, hiszen már tudom, mi lesz, előtérbe került az életfélelem, amelyet nehezebb fülön csípni, feldolgozni és kiiktatni, ám annál nagyszerűbb eredményekkel jár, amikor egy-egy darabkáját sikerül megszüntetni. Másrészt pedig, ebből a dimenzióból szemlélve egy sor probléma eltörpül, így könnyebb őket megoldani – vagy túllépni rajtuk.
– Miben látod az élet szépségét?
– Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
– Szeretném a lehető legjobb verzióban megélni az életemet. Ez lenne az egyetlen kívánságom, mert ebből eredően minden más is teljesülne. A legjobb verzióban mindig a helyemen lennék, optimálisan cselekednék, és a legjobbat tudnám nyújtani mindenkinek – önmagamat is beleértve. És ha lenne jogom beleavatkozni mások életébe – ahogy nincs –, ugyanezt kívánnám mindenkinek.
– Közeledik a karácsony. Számodra mi az ünnep üzenete?
– Karácsony az igazi év vége, ekkor zárunk egy évet és nyitunk egy újat. Megéljük a mélypontot, a legsötétebb éjszakát, amely után újra egyre világosodnak a napok. Megélhetjük a közelséget másokkal és önmagunkkal. Tudatosíthatjuk magunkban a szeretetet, amely egyébként egész évben bennünk van és körülvesz bennünket, csak sokszor észre sem vesszük. A karácsony csúcspont és mélypont egyben, a legerősebben, legcsillogóbban megélt ünnepi teljesség és a legsötétebb üresség pillanata is, rámutatva, hogy a két véglet valójában összeér. De a legfontosabb az új fénnyel az új remények születése. Ez ugyanis nem mást jelent, mint azt, hogy – ingadozzék bármennyire is a mi hitünk – Isten töretlenül hisz bennünk.
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
