Az épület: élmény. Lombházak extrákkal, parasztházak újragondolva. Interjú a díjazott építészekkel

„A külső és és belső teret össze tudtuk kapcsolni, a vendég egyszerre lehet kint és bent, akár a faházból néz ki, akár az erdőből néz be.”

Az Arkt Stúdió a noszvaji lombházaival vált ismertté, és most ezek újabb változataiért részesült az Év Háza keretében a Magyar Építész Kamara Különdíjában. Emellett egy különdíjat is elhoztak egy régi parasztház gyönyörű felújításáért. A szó legszebb értelmében véve gondolkodnak az újrahasznosításban, alázattal viszonyulva a természetes és épített környezethez. Az építészek: Fábián Gábor és Fajcsák Dénes.

Másodszorra is kaptak megbízást ugyanattól a cégtől, de ezúttal még különlegesebb terveket valósíthattak meg. Ritka, hogy egy építésznek lehetősége van újragondolni ugyanott, ugyanazt a funkciót. Nehéz volt?

Fábián Gábor: Nagy kihívás volt, ugyanis a megrendelő kérésére a korábbi lombházak világához illeszkedő, azzal egységes, de mégis merőben más épületeket kellett megalkotnunk. Az volt a titkolt vágyunk, hogy túlszárnyaljuk az előző koncepciót. Az építtető korábban is valami egyéni, különleges karakterű szálláshelyet akart, de nem tudták ők sem előre, mennyire lesznek sikeresek, így az első öt lombházat még nagyon alacsony költségvetésből készítettük. Azonban szinte rögtön teltházasak lettek, és azóta is 3-4 hónapra előre kell helyet foglalni, tehát most a visszaforgatott bevételből nemcsak a költségvetésünk nőtt meg, hanem a bizalom is nagyobb volt az irányunkban. Így az épületek is sokkal nagyvonalúbbak lettek. Korábban hagyományos, kabin jellegű lombházakat építettünk, lényegében véve olyan szállodai szobákat, amelyek lábakon álltak a fák között, a természetközeliség élményét nyújtva, nyitott térrel a tó felé. A második alkalommal viszont egy nagyobb terület állt rendelkezésre, amelyre csak két lombház került, így megtehettük, hogy minden irányban nyitott, körben üveg felületet képezzünk, mivel a fák takarásában nem lehet belátni ezekbe. Még akkor is, ha az építmény kapott egy faszerkezetű héjat a madarak biztonsága érdekében és a belátás elleni részleges védelemként, a külső és és belső teret össze tudtuk kapcsolni, a vendég egyszerre lehet kint és bent, akár a faházból néz ki, akár az erdőből néz be. Fokozni akartuk az élményt és végül kitaláltuk, hogy egyfajta kilátót teremtünk, vertikálisan mozgatva a nézőpontot a lombkorona szintjén. Tehát meghúztuk függőlegesen a teret, gyakorlatilag egy lépcsőházat építettünk, aminek a pihenőin helyeztük el a különböző funkciókat, a lobbit és az infraszaunát, a teakonyhát, a hálószobát, a fürdőszobát.

Fajcsák Dénes: A spirál legtetején a csúcsponttal, a jakuzzival.

Gábor: Egy kicsit talán túl is játszottuk, de ez egy extrákkal is felszerelt szálláshely. A megbízóink komoly kutatást végeztek azzal kapcsolatban már az első lombházak előtt, mi hiányzik a magyar piacon és arra jutottak, hogy sokan keresik azt az egyediséget, amit a lombházak megadnak, de a célcsoport, amelynek erre igénye van itthon, elvárja a kényelmi szolgáltatásokat is. Például külföldön nagyon sok olyan lombház van, ahol csak a természet közelségében lenni cél, puritán jellegű a szállás, nincs se tévé, se wifi, itthon viszont erre még nincs kereslet. Azóta számos lombházas megrendelésünk volt, de egyik sem az a típus, ami a civilizáció elől a természetbe való menekülést teljes mértékben szeretné magába foglalni.

Az épületnek élménynek kell lennie?

Dénes: Igen, az a célunk, hogy a végfelhasználó számára élményt nyújtsunk, és ehhez a környezetből adódó előnyöket igyekszünk kihasználni, legyen az a természet vagy egy létező épület, amit újragondolunk.

A legkiemelkedőbb munkáik általában értő felújítások, mint a másik különdíjas cserépfalui parasztház, illetve az irodájuk, ami egyben kulturális közösségi tér is Művészeti Ellátó néven. Ennek megvalósításával a Velencei Biennálén is szerepeltek 2016-ban. Miért szeretnek ennyire a régi épületekhez nyúlni?

Dénes: A pályafutásom elején, Bélapátfalván egyszer nekem kellett kiadnom a bontási engedélyt olyan, számomra ipari műemléket képviselő épületekre, amelyeket teljesen leromboltak, és a helyükre építészeti szempontból értéktelen épületeket húztak fel. Ez az élmény mély nyomott hagyott bennem és megváltoztatta a gondolkodásmódomat.

Gábor: Szeretjük felhasználni és megmenteni a régi épületeket. A lombházaknál a természet volt az a kész közeg, amiben minél kevesebb kárt igyekeztünk tenni és alkalmazkodni hozzá, a meglévő épített környezethez pedig szintén így viszonyulunk, és szintén alkalmas arra, hogy élmény nyújtson.

Dénes: Az első ilyen nagyobb munkánk a Fúzió Pincebár és Bikavér Múzeum volt, itt nagyon figyeltünk arra, hogy a régi boltozatos tereket a maguk szerkezetében mutassuk meg. Visszapucoltuk és megtöltöttük 21. századi tartalommal, illetve itt is összekapcsoltuk a külső és belső térélményt, hogy kívülről be lehessen látni az épület gyomrába, belülről pedig érzékelni az egész teret. Időközben tanultunk Barcelonában is, ahol sokkal kézzelfoghatóbban érezni ezt a gondolkodásmódot, ott nagyon értő módon nyúlnak a tervezők a régi épületekhez. Ezek az élmények nagy hatással voltak ránk. A Művész Ellátót egy különleges élethelyzet szülte, a 2008-as válság utóhatása az építőiparban kicsit később jelentkezett, hirtelen visszaestek a munkák, és ott álltunk rengeteg idővel, energiával. Tőkénk nem volt, de akartunk egy helyet, ahol jól érezhetjük magunkat, ahol dolgozni tudunk és amit a közösség is használni tud. Erre nyitott volt az egri városvezetés, elkértünk egy elhagyatott épületet, felújítottuk, megtöltöttük kulturális tartalommal és cserébe megkaptuk egy időre. Megkerestük azokat a beszállítókat, akikkel korábban együtt dolgoztunk, ők segítettek építőanyagokkal. A helyi szakközépiskolából elkértük a tanulókat gyakorlatra, így oldottuk meg együtt a villanyszerelést, a festést, illetve a közösség, a civilek is eljöttek önkénteskedni. Mindent felhasználtunk, amit lehetett, egy régi szekrényből lett pult, ajtóból és ablakkeretből irodai asztal, polcokból multifunkcionális kocka, amin ülni is lehet, tárolásra is alkalmas vagy kiállító pódiumként is szolgálhat.

Dénes: Mi egyébként is elég aktívak vagyunk a helyszíneken, szeretjük a malter szagát, a betonöntést, a festékszagot, szeretjük figyelni, ahogy az elképzeléseink, a terveink testet öltenek. Csodálatos feladat volt egy gyönyörű, patinás helyen, a Gárdonyi-kertben egy Csipkerózsika-álomban szunnyadó épületet megtölteni élettel. Mi csak berúgtuk a motort, a folyamat most már önmagát generálja és viszi tovább.

Gábor: A cserépfalui épület pedig Dénes saját háza, az is egy kísérlet volt, hogy minimális költséggel komfortos lakóteret teremtsünk egy olyan faluban, ahonnan inkább elvándorolnak az emberek. Az ilyen parasztházak fontos részei az utcaképnek és a településszerkezetnek, több száz év lenyomatát hordozzák. Szerettük volna megmutatni, hogy ezeket az értékeket nem kell eldobni, hanem használni és megerősíteni is lehet, miközben fejlődik a település. Ezek az épületek nem hulladékok.

Külön szép, hogy az eredeti cement- és betonlapok az új környezetben egészen más jelentést, értéket hordoznak, mint amikor egy lepusztult középület folyosóján látjuk őket: a nagymama háza jut az eszünkbe.

Dénes: Teljesen jó állapotban volt a padló, miért ne tartanánk meg?

Az elmúlt években egyre gyakoribb, hogy régi épületeket vesznek újra birtokba az emberek, és szeretik benne látni az eredeti szerkezeteket, anyagokat, a vakolat nélküli csupasz falakat. Miért?

Dénes: Az építészek mindig is szerették ezt. De valóban van egy ilyen trend most. Azt gondolom, ez is a 2009-es válságra vezethető vissza, elkezdtük jobban használni az erőforrásokat, újra kellett gondolni számos megoldás költségvonzatait. Olcsóbb, ha az omladozó vakolatot leverem és nem húzok rá újat. Duplán nyerek vele, mert egy történetet is meg tudok mutatni, személyesebbé teszem az épületet és valóban szebb, izgalmasabb felületet hozok létre. Másrészt egyre több vizuális inger ér minket az épített környezetünkben, az utcán plakátok, reklámok, autók, épületek telítik az embereket, akik közül sokan arra vágynak, hogy puritán, vizuálisan megnyugtatóbb terekbe térjenek haza. A kilencvenes években kedvelt posztmodern, sokszor túlzott díszítéseket felváltja egy őszinte és letisztult környezet. Akkor gazdagodni akartunk, most már rengeteg használati tárgyunk van, csetreszeink, s van egy olyan réteg, amelyik szabadulni szeretne ettől a túlterheltségtől. Ez nem jelenti azt, hogy ezentúl mindenki ezt követi majd, többféle igény és trend működik.

Építészként nem jelent nehézséget az, hogy egy régi épület használata esetén kevesebb a lehetőség a saját elképzelések, álmok megvalósítására, hiszen alkalmazkodni kell?

Dénes: Nem. Mi másképp szocializálódtunk. Pont akkor, amikor már lettek volna saját megrendeléseink, leállt az egész építőipar, nem volt lehetőségünk a nagyszabású, különleges munkákra, ehelyett egy érzékenyebb, empatikusabb építészeti hozzáállásban találtuk magunkat. Először mindig mérlegelünk, hogy mi áll rendelkezésre, mit lehet átmenteni, felhasználni, mi értékes. Szeretjük ezt csinálni, ami látszik is, így aztán sorra megtalálnak minket ezek a feladatok. Természetes, hogy a magam számára is teremtettem egy ilyen lehetőséget ezzel a cserépfalui házzal. Tökéletes tavasztól őszig, Egertől tizenöt percre, egy patak csörgedező patak mellett. A gyerekeknek maga a paradicsom, nincs szükség se tévére, se wifire, viszont közel van a Bükk. Senki nem látta a potenciált ebben az alacsony belmagasságú, régi parasztházban, nekünk viszont egy varázslatos időutazás lehetőségét teremtette meg.

Nyitókép: Mudri László, újratervezett hétvégi ház Cserépfalun. Részletek az Építészfórumon >>

A noszvaji lombházról Danyi Balázs felvételeit használtuk

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhárom + 14 =

hirdetés