Térszépítés színnel-lélekkel – Illés Márta festőművész, művésztanár alkotásai

hirdetés

hirdetés

Alkotó vagyok rovatunkban ezúttal Illés Márta mutatkozik be.

Képesítéseim szerint általános iskolai rajztanár és festőművész vagyok. Számos egyéni és csoportos kiállításon vettem részt Magyarországon és külföldön. Legutóbbi kiállításom Londonban volt a Tudor Barn Galériában. Londonban élünk a férjemmel, és a kisfiúnkkal, de sok időt töltök Magyarországon, Tápióbicskén is.

Magyarországon főleg uszodákban, gyermekrendelőkben láthatók murális munkáim. (A murális művészeti alkotásokat közvetlenül falra, mennyezetre, vagy más, állandó felületre hozzák létre, a szerk.) Többek között Budapesten a Csepeli Egészségügyi Szolgálat központi épületében festettem három Balaton pannót (táblaképet), szintén Csepelen, a Gyermekrendelőben kaptam egy szép lehetőséget: akváriummá kellett alakítani a rendelőt. Tökölön a Városi Uszodában is a víz alatti világ volt a téma; a Marcali Uszodába pedig egy közel 40 négyzetméternyi akvárium sorozatot készíthettem.

A kisfiam születése után a témáim megváltoztak,

sokkal inkább gyerek központúak lettek. Egyre jobban érdekelt a tanítás és a festés gyerekekkel vagy gyerekeknek. Korábban dolgoztam rajzfilmstúdiókban, s akkor még nem is sejtettem, mennyire hasznos lesz ez a tapasztalat számomra.

Papírmasé dekoráció

Egyre gyakrabban tanítok. Jelenleg Londonban a Rockliffe Általános iskolában és Óvodában, s egyre több magántanítványom van. Főleg gyerekek, néhány speciális problémával küzdő, például Asperger szindrómás is van közöttük. Elképesztő tapasztalat számomra, hogy a művészeti oktatás mennyire hatásos!

Minden nap festek, rajzolok, szeretek kipróbálni különböző művészeti technikákat és szívesen vegyítem ezeket. Ugyanez a helyzet a méretekkel is, örömmel festek akár 10 méteres, vagy ennél jóval nagyobb felületre is. Amikor a téma megvan, elkezdem keresni hozzá a megfelelő kifejezési eszközt, ami az anyag, vagy egyszerűbb nevén a művészeti technika. Az igazán nagy méreteknél a festést akrillal, vagy olajjal szeretem megoldani, de igazán szép az üvegfestés is. Amikor térben szeretnék valamit elhelyezni, remek technika a papírmasé, ami elég időigényes, de megéri a fáradtságot. Bármilyen formát ki lehet alakítani belőle, nagy előnye, hogy száradás után könnyű, és nem bonyolult belógatni a térbe.

Fontos számomra a különböző technikák elsajátítása és alkalmazása – olaj, akril, pasztell, üveg, grafikai eszközök, szobrászati technikák, animáció, számítógép -, mert mindig van mihez nyúlni, amikor egy új vizuális helyzetet kell megoldani.

A gyerekeknek rajzolt, festett sorozatok általában 70 x 50 centiméteresek, de mindegyik megfesthető, akár 4 x 3 méteres vagy még nagyobb méretben is. Minden képnél segítségemre volt a kisfiam, Péter. Először ő rajzolt nekem valamit, azután megkért, hogy én is alkossak valamit ugyanebben a témában. Majdnem minden képen jelen van ő is, egy szőke, mosolygós kisfiú.

Nagy vágyam megjelentetni egy gyermekkönyvet, olyan képekkel, amelyek betűk, szavak, mondatok is egyben.

 

Illés Márta

E-mail cím: illes.marta19@googlemail.com

Facebook: www.facebook.com/martaillesart

 

Felhívás

Kedves Alkotók! Szeretnénk minél több minőségi handmade, kézművész terméket bemutatni az Életszépítők ÖkoKreatív Életmód Magazinon és Facebook oldalunkon. Elsősorban azok jelentkezését várjuk, akik hobbiszinten, magas színvonalon sajátítottak el különböző kreatív kézműves technikákat, de azok is írhatnak, akik hivatásszerűen gyakorolják alkotói tevékenységüket. Várjuk bemutatkozó leveleiteket a szerkesztoseg@eletszepitok.hu e-mail címre. Tárgy mezőben tüntessétek fel: Alkotó vagyok.

 

 

hirdetés

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
Még nincs hozzászólás

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás