„Most már nemcsak magamat értem, hanem másokat is.” Ismerd meg az enneagramot!
Azt hiszed, jól ismered magad – lehet, hogy tévedsz. Úgy gondolod, már mindent tudsz magadról – elképzelhető, hogy a felét sem. Van egy módszer, ami térképet ad a kezedbe és elvezet saját magadhoz. Oda, ahol egymás után érnek az AHA-pillanatok, melyek választ adnak minden érzésedre, gondolatodra és természetes reakciódra. Ismerkedj meg az enneagram módszerrel!
Akik lelkesen foglalkoznak az önismeret témájával előbb vagy utóbb rátalálnak az MBTI, az enneagram és más módszerekre. Érdemes lehet mindegyiket végigpörgetni, mert sok minden kiderül a számunkra, de a legközelebb az enneagram visz minket önmagunkhoz.
E szerint a rendszer szerint az emberek kilenc típusba sorolhatóak be, és mindenkinek vannak erős és „sötét” oldalai. Gyakran csak az erősségekre szeretnénk koncentrálni, pedig éppen ekkora előnye van annak is, ha tudjunk, mi a gyengénk. Hiszen sokszor ez az, ami megakadályoz minket abban, hogy fejlődni tudjunk, viszont, amikor rájövünk ennek a kilétére, elindulhatunk az úton és a hasznunkra fordíthatjuk, pont úgy ahogyan az Timi esetében is történt.
Pár hónapja találtam rá az enneagramra – mondja -, és teljesen beleszerettem. Eddig mindig csak annyit tudtam magamról, hogy mik az erősségeim, miben vagyok jó, de az nem volt elég. Kitöltöttem a tesztet, többet is, hogy biztos legyen, és minden alkalommal ugyanazt az eredményt kaptam, ráadásul a leírásban is magamra ismertem. Annyira megtetszett a módszer, hogy kíváncsi lettem a többire is, így azokat is elolvastam. Minél inkább belemerültem a témába, annál könnyebben felismerem már, hogy más melyik csoportba tartozhat. Nem kötöm az orrára, hacsak nem érdekli, de nekem is nagy segítség, hogy megértsem mások belső motivációját.
Ugyanis minden csoport egy bizonyos belső motiváltsággal rendelkezik. Ez az, ami mozgatja a tetteit, a kapcsolatait és a viselkedését. Viszont nem szabad megfeledkeznünk arról a bizonyos „sötét” oldalról sem, hiszen nagyobb hatása van ránk, mint gondolnánk.
Milyen enneagram csoportok vannak?
Egytől kilencig a következő a sorrend: perfekcionista, segítő, sikerorientált, individualista, vizsgálódó, lojális, lelkesedő, vezér, béketeremtő. Elsőre eléggé bonyolultnak tűnhet, így ha csak egyet vizsgálunk meg közelebbről, érthetőbbé válik.
Timi is így tett és először csak saját magára fókuszált. Mint kiderült, ő az Egyes típus, vagyis perfekcionista.
Elég találó a neve, mindenhez úgy állok hozzá, hogy vagy jól vagy sehogy. Amikor valamit úgy adok ki a kezemből, hogy érzem, nem tökéletes, az nyomaszt. Persze még így is jó, de én azzal sokszor nem elégszem meg. Ezen változtatnom kell, mert őszintén, elég kimerítő tud lenni az állandó koncentráltság. Ebben segít az enneagram, mert most már tudom, hogy természetesen teszem magasra a lécet nem csak magamnak, hanem másoktól is ezt várom el. Viszont nem szabad figyelmen kívül hagynom, hogy nem minden ember gondolkodik így. És nincs ebben semmi rossz, nem kell ezért mérgesnek lennem. Ami egyébként az egyesek „sötét” oldala. Hajlamosak vagyunk rossznéven venni, hogy mások miért nem látják az apró hibákat, amik persze a mi szemünkben néha hatalmasnak tűnnek. Most már ezen is dolgozom.
Az enneagram a legpontosabb képet mutatja rólunk, mivel nem csak azt mondja meg, hogy alapállapotunkban milyenek vagyunk, hanem kitér a jó és rossz oldalunkra is, és mélyebbre merül. Ebben segítik a szárnyak. Minden típus a mellette lévő két szám valamelyikét viseli szárnyként, és ez tovább specializálja a képletet. Mert Egyes és Egyes között is van különbség. Az Egyesek kilences vagy kettes szárnnyal rendelkezhetnek. Ez azt jelenti, hogy a tipikus Egyes tulajdonságok mellett vagy az egyik vagy a másik bizonyos jellemzőit magukon viselik, Timi a kilences szárnnyal rendelkezik, amiről már fentebb megtudtuk, hogy béketeremtő. Ebből következik, hogy Timi, bár észreveszi a hibákat vagy hiányosságokat, nem feltétlen teszi szóvá. Inkább megtartja magának, mintsem hogy konfliktusba keveredjen másokkal, de belül nagyon tudja dühíteni a dolog.
És ezzel nem ért véget az Egyesek története, ugyanis, ha megnézünk egy enneagram képet, akkor láthatjuk, hogy a körön belül nyilak mutatnak minden típustól két irányba.
Ez mit is jelent?
Azt, hogy jó és stresszes állapotunkban melyik másik típus felé hajlunk. Az Egyesek szorongásos állapotban úgy viselkednek, mint a Négyesek rosszabb napjaikon. Ők ilyenkor jobban felfigyelnek a kritikára, érkezzen az bárkitől is, és hajlamosak befelé fordulni. Úgy érzik, egymaguk vannak a világ megmentése nevű expedíción és senki nem érti meg őket. A saját belső nyugtalanító hangjukat is szabadjára engedik, ami további spirálba kergeti őket az önbecsülés terén. Viszont, ha kiegyensúlyozottak, akkor a saját jó tulajdonságaik mellett még a Hetesekét is magukon viselik. Ilyenkor nem másokra figyelnek, hanem magukra. Tudják, mi a dolguk, hol a helyük a világban és ezzel foglalkoznak. Abból hozzák ki a legtöbbet, amijük van, és ami igazán fontos, az az, hogy megtanulják, nem csak a legtöbbre, hanem a legjobbra törekedjenek, ami lehetséges, hogy korántsem tökéletes.
Talán soknak és kibogozhatatlanul bonyolultnak tűnik, de érdemes jobban belemélyedni a témába, hiszen azon túl, hogy számunkra nagy segítség, a másokkal való kapcsolatunk kialakításában is hasznunkra válik. Ahogy Timi fogalmaz:
– Most már tudom, hogy én miért úgy viselkedem egy kapcsolatban, ahogyan és másokat is felismerek. Tudom, hogy egy Nyolcas harciassá válik konfliktus helyzetben, mint ahogyan azt is, hogy egy Négyes miért menekül az átlagosnak tartott élettől. És ennek megfelelően tudok kapcsolódni hozzájuk.
Ha szeretnéd tudni, te melyik típusba tartozol, remek és hiteles teszek találhatóak az interneten, igaz a legtöbbjük angolul, de már nálunk is kaphatóak olyan könyvek, amelyek érthetően és részletesen megismertetnek az enneagrammal.
Webajánló
Enneagram teszt: emberikapcsolatok.hu/teszt